A kutatók eddig is fejet vakarva álltak az olyan korabeli jellemzések előtt, melyek „árpa-ropogtatókként” hivatkoztak az állítólag rettenthetetlen harcosokra. Az egykori Asia Minor provincia fővárosa, Ephesz
osz közelében feltárt, mintegy 70 sírból álló gladiátor-temető leletei választ adnak a furcsa jellemzésre: a csontok vizsgálata bizony cáfolja a római harcológépek testfelépítéséről szőtt hollywoodi elképzeléseket. A Törökország területén fekvő temetőben nyugvó gladiátorok nem drabális húsevő-hústornyok, hanem sokkal inkább túlsúlyos vegetáriánusok voltak.
A „nagy csalás” persze nem a hollywoodi kasszasikerekkel kezdődött: már a korabeli mozaikok is megtermett izomkolosszusokként ábrázolják a gladiátorokat. Ám a történészek szerint ez inkább korabeli píárfogás lehetett, mellyel a harcosok macsó imázását akarták javítani, semmit hű képet adni valódi testalkatukról.
Karl Grosschmidt, a bécsi egyetem törvényszéki kórboncnoka a csontok vizsgálata alapján megállapította: a gladiátorok valójában árpa- és bab-diétán éltek. Hogy ez elég egyhangú koszt volt, maga a tudós is elismerte. „Annyit árpát és babot kaptak minden nap, hogy a végén tényleg nagyok és erősek lettek tőle” – véli Grosschmidt. A tudós azt gyanítja, az egyhangú diéta különös módon a harcosok ereinek és idegrendszerének védelmét szolgálta, hiszen a lerakódott zsírrétegen jól feszült a testüket óvó páncélzat, az
ütésektől pedig óvta a belső szerveket.
A csontokból vett mintákat kémiai vizsgálatnak vetették alá.
Egy átlagosan táplálkozó – húst és növényi rostokat egyaránt fogyasztó – ember szervezetében a stroncium és a cink egyensúlyban van. A gladiátorok maradványaiban azonban túl sok volt a stroncium, és nagyon kevés a cink, ami vegetáriánus étrendre utal. A csontszövet jóval sűrűbb volt, mint egy átlagos ember szervezetében – csakúgy, mint a mai atlétáknál. Különösen a láb csontjai nagyobbodtak meg, ami arra utal, hogy a gladiátorok mezítláb küzdöttek az arénák vértől iszamos homokjában. Grosschmidt arra is rájött, hogy meglepő módon a gladiátorok inkább felszedtek magukra pár kilót harc előtt, semmint hogy megszabadultak volna a felesleges súlytól.
Grosschmidt kutatásai még egy vitatott kérdésre is választ kínálnak: bizonyos történészek ugyanis kétségbe vonják, hogy a lefelé fordított hüvelykujj jelentette volna a kivégzést. Az osztrák tudós az elesett harcosok csontozatának vizsgálatakor sokszor találkozott a gerincen ejtett vágásokkal. Elmélete szerint ezeknek a karcolások az az oka, hogy a halálra ítélt veszteseket ellenfelük a torkukon át szúrta szíven. A lefelé fordított hüvejkújj tehát a torkon át a szívbe szúrt kard jelképe volt.
Forrás: múlt-kor történelmi portál 2004. március 3. 11:15
Korabeli píár-fogás
