Amikor a Magyar Hírlap még egy széles és tárgyilagos látású napilap volt, mit sem sejtve, hogy bő 10 év után a téma, hajszálnyi eltérés nélkül újból terítékre kerül eltettem ezt a cikket.
Közben az ÉS is megeresztett a közelmúltban egy jó kis publicisztikát Váncsa István elkövető személyében, aki A vidék békéje címmel levelét megírta.A ráhangolódáshoz ennyi elég.
Részlet: “.. itt nem is gazdálkodási szándékról, hanem
földspekulációkról és agrártámogatásokról, adott érdekkörök feltőkésítéséről van szó.”
Vagyis a magyar nábob az államtól Isten nevében megkapja a területalapú támogatást, a továbbiakban pedig dől a lóvé, ahogy ezt szaknyelven mondani szokás. A nábobnak ezzel a földdel több dolga nincs, azt se kell tudnia merre található.
Az áldott magyar vidék a szent béke magasztos kebelében pihen.
Más kérdés, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fogaskerekei közé átmenetileg homokszem került, név szerint Ángyán József, aki még a miniszterelnök személyes rostáján is átcsúszott valahogy. Azért csúszhatott át, mert Orbán elképzelni sem tudta, hogy létezik olyan ember, aki csakugyan komolyan gondolja, amit mond, és csakugyan azt akarja csinálni, amit helyesnek gondol, ilyet ő harminc év óta nem látott, arrafelé ugyanis ilyen ember nem jár, csak tévedésből, mint vaddisznó a cukrászdában. Ha netán újabb példány bukkan elő, egy hivatásos vadász majd lerendezi.” (kiemelések: D.O.)
Következik a MAGYAR HIRLAP CIKKE anno 2001 december 15-ből.
Támadás a rendszer ellen
Többen is kiválóan elemezték a parlamenti döntés előtt álló tervezetet – a Magyar Hírlapban O. Horváth György, a Népszabadságban Tamás Gábor -, vagyis a T/5263 számú törvényjavaslatot a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról. Az elemzők szerint a javaslat ellentétes – a többi között – a magántulajdon alkotmányos védelmével, és ellentétes a piacgazdaságok alapelveivel is. Azzal, hogy egy kormányintézmény – a Nemzeti Földalap – különleges jogosítványokat kap mind az értékesítés, mind a bérleti szerződések megkötése ügyében -, sőt az esetlegesen kiszemelt birtoknak tulajdonostól történő elvonása dolgában is -, az egyértelműen állampolgári jogokat sért. A Nemzeti Földalap a más tulajdonát akár ötven évre is bérbe adhatja, ami azt jelenti, hogy a tulajdonos nem művelheti, s nem képes eladni sem (ugyan, ki venné meg!). 
A ma nyilvántartott 7553 ezer hektár termőföldnek (kert és nádas nélkül) nagyjából két és fél millió gazdája van. Ha a javaslatot törvénybe iktatják, pár ezer ember kivételével mindenkinek illúzióvá válik a tulajdonlási joga, birtoklásának ténye, no meg korántsem mellékesen bevégződik a szövetkezetek és társaságok kivéreztetése is. A kormány ugyanis a társaságokat is rühelli, nyilván valamiféle kolhozszagot érezhet rajtuk, vagy túlzottan erős formációknak tartja őket szándékainak akadálytalan megvalósításában. – társas gazdálkodók többnyire bérelt földön termelték meg a kenyérnekvalót, emelve az országos hozamok amúgy arcpirító átlagát. Ám a haszonbérletek meghosszabbítása nem pusztán kérdéses, hanem valószínűtlen, ugyanis annyi másnak van elsőbbsége előttük, hogy ők aligha folytathatják a munkájukat.
Mindezek fényében azt kell vizsgálnunk, voltaképp mit jelent e törvényjavaslat. A rendszerváltozás óta a legmélyebb beavatkozás a társadalmi viszonyokba, a szándékai pedig ma már egyértelműen fölismerhetők és világosak. Csakhogy a következményeket korántsem egyedül a vidéki gazdálkodók viselik, hanem az egész ország. A javaslat több egyetlen törvénynél, és – bármilyen fájdalmas is kimondani – lappangó rendszerváltoztatást jelez. Kezdetben úgy látszott, hogy a maximum ötezer családi gazdaságból – településenként egy, a nagyobbakban kettő – a fideszes klientúrának újabb zászlóalja alakul ki.
Most kiderült, hogy jóval többről van szó, nem pusztán a mi kutyánk kölykeinek kistafírozásáról. A messze leghatalmasabb értékű magyar termelőeszközt, a termőföldet részben államosítja a Fidesz, részben vitézi telkek módjára osztja szét az általa alapított újmódi nemesség tagjai között. (Horthyékban azért volt annyi becsület, hogy nem a másét adományozták: ők csak a saját birtokaikat adták át vazallusaiknak. Ez itt a szándék, s minden egyéb indoklás – a semmis (zseb)szerződések megakadályozása, a birtokösszevonás például – hazug szóvirág! A javaslat viszont fényt derít rá, miért is civakodott a Fidesz a kisgazdákkal éveken át a Nemzeti Földalap fölötti rendelkezésről: mert magának akarta a zsákmányt, s a hamvaiból újjáélesztendő, fiataldemokrata és polgári vitézi rendet.
A Fidesz-jövő tehát úgy kezdődött, hogy porciónként visszaadagolja a keserű múltat. Bármilyen meglepő s bármilyen őrültség, de van benne rendszer. Nyomában friss értelmet kap a Fidesz által megfordított köpönyeg után folytatott ultramontán, szélsőségesen klerikális politika, a szekularizáció mind erőteljesebb megkérdőjelezése, hiszen mindez nem mélyen átérzett hitből, hanem takargatott politikai célokért történik.
A trón és az oltár szövetsége egy tisztességes polgári demokráciában nem hatalmi tétel – a Fidesz viszont azzá kívánja tenni.
Amikor a parlament ellenőrző szerepét a nullára redukálták tucatnyi más mellett azzal, hogy három és fél év alatt egyetlen, a baloldali ellenzék által javasolt vizsgáló bizottságról szóló előterjesztést sem engedtek napirendre tűzni – kötelező lett volna a bizottságok felállítása -, akkor már ez a hatalmasra növesztett hűbérúri öntörvényűség munkált bennük. (Egy régi szabolcsi téesz-brigádvezető mondta évtizedekkel ezelőtt: „Becsületes embernek nem esik zokon, ha ellenőrzik.”) Ez magyarázza azt a tényt, hogy a kormány csupán azokat a törvényeket tartotta meg, amelyek nem kötötték meg a kezét. A Fidesz talán úgy véli, hogy ellenzéki kutyaugatás nem hallik az égig, de az nem a mostani társadalmi berendezkedésünk modellje. Úgy hihetik, a választási matematika nyomán megszerzett többségükkel diszkrecionális jogokat kaptak a társadalmi berendezkedés alakítására is. A Corvin-lánc feltámasztása igazából csak jelkép, miként a kormányfő más – némely művészetben gyakorolt – kegyúri allűrjei is azok, viszont mély értelmet kap, hogy Orbán példaképei Tisza István, Bethlen István és Teleki Pál. A voluntarista, ezzel együtt az irredenta megnyilvánulásoktól sem mentes külpolitika mintha közelebb kerülne a Horthy-korszak revíziós törekvéseihez. Az akkori idők szédelgő földicsérése (például az, hogy Magyarország a bethleni konszolidáció idején gazdaságilag erős volt – mondta volt Orbán a valós tények páratlanul sikeres mellőzésével), valamint a miniszterelnök mind súlyosbodó kormányzói attitűdje (lásd az interjúkat) nem egy politikus fölvett manírja, hanem immár a lényeget hordozza.
Csakhogy még ennél is többről van szó. 
A földek ügye támadás a demokrácia ellen, támadás a magántulajdon ellen, támadás a polgári demokratikus rendszer ellen, és támadás a jövő ellen. Ez fényt villant a korona országházi ajnározására, a Szent Korona-tanos kísértetek immár fényes nappal történő megjelentetésére, sőt arra is, vajon miért úgy jegyezték az Orbán rádiós interjúit tartalmazó kötetet, hogy az a magyar királyság 1001. esztendejében jelent meg. S az egészet félelmetessé teszi a monstruózusra hizlalt és őrző-védőnek álcázott fegyveres pártbandérium, amelynek puszta léte a társadalom goromba fenyegetése.
Kevesebb mint négy év alatt a Fidesz-kormány döbbenetes támadásokat intézett a polgári demokratikus államrend ellen, és ezt most folytatja egy letagadhatatlanul feudális javaslattal, amelyet szavazógépe alighanem átpasszíroz a parlamenti ellenálláson. Az ország sorsa – s vele együtt a nemzeté – azonban mind nagyobb veszélyben van. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a közvélemény elhanyagolható része tájékozatlansága miatt nem észleli a szóvirágok mögött az ellenforradalmi szándékot. A jövőért való felelősség azonban közös, nagy ügye a magyarságnak – a jobboldalé is -, és politikai kultúránk minősítő vizsgája lesz, hogy véghez vihető-e hazánkban egy feudális ellenforradalom.
Forrás: http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/kun_istvan_tamadas_a_rendszer_ellen.html
(Kiemelések: Dénes Ottó)
Kun István
Eredeti forrás: A szerző publicista
