
Nem ünneprontás, csak a történelem egyik hiteles epizódja, hogy akire (Assisi Szent Ferenc) mostanában sokszor fognak hivatkozni, mintegy előképre, ha majd a római egyházról szó esik, de a valós arc, a háttérben az abszolút szegénységre asszociál rá.

Azt tette ugyanis, hogy apja vagyonának egy részét kidobálta az ablakon, azért, hogy szétossza a szegények között.  Na de ez csak a rendhagyó  indulás volt, ami után már óriási szerencse kellett, hogy a középkori hatalmi gőgbe merevedett pápai trónról a kritikusokat (Ferenc és követőit) ne a kor “divatja” szerinti méltó helyükre – a máglyára – küldje az éppen regnáló pápa. Ami késett ekkor, az nem múlt el később. A példásan szegény és mély lelki életre törekvő utódokat (Ferenc későbbi rendjének tagjait) egy másik pápa már nem tudta tolerálni, mivelhogy … de itt szólaljon meg Dawe Hunt egy újjászületett protestáns történész:
—————————-
XXII. János kedvenc doktrínája sokban hasonlított a ma népszerű keresztény rádió- és tévéműsorokban fellépőkéhez: Jézus és apostolai gazdag emberek voltak. János pápa ezt közzé is tette Cum inter nonnullos bullájában (1323). Ennek a dogmának a tagadása eretnekségnek számított, és halálbüntetés járt érte. János pápa azt követelte világi uralkodóktól, hogy mágly
Assisi látképe
Az ehhez hasonló pápai eretnekségek szerves részei a pápák történetének, és ezzel a katolikusoknak becsületesen szembe kell nézniük. Azoknak a protestánsoknak pedig, akik csodálattal adóznak II. János Pál személyének, fel kell ismerniük, hogy ahhoz a pozícióhoz és különleges tekintélyhez, aminek birtokában van, és amire igényt tart, bűnözőkön és eretnekeken keresztül jutott hozzá. Ezeket ő és egyháza még mindig Krisztus egykori földi helytartójaként tiszteli.
