---
title: "Jézus pere és a feltámadás"
url: https://denesotto.hu/hitelet/jezus-pere-es-a-feltamadas/
type: post
date: 2026-02-02
modified: 2026-02-02
markdown_url: https://denesotto.hu/hitelet/jezus-pere-es-a-feltamadas.md
author: "Dénes Ottó"
---

# Jézus pere és a feltámadás

## Jézus pere és a feltámadás. A "Szent asszonyok" vasárnapi akciója.



## A szombat - kontra vasárnap vita pontosítása.


**Hajnal Jeruzsálemben**![](http://denesotto.hu/wp-content/uploads/2017/07/Jerusalem.jpg)

**„Mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, amíg azt nem mondjátok: Áldott, aki jön az Úrnak nevében!“**

Ezzel a drámai mondattal hagyta maga mögött Jézus azt a várost, ahol éppen királlyá akarták tenni. Jeruzsálem polgárai a négynapos bomló hulla, Lázár föltámasztása után (lásd múlt heti cikkünk: Bethániától Jeruzsálemig. Hetek, 2017. április 7.) ugyanis meg voltak róla győződve, hogy Ő Dávid fia, az előre megígért Messiás.

**Dr. Frederick Zugibe kutató-főorvos modellezte Jézus szenvedéseit.**
A közvélemény szemében ekkorra már mélyen megvetett politikai elit tehetetlen volt a három éve még teljesen ismeretlen galileai prófétával szemben. Bár kimondták a halálos ítéletet: „meg kell halnia a népért”, mégis kénytelenek voltak végignézni a diadalmas bevonulását és azt, ahogy a nép királyi tiszteletet ad Neki, akit ők megvetettek. Ráadásul ekkor volt pészach, így a bethániai csodával kezdődő drámai fordulat nemcsak a júdeai, hanem a teljes diaszpórabeli zsidóság szemei előtt zajlott, akik közel egymillióan jöttek föl Jeruzsálembe a Római Birodalom legtávolabbi pontjairól. Nem véletlenül írja Máté, hogy az egész város eksztázisban volt, és a sok százezer zarándok mind azt kérdezgette egymástól: kicsoda ez? ![](http://denesotto.hu/wp-content/uploads/2017/04/th-5.jpg)

Jézus a bevonulást követően a Templomba ment föl hatalmas tömeg kíséretében, majd  kikergette az árusokat és a pénzváltókat a Templom térről. Az őrség tehetetlen volt, sőt a római helyőrség – akik Josephus Flavius szerint az Antonia-erődből 24 órás felügyelet alatt tartották a Szenthelyet – sem mert közbelépni. Jézus meghódította az utcát, vakokat, sántákat gyógyított tömegével, és a lehető legélesebben szólt be a vallási elitnek, akik ekkorra már kérdezni sem mertek tőle. A halála előtt tartott utolsó nagy beszédeinek egyikén, a Templomban végigsorozta mind a farizeusokat, mind a velejéig korrupt papságot, kígyók ivadékainak, képmutatóknak és vak vezetőknek titulálva őket a széles nyilvánosság előtt. A csodák látványa, híre, valamint az a karizmatikus tűz és energia, ami Jézusból az utolsó napján sugárzott, a tömeget eksztatikus várakozással töltötte el. Mind azt várták, hogy fölveszi a nép által már szóban felkínált királyi koronát, és a tanítványok szavaival élve: *„helyreállítja az országot Izraelnek”.*

A zsidók számára a megváltás képe kizárólag a nemzeti helyreállítás volt, a csodákban is elsősorban hatalmat láttak, ami képes majd meghátrálásra kényszeríteni a római légiókat. Ráadásul közvetve Jézus is erősítette ezt a képet, amikor önmagát rendszeresen „emberfiának“ nevezte, ami az írásokat kisgyerekkoruktól tanuló és ismerő zsidóság számára egyértelmű utalás volt Dániel messiási próféciájára: „mint valami emberfia jőve; és méne az öreg- korúhoz, és eleibe vivék őt. És ada néki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik.” (Dániel 7,13–14) A közel-keleti kultúrákban hagyományosan nagy jelentőséget tulajdonítottak a neveknek, Jézusé pedig azt jelentette: „szabadító”, ami etimológiailag a honfoglalás győztes vezérének, Józsuénak a nevéből származott.

Bár volt a zsidóságon belül is hagyománya a* „szenvedő Messiásnak”,* de a bethániai csoda óta eltelt dicsőséges események és a nép mély szabadságvágya ezt a vitatott és nehezen értelmezhető képet teljes mértékben elhomályosította. Ők jelre vártak, egy győztes felkelés jelére, ami elhozza nekik a várva várt nemzeti függetlenséget. Jézus azonban a csúcsponton nem jelt adott a lázadásra, hanem szó szerint megsiratta a várost: *„Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kiscsirkéit szárnya alá; és te nem akartad. Ímé, pusztán hagyatik néktek a ti házatok.”*

## A sötétség órái


*„Amiképpen Jónás 3 nap és 3 éjjel volt a cethal gyomrában, azonképpen az embernek Fia is 3 nap és 3 éjjel lesz a föld gyomrában”* (Mt 12,40). A bibliai idézetekből összeállítható az események kronológiája. Beyondtoday.tv
Lázár föltámasztásán kívül egyedül itt említi az evangélium, hogy a beszédében és tetteiben is férfias, szikár föllépésű Jézus érzelmileg annyira fölindult, hogy elsírta magát. Belül ugyanis előre látta, hogy a város 38 év múlva egymillió ember szenvedéssel teli koporsója lesz. A tömeg viszont egyre jobban megzavarodott, senki nem értette, miről beszél, mire vár konkrétan, miért nem él azzal a befolyással, amit három fordulatos év után kivívott a társadalomban, miért nem kiáltja ki magát királynak, és söpri el a vallási elitet a rómaiakkal együtt. A sok miértet Jézus azonban mind válaszolatlanul hagyta, és tanítványaival együtt távozott a Templomból. ![](http://denesotto.hu/wp-content/uploads/2011/02/jézus.jpg)

Az utca fölötti kontrollt elvesztő papi vezetők tudták, hogy lépniük kell, de az ünnep sokasága ezt lehetetlenné tette a számukra. Jézus sztár volt, a nép reménysége, míg őróluk köztudott volt, hogy a római kormányzat korrupt kiszolgálói. Ebben a patthelyzetben hozott váratlan fordulatot Júdás feltűnése, aki megadta, pontosan hol és mikor találják a Mesterét tanítványai körében, a néptől elválasztva. A felfegyverkezett templomőrség pészach előestéjén, szerdán hajnali kettőkor vonult be az Olajfák hegyére, és tartóztatta le Jézust, akit először a főpap apósa, Annás házához vittek, majd onnan tovább magához Kajafáshoz, ahol megtartották az első, nem hivatalos tárgyalását. Itt –az előre meghozott döntés értelmében –halálra ítélték, amit öt órakor, napfelkeltekor, a Templomban legnagyobb titokban összeülő hivatalos bíróság, a Nagy Szanhedrin is jóváhagyott. Mindkétszer Jézusnak kellett saját maga ellen „tanúskodnia” azzal, hogy „Isten fiának” vallotta magát, ugyanis a tanúvallomások tekintetében rendkívül szigorú zsidó jogrend megkövetelte a két-három tanú egybehangzó állítását, amit a sebtében összegyűjtött hamis vádlók nem tudtak összehozni.

## Feszítsd meg!


Az egész koncepciós per reggel hat órára véget ért, de továbbra is kérdés volt, hogyan hajtsák végre az ítéletet, ugyanis a nép már gyülekezni kezdett a Templom téren, ahol izgatottan várták, hogy Jézus szokásához híven reggeltájban megjelenjen tanítani és gyógyítani. A lincshangulattól félő elit ezért titokban a Szentély északi oldalán lévő átjárón keresztül az Antonia-erődbe vitette Jézust, remélve, hogy a rómaiak majd átveszik tőlük a foglyukat, megmentve őket a népharagtól. Bár Pilátus értetlenkedett, ők pontosan tudták, hogy mivel a nép a római iga megtörését várja elsősorban a Messiástól, így a belé vetett hitet is legjobban ennek demonstratív cáfolata töri meg.

Ha ők ölik meg, akkor csupán árulók lesznek, a* „próféta gyilkosai”*, ha viszont az elnyomók, akkor a tömeg csalódása és keserűsége Jézus ellen irányul majd, mivel hamisan állította magáról, hogy Ő a Szabadító, a Felkent. Ezért volt győzelem számukra, amikor a helytartó megverve és megszégyenítve – nagyjából reggel hét és nyolc óra között – kiállította Őt a nép elé. A látványtól sokkolt tömeg, amelyet felszítottak a közéjük keveredett farizeusok vádjai, ekkor már egy utolsó démonizált szélhámosnak tartotta azt a személyt, akit egy nappal korábban még Dávid fiaként, Messiásként tisztelt, és az átverés szégyenétől megvadulva már egy akarattal kiáltották, hogy* „Feszítsd meg, feszítsd meg!”*

A rómaiak is megrettenhettek a felkorbácsolt indulatoktól, ugyanis az ítéletet drámai gyorsasággal hajtották végre, és Péntek (Nagypéntek) délben a város nyugati falán kívül eső Golgota- dombon már keresztre is feszítették a* „zsidók királyát”*. A halálig eltelt hat óra alatt Jézus rendkívüli szenvedésen ment át, és teste –Lázáréval szemben – már életében szétroncsolódott. A talpától fejéig, a bőrt a hússal együtt megszaggató római korbácsolás miatt a háta kíméletlenül végigdörzsölte a nyers keresztfát, amint újra és újra felküzdötte magát, hogy levegőt vegyen, ráadásul mindezt meztelenül, a szerettei és a népe szeme láttára. A szögek, amik tartották, a csuklóját döfték át, pontosan az idegpályákon áthatolva, hogy a levegővételhez szükséges mozdulat és a test súlya folyamatos,* „égő idegfájdalommal”* járjon. A több évtizedes gyakorlattal tökéletesített kegyetlen halálnem célja a látványos megalázás volt, amit a városfalról és környező dombokról engedtek végignézni Jeruzsálem lakosai számára.

## Csak te vagy jövevény?


![](http://denesotto.hu/wp-content/uploads/2017/07/dr_zugibe.jpg)Dr. Frederick Zugibe,

Dr. Frederick Zugibe, a halál előtti folyamatokkal foglalkozó kutató-főorvos a Trinity Pictures által készített Crucifixion (Megfeszítés) című ismeretterjesztő filmben úgy összegzi Jézus szenvedéseit, hogy az egész teste, minden részében, minden porcikájában elviselhetetlenül égett a fájdalomtól. A fájdalomidegek annyira izzottak a szervezetében, hogy agya állandó sokkban volt a beérkező impulzusoktól. A sebeiből elfolyó vér és a patakokban folyó izzadtság miatt vérnyomása drasztikusan esni kezdett, a szív vadul, de ütemtelenül kezdett verni. Jézus szervei a savasodás és az oxigénhiány miatt – a szív, az agy és a tüdő kivételével – fokozatosan leálltak és elhaltak. Jézus minden tagja elképzelhetetlenül fájt, és minden szerve halálosan károsodott, ezért írta róla Ézsaiás próféta, hogy *„útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! Mint aki elől orcánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele”. (Ézsaiás 53:3)*

Bár volt, aki két napig is szenvedett a kereszten, Jézus három óra után meghalt, ami annyira drámai és természetfölötti esemény volt, hogy Lukács szerint a tömeg* „mellét verve megtért”*, a római százados pedig csak annyit tudott mondani, hogy *„Bizony, Istennek Fia vala ez!”* (Máté 27:54) Ekkor egész Júdea sötétségbe borult, földrengések támadtak, a Templomban pedig – ahol hajnalban még a halálos ítéletet kihirdették – a Szentek Szentjét elválasztó vastag kárpit felülről lefelé kettészakadt. A fölzaklatott tömeg a *„nagy- szombat miatt”* – ami csütörtökön az ünnep,** szombaton pedig a Törvény miatti nyugodalmat írt elő** – két napon keresztül forgatta magában a váratlan eseménysort, amelyek olyan gyors ütembe követték egymást Lázár sírjától a golgotai keresztig, hogy legtöbben fel sem tudták fogni, mi is történt. Arimathiai József, a papi tanács jómódú tagja pedig titokban saját sírboltjába temette Jézus testét, amit a főpapok az ügy lezárásának biztos tudatában lepecsételtek. Közben Pilátus megírta a Capri szigetén tobzódó kéjenc Tiberius császárnak a per lefolyásáról szóló hivatalos beszámolót.

A **szombati pihenőnap után** vasárnap reggel útra kelő több százezer zarándok általános hangulatát adja vissza az [Emmausba tartó két tanítvány beszélgetése,](http://denesotto.hu/2016/12/ki-volt-jezus-valojaban/) akik az úton szembejövő „idegennel” találkozva foglalták össze reményeiket és csalódásukat a Jeruzsálemben történtek miatt:* „Csak te vagy-é jövevény Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban e napokon? (…) amelyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt: És mimódon adák őt a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és megfeszíték őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek.”* (Lukács 24, 18–21). A drámát átélő sokaságban volt, aki gyászolta, és volt, aki megvetően köpött egyet a látszólag sikerének csúcspontján elbukó Jézusra, mégsem volt senki, aki ne egy lezárt, tragikus történetnek vette volna a galileai ács fellépését, akit végül utolért a hamis messiások végzete.

Ezért volt a vasárnap hajnalban történt fordulat annyira hihetetlen még a hozzá legközelebb állóknak is, hiszen bár ők – hasonlóan az emmausi tanítványokhoz – továbbra is jó embernek, prófétának tartották Jézust, messiási mivoltát már ők sem tudták elfogadni, hiszen a halála ezt tételesen kizárta. Abban pedig, hogy Lázár után Isten teremtő szava magát a csodatevőt is feltámasztja majd, egyikük sem hitt, amit a szívük természetfölötti vakságával indokolt később Jézus. Ezzel a próféciákra rátelepedő homállyal indokolta János apostol, hogy miért nem tudta a bethániai feltámadással csúcspontra jutó hároméves csodasorozat elérni azt, hogy Izrael ne a rómaiakban, hanem meg nem tért „kőszívében” lássa a saját maga legnagyobb ellenségét:* „Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívöket; hogy szemeikkel ne lássanak és szívökkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” (János 12:40)*

## Megnyílt sírok


Azonban i. sz. 32 tavaszán, a pészach ünnepének előestéjén eltemetett Jézus, miután péntektől - vasárnap reggelig összesen három napot és éjszakát töltött a sírban (lásd a mellékelt ábrát), egy földrengés és a barlang bejáratát tűzbe borító rendkívüli jelenet kíséretében feltámadt. Ennek első tanúi maguk az őrök voltak, akik a rémülettől hajtva elfutottak a megbízóikhoz, akik – bár maguk sem értették, hogy mi történt – a tanítványokat okolták a test elrablásáért, és azonnal gondoskodtak arról, hogy a hír megfelelő tálalásban kerüljön a közvélemény elé. Hasonlóan szkeptikusan fogadták az apostolok is az első beszámolókat, és amikor a test illatosítását elvégezni akaró asszonyok az örömtől reszketve, eksztatikus állapotban berohantak a hírrel, hogy a sír üres, és Jézus él, azt hitték, hogy a gyásztól megbolondultak. Ezt az értetlenséget érhetjük tetten a már korábban említett emmausi tanítványok esetében is, akik a velük beszédbe elegyedő idegennek is elmesélték a sír körüli fölfordulást:* „Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, kik jó reggel a sírnál valának; És mikor nem találták az ő testét, haza- jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják, hogy ő él. És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és úgy találák, amint az asszonyok is mondták; őt pedig nem látták.”* (Lukács 24, 22-24)

![](http://denesotto.hu/wp-content/uploads/2017/07/feltamadas3nap.jpg)Csupán a szerző iránti tiszteletből hagyom meg ebben a (téves) formában a Jézus életének utolsó napjait megrajzoló képet. Ugyanis ha NAGYPÉNTEK délelőtt volt Jézus halála és délután Üdvözítőnk temetése, úgy a rajzok hibásan vannak szerkesztve. A HÁROM éj és nap számolását zsidó alapon kell tekinteni. Úgy a Péntek = 1 nap.Péntek estétől szombat estig = 2. nap. Szombat éjjel a 3. naphoz tartozó éjjel. "Harmadnapra feltámadt..."(Dénes Ottó)

Ekkor az idegen föltárta nekik azt a titkot, amiről Pál apostol később azt írja, hogy a teremtéstől fogva el volt rejtve mind az emberek, sőt még a mennyei világ előtt is:* „Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhivésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe?”* (Lukács 24, 25–26) Ezután több órán keresztül tételesen kifejtette nekik a Tórában, a prófétáknál, a zsoltárokban mindazokat az igehelyeket, amik a „szenvedő Messiásról” tesznek tanúságot, majd a továbbra is értetlenkedő tanítványoknak „megnyitotta a szemét”, levéve róluk Ézsaiás próféta ítéletét.

Mire visszaértek Jeruzsálembe, a városban már közbeszéd tárgya volt, hogy a falakon kívül eső sírokból több a vasárnapra virradó éjszaka történt földrengésben megnyílt, sőt voltak, akik azt állították, hogy a városon belül látták is az üres sírboltok lakóit. A 20. század egyik szaktekintélyének tartott Gaetano de Sanctis történész szerint a Názáretben 1878-ban talált rendkívüli felirat ennek a kívülről nézve bizarr eseménynek a hatására született: *„Császári rendelet (…) Ha bárki tudomásunkra hozza, hogy valaki megrongálta (a sírokat és kriptákat), vagy bármi más módon kidobta a testeket, vagy gonosz cselvetéssel más helyre vitte azokat (…) vagy pedig elmozdította a záróköveket vagy egyéb köveket (…) halállal bűnhődjék.”* (Fordította: Grüll Tibor) Vagyis a római hatóságok a vélt „hullarablásokat”, amikről az evangéliumok is beszámoltak, annyira komolyan vették, hogy külön rendeletben akartak annak véget vetni.

## Jeruzsálemből Rómába


Pál húsz évvel később a korinthusi gyülekezetnek tételesen rögzítette azoknak számát és sorrendjét, akiknek a feltámadott Jézus megjelent, mégpedig így:

**Péter, tizenkettő és még ötszáz atyafi, plusz azok az asszonyok, akik a Mestert követték.**

Tanúságtételük, ami mellett akár az életük árán is kitartottak, ötven nappal később újra felrobbantotta Jeruzsálemet, és a föltámadott Messiás nevében visszatérő apostolok olyan erővel kezdték hirdetni a Megváltójuk nevét, hogy az alig kilenc évvel később már Rómába is eljutott. A birodalom fővárosában i. sz. 41-ben Claudius császár el is rendelte a zsidók kiűzését, akik *„Chrestus bujtogatására szüntelenül zavarogtak”*. A Jeruzsálemben virradt hajnalt azonban sem a császár, sem egyetlen nagyhatalmu utódja nem tudta már visszafordítani.
Forrás: HETEK  Morvay Bátor 2017. 04.13. (XXI/15)