
---
title: "Jézus „sírját” felnyitották"
url: https://denesotto.hu/elgondolkodtato/jezus-sirjat-felnyitottak/
type: post
date: 2016-10-30
modified: 2026-02-13
markdown_url: https://denesotto.hu/elgondolkodtato/jezus-sirjat-felnyitottak.md
author: "Dénes Ottó"
---

# Jézus „sírját” felnyitották

Igen, arról a sírhelyről van szó, ahol harmadnapon az asszonyok nem találták Jézus holttestét. – Most egy négymillió dolláros projekt keretein belül több mint ötszáz év után a kutatók leemelték róla a márványlapot.

Itt kezdődik az a gondolatsor, ami egy átlagos - nem teológus - bibliaolvasónak azonnal feltűnik. A kortársak, akik egymástól függetlenül, méghozzá jelentős időbeli eltéréssel leírták  egy történetről, - Jézus feltámadásáról - tudósításaikat, rendelkeztek az akkori temetkezési szokások ismeretével . Tehát a kérdésem: a sírkő miként volt HENGERÍTHETŐ?  A mai tudósításban egy KŐLAP  a főszereplő,amit a filmen a régészek nagy fáradsággal leemeltek "Jézus sírjáról"!

Nézzük át a kortási iratokat, az  evangéliumok HITELES leírásait.




Az Újszövetség** négy kanonizált evangéliuma majdnem egyformán írja le,** hogy vasárnap hajnalban asszonyok miként találták üresen Jézus sziklasírját. A három, úgynevezett szinoptikus evangéliumban az olvasható, hogy a Megváltó sírját elzáró követ **"elhengerítették",** egyedül Szent János evangélista fogalmaz úgy, hogy "elmozdították", amely utóbbi változat persze nem zárja ki azt, hogy hengerítéssel, gurítással mozdították el a sziklasír szája elől.

A Szentföldön ma is láthatók a Krisztus korabeli sziklasírokat lezáró kerek, malomkőre emlékeztető hatalmas kövek.

![images-6](http://denesotto.hu/wp-content/uploads/2016/10/images-6-1.jpg)Sziklasír bejárata a kerek zárókővel

A leginkább malomkőhöz hasonlítható, kerek sziklasír zárókő, a "golél" alkalmazása Jézus korában, annak előtte és utána egyaránt szokásban volt a Szentföldön és környékén.  Jézus (vagyis a sír tulajdonosa, Arimathiai József sírjához, aki "kölcsönadta") úgyszintén hatalmas, kerek, malomkőre emlékeztető zárókövet állítottak, s azt a bejárat előtt - a sírra merőlegesen - kialakított vájatban, vályúban mozgatták, hengerítették, gördítették. A hengeríthető zárókő vályúja az egyik oldalra kissé lejtett, s így a sziklasír bejárata előtti elgördítésekor, a megnyitáskor a nehéz és hatalmas követ fölfelé kellett mozgatni, ami némileg megnehezítette a sírrablók tevékenységét. Az ilyen hengeríthető, kerek kővel elzárták a sziklasír bejáratát, s ha új halottat temettek, oldalra lehetett gördíteni a bejárat elől. A Krisztus idejében is használatos kerek záróköveket a Szentföldön több helyen is szinte teljes épségükben megmaradtak, így például a Jeruzsálemtől délnyugatra levő Khirbet Midrászban, (lásd a kiemelt képet a cikk elején),  a jeruzsálemi Királyok sírjában és a Ben Hinnom  (Gyehenna völgy) Heródes családtagjainak sziklasírja előtt.

Most pedig nézzük, miként írja le a négy kanonizált evangélium a Jézus sziklasírját elzáró kő elmozdítását, elhengerítését, illetve Krisztus föltámadásának tényét. Az evangéliumi verseket P. Békés Gellért és P. Dalos Patrik fordításában közöljük:

Szent Márk evangélista:* "Szombat elmúltával Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szálome illatszereket vásároltak és elmentek, hogy megkenjék (Jézus holttestét) Kora reggel értek a sírhoz, amikor a nap éppen fölkelt. **A hét első napja volt (azaz vasárnap)** Így tanakodtak egymás között:* **'Ki hengeríti ***el nekünk a követ a sír bejáratától?' De amikor odaértek, látták, hogy a követ már*** elhengerítették, **pedig igen nagy volt**."** (Márk 16, 1-5)

Szent Lukács evangélista:* "A hét első napján kora hajnalban kimentek (a Galileából Jeruzsálembe érkezett, Szent Lukács által név szerint nem említett asszonyok) a sírhoz és magukkal vitték az előkészített illatszereket is. A követ a sírtól** elhengerítve találták"*** (Lukács 24, 1-2)

Szent János evangélista: *"A hét első napján, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ **elmozdították** a sírtól"* (János 20, 1)

Szent Máté evangélista:* "Szombat elmúltával, a hét első napjára virradóra, elment Mária Magdolna és a másik Mária, hogy megnézze a sírt. Akkor nagy földindulás támadt. Az Úr angyala leszállt az égből, odament, **elhengerítette a követ** és ráült"* (Máté 28, 1-2)

A zsidó főpapok szerették volna rávenni Pilátust, hogy a megfeszítés utáni harmadnapig római fegyveresekkel őriztesse Jézus sírját. Arimateai József kikérte Pilátustól Jézus holttestét és elhelyezte a saját, nemrégiben vájt sziklasírjában, s a bejáratához*** "nagy követ gördített"*** (Szent Máté 27, 60). (Az evangéliumi részleteket Hering József összeállításának felhasználásával idézem)** **







Folytassuk a HVG  tudósítás olvasását.





A keresztény hagyomány úgy tartja, a keresztre feszítés után Jézust egy mészkőbarlangban helyezték nyugalomra, ahol az akkori szokásoknak megfelelően egy falba vájt, polcszerű nyughelyre fektették.![letoltes](http://denesotto.hu/wp-content/uploads/2016/10/letöltés-10.jpg)

A National Geographic részletes beszámolója szerint ötszáz év után először nyitották fel az athéni Nemzeti Műszaki Egyetem kutatói azt a márvány sírt, amibe **a szent hagyomány** szerint a keresztre feszítés után Jézust temették. A jeruzsálemi Szent Sír-templomban található nyughelyet utoljára 1555-ben vizsgálták, bár egyes források szerint még a szent sír még régebb óta érintetlen.

Tapasztalt szakemberekről van szó: korábban ez a görög régész csapat restaurálta Athénban az Akropoliszt, illetve az isztambuli Hagia Sophia székesegyházat. 2015-ben a jeruzsálemi görögkeleti pátriárka és két másik két helyi vallási közösség hívta meg az athéni szakembereket, hogy tanulmányozzák a szent sírt. A feltárási munkálatok várhatóan 2017 tavaszáig tartanak majd. A négymillió dolláros restaurációs projektet javarészt II. Abdullah jordán király finanszírozza.

Fredrik Hiebert, a feltárás egyik régész munkatársa azt nyilatkozta a National Geographic-nak, hogy a fedő **márványlap levétele után** meglepőnek találták, hogy milyen jelentős mennyiségű töltőanyag van alatta. Valószínűleg nem holnap lesz, amikor eljutnak **Jézus tényleges sírjáig**: még számtalan vizsgálat vár rájuk.

A legfőbb cél természetesen az, hogy megvizsgálhassák az** eredeti jézusi nyughelyet**, ugyanakkor az elemzések talán azt is segítenek jobban megérteni, hogy a jeruzsálemi Szent Sír-templomban található sírhely miként válhatott kultuszhellyé, azt követően, hogy **Nagy Konstantin császár édesanyja 326-ban megtalálta.**

....Összejött néhány kérdés:

A helyszín megállapítása (a Szent Sír helyszínének kijelölése) "a **szent hagyomány** szerint" Nagy Konstantin édesanyjának a megérzései alapján történt. Ezzel a módszerrel azóta sem lehetett a történelem különböző prominenseinek a sírját biztonsággal meglelni.

 
- [V. Edward és Richard, York hercege](http://mult-kor.hu/20120918_elveszett_kiralysirok?pIdx=1)
 
- [II. Harold és Hastings](http://mult-kor.hu/20120918_elveszett_kiralysirok?pIdx=2)
 
- [I. Henrik és a vallásháború](http://mult-kor.hu/20120918_elveszett_kiralysirok?pIdx=3)
 
- [Attila, a hunok királya](http://mult-kor.hu/20120918_elveszett_kiralysirok?pIdx=4)
 
- Nagy Sándor, a hódító
 
- [Az ismeretlen Uszerkaré fáraó](http://mult-kor.hu/20120918_elveszett_kiralysirok?pIdx=6)
 
- [Nofertiti, a legkeresettebb](http://mult-kor.hu/20120918_elveszett_kiralysirok?pIdx=7)
 
- A megérzés, mint régészeti lelőhely jelölése, nem lett elfogadott. A vallások világában azonban a hívő emberek hitetéséhez elegendőnek látszik.


A mostani munkánál a márványlapot **levették,** nem ELGÖRDÍTETTÉK.





Látszólag ez kukacoskodás és kákán csomózás, de a nyomozási adatok, maradványok, emlékek vagy elképzelésekre és megérzésekre ... stb hagyatkoznak, vagy egzakt és lenyomozható tényezők. Egy bűnténynél - akár eltelt közben kb két évezred, akár csak a múlt héten történt, - lényeges a korrekt,  minden ponton működő ellenőrizhetőség.

**....eredeti jézusi nyughelyet**,.. Az i sz 31-ben sietve megtörtént temetés helyéről csak annyi biztosat tudunk, hogy az Arimathiai József saját sírboltjába történt, ami a kivégzés helyétől nem volt messze. A császári anya szentföldi zarándokútja alkalmával** ráérzés alapján** jelölte ki a kereszt helyét, találta meg a keresztfa darabjait, mutatta meg a sírt...stb. ...

**Nagy Konstantin császár édesanyja 326-ban megtalálta...stb. **

Nem kellene átsiklani az időközben eltelt majd' 300 év eseményekben gazdag történelmén sem. Amely időközben a Szentföld - és benne a központi helyszinek,  pl a főváros és környéke - alaposan átalakult. A pogány római császároknak kisebb gondja is nagyobb volt, minthogy a sok  kivégzett bűnöző, egyéb köztörvényes elítélt sorában pont az igazán fontos - de akkor még névtelen - valakihez  kapcsolódó relikviákat őrízgessék nagy gonddal. "Megsejtve", hogy később az üdvösség történetének központi eseményei  onnantól kezdve fognak elindulni.

Jókora adag hitre van szüksége annak, aki mindezen szövedékekből - pl a jézusi történet kellékeiből - egy hiteles kor és kór történetet állít össze, aminek minden eleme régészeti pontossággal illeszkedik a bibliai leírásokhoz. Amik akkorra már a ma kezünkben lévő Bibliával egy-az egyben fedik a jézusi történet egészét. A világon szerte széjjel - Magyarországon is - található "Szent Kereszt" darabok, a jézusi történethez kapcsolt EREKLYÉK elemei a **Wikipédiából** leltárilag átnézhetők.

Tanulságos olvasmány!




Számos olyan ereklye van, amelyet [Jézussal](https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A9zus) kapcsolnak össze. Ezek közül a leghíresebbek talán a [torinói lepel](https://hu.wikipedia.org/wiki/Torin%C3%B3i_lepel), amelyet a benne hívők a Jézus testét borító halotti lepelnek tartanak, és a [Szent Grál](https://hu.wikipedia.org/wiki/Gr%C3%A1l), egy serleg, amit Jézus keresztre feszítésekor vérének felfogására használtak. Az ismertebb ereklyék:

 
- A **[Szent Kereszt](https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Kereszt)** darabjai és egy ortodox kolostorban őrzött **Vádcímtábla** (titulus crucis) az INRI felirattal
 
- A **Keresztrefeszítés Köve**, mely [1804](https://hu.wikipedia.org/wiki/1804)-ben, Konstantinápolyba való szállítása során a tengerbe veszett.
 
- A **Lombardiai Öntöttvas Korona** és **Konstantín Zablája** melyeket a keresztre feszítéshez használt szögekből készítettek
 
- A **[Szent Fityma](https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Fityma)**,[[2]](https://hu.wikipedia.org/wiki/Ereklye#cite_note-2) Jézus körülmetélésekor levágott előbőr (január 1. – az Úr körülmetélésének az ünnepe)
 
- A **[Végzet Dárdája](https://hu.wikipedia.org/wiki/A_v%C3%A9gzet_l%C3%A1ndzs%C3%A1ja)**, amivel Jézus oldalát szúrta át a római katona Jn 19,34 szerint
 
- A **Tövis Korona** melyet a gúnyolódó katonák helyeztek Jézus fejére keresztre feszítése előtt
 
- A **[Szent Kehely](https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Gr%C3%A1l)**,[*[forrás?](https://hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:T%C3%BCntesd_fel_forr%C3%A1saidat!)*] melyet Jézus az utolsó vacsorán használt
 
- A **Veronika Kendője**, mellyel Jézus homlokát törölte le, mikor Jézus a keresztet vitte
 
- **Jézus Varratmentes Palástja**, amit a [trieri Szent Péter-dómban](https://hu.wikipedia.org/wiki/Trieri_Szent_P%C3%A9ter-d%C3%B3m) tartanak[[3]](https://hu.wikipedia.org/wiki/Ereklye#cite_note-3)
 
- **Jézus Levelei**, melyekben udvariasan elutasította Edessza királyának, Abgárnak a meghívását
 
- A **Nem Kézzel Készült Ikon**, amit Jézus Edessza királyának, Abgárnak küldött leprásságának gyógyítására
 
- A **Szent Köldökzsinór**, Szent Könnyek, Szent Tejfog.


Jézus csontjai hiányoznak az állítólagos ereklyék sorából, mivel a [Biblia](https://hu.wikipedia.org/wiki/Biblia) szerint Jézus testben támadt fel és negyven nappal később testileg emeltetett fel a mennyekbe.

Mindig sokan kételkedtek az ereklyék valódiságában. [Erasmus](https://hu.wikipedia.org/wiki/Rotterdami_Erasmus) például ironikusan megjegyezte, hogy ha az Igaz Kereszt szilánkjait összegyűjtenénk, akkor láthatnánk, hogy **Jézus keresztfája tulajdonképpen egy egész erdőség volt.**

[2002](https://hu.wikipedia.org/wiki/2002)-ben napvilágra került egy csontokat tartalmazó urna, a következő felirattal: „Ya`aqov bar Yosef akhui Yeshua`”, azaz „Jószef fia Jakab, Jézus testvére”.[[4]](https://hu.wikipedia.org/wiki/Ereklye#cite_note-4) Az urna az Izraeli Régiségi Hivatal által 2003. június 18-án kiadott okmány szerint egy** jól sikerült hamisítvány.** Oded Golant vádolták a hamisítással. Az ügy még nincs lezárva.







Forrás: [HVG](http://hvg.hu/vilag/20161028_jezus_sirja_feltaras_regesz_jeruzsalem)
