
---
title: "Jelenések könyve"
url: https://denesotto.hu/adogaras/jelenesek-konyve/
type: post
date: 2014-11-23
modified: 2017-10-18
markdown_url: https://denesotto.hu/adogaras/jelenesek-konyve.md
author: "admin"
---

# Jelenések könyve

(Pécs, Tudásközpontban elhangzott előadások 2014 október-november)

Néhány gondolat a képekhez.
Különös és titokzatosnak látszó képek (jelképek) segítségével akarta Jézus közölni tervét, szándékát, a világ történelmének előző és végső történéseit illetően.Olvassuk együtt a Jelenések könyvének bevezetését. Első fejezet 1-3 verseit. Aki megérti és szívébe zárja a megértett igazságokat, a képek által közvetített mennyei látomások jelentését, annak Isten egy soha addig még nem tapasztalt élményt ígér.
1. 
**Jézus Krisztus kijelentése**, a melyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, a miknek meg kell lenniök hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala által, megjelenté az ő szolgájának Jánosnak,
2. 
A ki bizonyságot tett az Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, a mit látott.
3. 
**Boldog, a ki olvassa, és a kik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, a melyek megírattak abban; mert az idő közel van.**

[![PDVD_039](http://lh6.ggpht.com/-u3rXSMx-Il0/VHId0-WQhZI/AAAAAAAAGb4/5d9hYPWWEds/PDVD_039_thumb.jpg?imgmax=800)](http://lh4.ggpht.com/-qLPIk7shcuE/VHId0K5xYcI/AAAAAAAAGb0/htoDHEDF4vE/s1600-h/PDVD_039%25255B2%25255D.jpg)[![PDVD_013](http://lh5.ggpht.com/-UcAVTztRx4U/VHId2idUWUI/AAAAAAAAGcI/dCFMeYkRhBs/PDVD_013_thumb.jpg?imgmax=800)](http://lh6.ggpht.com/-sSSjFndOHgM/VHId1eESMwI/AAAAAAAAGcE/I-J48uwflxI/s1600-h/PDVD_013%25255B2%25255D.jpg)
[https://www.youtube.com/channel/UC5jRmOcZE9WTR4UGh6T7IPg](https://www.youtube.com/channel/UC5jRmOcZE9WTR4UGh6T7IPg)
[![PDVD_075](http://lh6.ggpht.com/-8bq5iRg9WyU/VHId4TXCp7I/AAAAAAAAGcY/GUpytrfu7zI/PDVD_075_thumb.jpg?imgmax=800)](http://lh4.ggpht.com/-DEC0VIz0JbQ/VHId3lM31xI/AAAAAAAAGcU/t1PhlN7CT2Q/s1600-h/PDVD_075%25255B2%25255D.jpg)[![PDVD_005](http://lh4.ggpht.com/-6Nz3d4gtl5w/VHId55Q6nZI/AAAAAAAAGcs/hgeudNIu_PY/PDVD_005_thumb.jpg?imgmax=800)](http://lh4.ggpht.com/-3R8tJ7Hxve8/VHId5OldsoI/AAAAAAAAGck/YofWkR6F4QU/s1600-h/PDVD_005%25255B2%25255D.jpg)
