Nem lesz több „diétás” termék az EU-ban

Brüsszel-Az élelmiszer-vállalatok nem használhatnák tovább a „diétás” megjelölést a termékeiken az Európai Bizottság tervezete szerint.Az Európai Bizottság koncepciója szerint el kell törölni a diétás élelmiszereket, hogy ezzel is betömjék az uniós jogalkotási hézagokat, és hogy korlátozzák a vállalatok versenyelőnyhöz jutási lehetőségeit – állította a legújabb javaslataiban a Bizottság.

Az európai fogyasztói szervezet, a BEUC egyetért az EU végrehajtó testületével, és felhívta a vásárlók figyelmét a diétás termékek „nem egyértelmű címkézésére”. A Bizottság szerint ugyanis a jelenlegi helyzet torzítja a piacot, egyenlőtlen versenyhelyzetet eredményez az élelmiszer-ipari vállalkozók számára és tisztességtelen versenyhez vezet.
A Bizottság szerint ráadásul a meglévő irányelveket az egyes tagállamokban különbözőképp alkalmazzák, ez pedig megtéveszti a fogyasztókat. „A fogyasztóktól egyes tagállamokban megtagadják a teljes termékkínálatot, míg másokat nem eléggé védenek az olyan termékektől, amelyek jellemzően drágábbak, de nem feltétlenül kínálják azokat az előnyöket, amelyeket a címkéken és a hozzájuk kapcsolódó reklámokban feltüntetnek” – mondja a Bizottság.
Az élelmiszer-gyártók azonban azon aggódnak, hogy a diétás termékekkel kapcsolatos uniós irányelv visszavonása megszüntetné a sebezhető fogyasztók különleges védelmét is, amely már több, mint harminc éve létezik. A Bizottság ígéretet tett rá, hogy az új szabályok alapján egyetlen terméket sem kell majd levenni a polcokról, sőt, két évet is hagynának arra, hogy a termékeket összhangba hozzák az új rendelkezésekkel.
A Bizottság szerint a „diétás” jelző bevonása az élelmiszerek címkéin ráadásul akár bizonyos termékek árát is csökkenthetné, ha amúgy nincs különbség a hagyományos és a speciális változat között.
Az Európai Bizottság által június 20-án benyújtott javaslat hatályon kívül helyezné a jelenlegi irányelvet a különleges táplálkozási célú élelmiszerekről, valamint eltörölné a „diétás élelmiszerek” kategóriáját, ehelyett speciális megjelölést csak a gyerekek számára és a különleges orvosi igényű fogyasztóknak szánt élelmiszerekre lehetne helyezni.
A diétás, így a gluténmentes, vagy a fogyókúrás ételekre a továbbiakban pedig a már meglévő, egészségi adatokra és összetevőkre vonatkozó szabályok lennének érvényesek a hozzáadott vitaminok, ásványok és más adalékanyagokat illetően. Az EU az alapanyagokról egy hivatalos listát is készítene, az eddig meglévő három helyett.

2 Reader’s Comments
  1. Nyul György
    2011. június 30. csütörtök
    05:26
    Nagy igazságot mond ki a bizottság. A diétás termék megnevezés egy aljas marketingfogás a fogyasztók pénztárcája ellen. Nincs általában diétás termék. Minden diéta személyre szabott. A cukrot tartalmazó termékek általában kevésbé veszélyeztetik a fogyasztó egészségét, mint a rákkeltő édesítőszerek, amelyeknek sok esetben nagyobb az inzulin igényük, mint a mérsékelten cukrozottnak. Az egész diétás üzlet a gyógyszer- és élelmiszeripar által kreált nagy áátverés. Csak a fogyasztók lenyúlását és nem egészségét szolgálja.Értékelés: +1 (1 szavazás)
  2. Gonoszka
    2011. június 30. csütörtök
    05:38
    Istenem, oly lyó, hogy EU van! Meg vagyunk kímélve a görbe uborkától, a diétától, sőt, ha így haladunk az ételtől is, italtól is.
    Ha oly kegyes lennél Urunk, életpálya modelt adópolitikusainktól , idétlenül
    vigyorgó van Rumpi és Rossotól is kímélj minket.
    Hozd el a jó bunga-bunga idejét és vidd a harcosainkat!
Mondja el a véleményét!

2 thoughts to “Nem lesz több „diétás” termék az EU-ban”

  1. Bizonyos szempontból egyetértek. Sok termék amely amúgy is alacsony energia és zsírtartalmú, csak azért jobban eladható mert valamely ismert ember reklámozza, főképp ha az a szépészeti, életmód iparágban tevékenykedik. Láttam már ismert gurunk által reklámozott és jóval drágábban eladott édességet, ugyanazokkal az összetevőkkel, energia és szénhidráttartalommal, mint ami egyik áruházláncunk saját terméke. Könnyű volt összehasonlítani, egymás mellett álltak a polcon. Csak az ismert ember nevével reklámozott, diétásak kikiáltott termék másfélszer annyiba került,mit az áruház saját terméke. És sokan gondolkodás nélkül a drágábbat veszik le a polcról, mert az XY. által reklámozott termék.

Hozzászólás a(z) Patrícia bejegyzéshez Válasz megszakítása