A trichinózis

 Az emberiség legnehezebben megfogható, terméimages (6)szetes ellenségei közé tartozik ez a kis mikroszkopikus féreg, ősibb, mint maga az emberiség, s ma is nagyon virulens élősdi. Minden kontinensen előfordul, minden égövön, és a ragadozók meg a dögevők csaknem mindegyik fajában előfordulhat. Jelen van a rovarevőkben is: a vakondban, egérben, de ott van a bálnában, medvében, de az emberre legveszedelmesebb: a házi sertésben való előfordulása. Nyilvánvaló, hogy a legnagyobb veszedelmet az emberre az jelenti, ha egy kórokozót, amely a betegségek egész sorát utánzó tüneteket produkál – az alkoholizmustól és vakbélgyulladástól a tetanuszig meg a tífuszig -, csak akkor lehet felismerni, amikor a „házigazdáját” már leverte a lábáról. Ez az álcázott támadó a Trichinella spirális, a trichinózis kórokozója.   Néhány érdekes eset

1880-ban a Jordán-folyó mentén fekvő kis el-Khiam falucskában lakomát rendeztek a közeli ingoványban elejtett vaddisznó húsából, s mind a 262 ember (nő, férfi, gyerek), akik a húsból ettek, megbetegedtek, hatan meg is haltak. 1897-ben egy svéd léggömbös expedíció háromfőnyi legénysége életét vesztette egy északi-sarkvidéki táborban, miután egy barnamedve húsából ettek. 1971-ben Brit-Columbiában, egymástól eléggé távoli területen 17 ember betegedett meg: mindegyikük ugyanannak a baribálnak vagy fekete medvének húsából készült füstölt húst, kolbászt, szalámit fogyasztott.

A Trichinella spiralis féreg izmokba ágyazódva

Valóságos járványtani detektívtörténet bontakozott ki egy New York-i tányérmosó fiatalembernek az esetében 1942-ben. Gyomorpanaszokkal, fejfájással, hányingerrel, hasmenéssel került kórházba. Hőmérséklete, vérképe normális volt, de láza órákon belül felugrott 39,5 fokra, s a felállítható diagnózisok sora – a további kórlefolyás és vizsgálatok eredményei alapján – ez volt: aortagyulladás, májzsugorodás vagy alkoholos eredetű gyomorhurut. Állapota a gondos kezelés ellenére fokozatosan romlott, végül a klasszikus tünetegyüttes is jelentkezett: szemhéjduzzanat, viszkető bőr, kínzó fájdalmak, amelyek a hasból a mellkasba, karba, lábba sugároznak.

A vérképvizsgálat ekkor már kimutatta a jellemző elváltozást, s az izomszövetből kimetszett darabka vizsgálata megerősítette a diagnózist: a beteg testében 12 millió trichina féreg volt, kétszer annyi, mint az egyébként már általában halált okozó 5 millió.
A beteg pár nap múlva meghalt, de előzőleg megemlítette, hogy a klubban, amelynek konyháján dolgozott, disznótoros vacsora volt. A járványügyi felügyelő ezt a nyomot követve megállapította, hogy huszonheten vettek részt a vacsorán, közülük kettő már beteg volt. Az egyik otthon feküdt súlyos bélpanaszokkal, a másik súlyos betegen kórházban. A kórház főorvosa reumás szívizomgyulladást, mellhártyagyulladást, influenzát vagy valami más betegséget gyanított a tünetek mögött.

Ők ketten vásárolták az egészségesnek látszó sertést egy New Jersey-i farmon. A húsából ők készítették a kolbászt, amelyet darálás és ízesítés közben nyers állapotában megkóstoltak. Az említett konyhai dolgozó négy munkatársa is beteg volt már: három kórházban, egy otthon feküdt hasonló tünetekkel, de különböző diagnózisokat állítottak fel betegségükről. Mindegyikük megkóstolta a hűtőben levő kolbászt, miután a kolbászkészítők elmentek .

Ez a trichinózis történetéből készült óvatosságra intő rövidke lista mintegy keresztmetszetben mutatja be, mennyiféle tünettel jár a megbetegedés, mennyire nem lehet korán felismerni, s milyen veszélyes még egy kis kóstoló is a nyers vagy félig megfőtt sertéshúsból készült ételből. Detroitban 1931-ben nagyon súlyos trichinózison esett át egy férfi, aki olyan késsel kente fel kenyerére a vajat, amellyel előzőleg sertéskolbászból vágott le egy darabot, s a későbbi vizsgálat aztán felderítette, hogy a kolbász fertőzött volt.

    1. Felfedezése

Az első pillantást a trichinára James Paget, a XIX. sz.. egyik híres patalógus-sebésze vetette. 1835-ben még csak 21 éves orvostanhallgató, és a Szent Bertalan-kórházban egy tüdőtuberkolózisban meghalt ember holttestét boncolta. Szabad szemmel is észrevette, hogy a hulla szöveteiben betokozódott férgek vannak (az érett nőstény 2,5. mm-es, a hím feleakkora).

Mások, köztük saját anatómiatanára is, fehéres, kavicskeménységű foltokat vettek észre holttestek izomszöveteiben Ezek a keménységek kicsorbították a szike élét. Egy bristoli sebész, aki részt vett egy 24 éves, erőteljes testalkatú fiatalember boncolásán, akinek a halálát tüdőgyulladásnak és szívburokgyulladásnak tulajdonították, észrevette, hogy ilyen fehéres foltok láthatók az izmaiban: de a kórbonctani kutatásban még nem használták a mikroszkópot, s megfigyeléseit nem tudta továbbfejleszteni.
Paget továbbra is figyelemmel kísérte a problémát, s eljutott végül a British Múzeumba, Robert Brown kis dolgozószobájába. A természettudós további vizsgálatok céljára felajánlotta a saját mikroszkópját. Paget kiszámította, hogy egyetlen emberi test több ilyen élősdit rejt magában, mint ahány lakosa van a Földnek. Kicsit elszámolta ugyan magát, mert a végzetes esetekben sem több 100 milliónál a paraziták száma, de ez sem megvetendő tömeg.

Paget ezután előadást tartott felfedezéséről medikus társai előtt, s két héttel később Richard Owen zoológus, a sebésztársaság múzeumának vezetője leírta, és Trichinella spirálisnak nevezte el a kórokozót. (Röviden trichinának nevezik azóta.)

    1. Az orvosok riadója

Paget felfedezése riasztotta az orvosokat. Nemcsak a probléma közegészségügyi jelentősége, hanem az esetek sokfélesége miatt is igen komolynak tartották az ügyet. 1846-ban dr. Joseph Leidy amerikai anatómus philadelphiai otthonában sertéshúst evett, s felfigyelt rá, hogy a húsban ugyanazokat a fehéres foltokat látja, amelyeket a boncolóasztalon emberi holttestekben látott. Azonnal a mikroszkóp alá tett egy kis darab húst, amely tele volt – szerencsére a főzés által elpusztított trichinával. Ez a nagyon is riasztó élménye vezette rá, hogy a disznóhúsban talált féreg ugyanaz, mint amilyeneket boncolás során emberekben látott.

Magát a betegséget egészen 1860-ig nem ismerték fel. Friedrich Albert von Zenker professzor Drezdában egy fiatal cselédlány hulláját boncolta. A feltételezés szerint a halál oka: tífusz. A testből kivett egyetlen kis szövetdarabkában mikroszkópja alatt férgek tucatjait találta, némelyiket összetekeredve, másokat kinyúlva, de mind élt. Utánajárt a dolognak, s fertőzött sonkát meg kolbászt talált abban a háztartásban, ahol a lány dolgozott. A termékek egy nemrég leölt sertés húsából készültek. Aki a családban evett belőle, mind súlyosan megbetegedett.
Az 1850-es években, miután Zenker leírta a betegség klinikai tüneteit az emberben, s eredetét is megtalálta a sertéshúsban, a trichinózis egyik kiváló kutatója lett Rudolf Virchow.

Virchow az ügy lelkes bajnokaként arra kérte a hatóságokat, hogy vezessék be a húsok kötelező hatósági mikroszkópos vizsgálatát. 1866-ban e tárgykörben nyilvános ülést rendezett Berlinben. Itt egy állatorvos az emberre ártalmatlannak nyilvánította a trichinát: szerinte ezt a nagy hűhót csak a nem gyakorlati pályán dolgozó orvosok csinálják.

Az egyik orvos felszólította a kételkedőt, hogy fogyasszon a bemutatott trichinával fertőzött kolbászból A közönség zajos helyeslése közepette a szerencsétlen ember vonakodva bár, de engedett a felhívásnak, s öt nap elteltével súlyosan megbetegedett abban a betegségben, amelynek létezését előzőleg tagadta. Egy másik alkalommal Virchowot, aki a Reischstag tagja is volt, Bismarck kancellár hívta ki párbajra: Virchow felajánlotta, hogy ne fegyverrel verekedjenek meg, hanem válasszanak két húsétel közül, amelyek egyike trichinával fertőzött. Bismarck a kihívást visszautasította.

Virchow arra is rámutimages (5)atott, hogy a régi zsidó disznóhústilalom valószínűleg azon a tapasztalaton alapult, hogy a fogyasztása betegséget okozhat. Mohamed a VII. sz.-ban ugyanezt a törvényt léptette életbe a mohamedán világban. Az orvosok azóta e mózesi tilalmat úttörő lépésnek tekintik a megelőző orvoslás terén.

Valójában a Biblia szövege (Mózes 3. könyve 11. rész: Mózes 5. könyve 14. rész.) nemcsak a sertéshús fogyasztását tiltja, mint tisztátalant, hanem mindazon állatokét, amelyek nem kérődznek, és nem hasított körműek, valamint azoknak a tengeri állatoknak a húsát is, amelyeknek nincs uszonyuk és pikkelyük, továbbá a ragadozókét, a dögevő madarakét, s valószínűleg valamennyi csúszómászóét, kétéltűét. Ez a széles körű tilalom kizárja valamennyi lehetséges trichinahordozó fogyasztását.

A bibliai étkezési szabályok ezért tekinthetők egyúttal közegészségügyi intézkedéseknek is, mivel a következő fejezetek is olyan higiénés rendszabályokat tartalmaznak, amelyek a szülésre, leprára, a „tisztátalan nedvek”-re (feltehetően az izzadmányokra és a gennyre) vonatkoznak.

Az első rendszabályok

Európában 1860 és 1877 között 140 járvány lépett fel nagy halálozással (egy szász városban a betegek 30 százaléka meghalt). Elsőként 1879-ben, Poroszországban hoztak törvényt a hús mikroszkópos ellenőrzésére. A következő évtizedben Európa legtöbb államában megtiltották a sertéshús behozatalát Amerikából, mert erősen fertőzöttnek találták. A fertőzöttség oka az volt, hogy az eladásra szánt állatokat hulladékkal etették, ám az abrakon hizlalt állatok is bizonyos fokig fertőzöttek voltak, mert ezek is kaptak hulladékot, moslékot is. De a kizárólag hulladékon hizlalt állatok fertőzöttsége az előbbiekének ötszöröse volt.

Kongresszusi határozattal elrendelték a disznóhús mikroszkópos vizsgálatát, ennek nyomán 1891-ben feloldották az európai zárlatot. Az amerikai sertésállományban az elvégzett vizsgálatok 2,5 százalékos fertőzöttséget mutattak ki.

Az amerikai közegészségügyi szervek azonban nem tartották megbízhatónak a mikroszkópos vizsgálatot, s 1906-tól meg is szüntették, viszont más intézkedéseket vezettek be: csak alaposan megfőzött hulladékkal, moslékkal szabad etetni a sertéseket: így egy csapásra többféle fertőző sertésbetegség ellen védekeztek.

    1. A féreg

A trichina a hengeresférgek (nemathelminthes) törzsének fonálférgek (Nemetoidea) osztályába tartozó élősködő. Jellemző tulajdonsága: egész életciklusát, születésétől az ivarérett korig, ugyanabban a gazdaszervezetben tölti. Sikerült kísérleteken majmot, birkát, borjút, lovat, csirkét, galambot, baglyot, varjút Trichinella spirálissal fertőzni, de a természetben elsősorban a húsevő emlősök és némelyik ragadozó rovar és madár húsába került, vagy más fertőzött állat ürülékébe.

Az érett hím másfél mm. hosszú, a nőstény 3-4 mm: mindkettőnek külön, csak szaporodásra szolgáló ivarszerve van. Életük bármelyik stádiumában bekerülhetnek a gazdaállatba, lárvaállapottól az ivarérett korig. Először a nyombélben vagy a vékonybélben maradnak. Érett korukban közösülnek, utána a hím elpusztul, a megtermékenyített nőstény még jobban befúrja magát a bélfalba, néha áthatolva rajta, eléri a hashártyát vagy a nyirokcsomókat.
A fiatal egyed petében fejlődik, amelyből az anyaméhben kel ki, és élve születik, lárvarajokat alkotva. A nőstény 1-3 hónapig él, ez alatt állandóan árasztja ivadékait a gazdaszervezetbe. Egyetlen nőstény 1500 utód létrehozására képes, a hosszuk 100, átmérőjük pedig 6 mikron.

Ha a nőstény a bélben üríti ki a lárváit, ezek az ürülékkel akadálytalanul távoznak. De ha a nyirok- vagy a vérkeringésbe kerülnek, s még elég kicsik ahhoz, hogy átjussanak a máj érrendszerén vagy a tüdő hajszálerein, akkor elérik a verőereket, s eljutnak szervezet bármely pontjára. Ámde a vázizomzat az egyetlen hely, ahol továbbfejlődhetnek, felcsavarodnak, tömlőcskét képeznek maguk körül, a gazdaszervezet pedig tokkal veszi körül e tömlőket, gyakran kagylóhéjhoz hasonló tokot alkotva körülöttük.

A parazita így beágyazódva nyugalmi állapotban maradhat hónapokig, évekig. Ha a gazdaállatot megölik, húsát elfogyasztják, a befogadó gyomornedve feloldja az elmeszesedett tokot, kiszabadul a féreg, s új gazdájában elkezdi életciklusait. A lappangási idő 5-15 nap, átlagosan 10 nap, de néha az étkezés után pár órával már jelentkeznek az első tünetek, de akadt olyan ember is, akinél csak  43 nap múlva jelentek meg. (lásd a Mozart halála ….. c. cikket )

A laboratóriumi kutatómunkát gátolta, hogy a megbetegedés az emberben sokkal súlyosabb lefolyású, mint a kísérleti állatokban. A disznón az első tünetek csak akkor jelentkeznek, ha a rekeszizom egy grammjára 800-900 lárva jut. Ez az arány az ember esetében kisebb: 500 lárva esetén a megbetegedés súlyos, 1000 felett halálos lehet. A felgyógyult betegekben a lárvaszám egy grammra 8-800 között váltakozott. A felgyógyult legsúlyosabb beteg vázizomzatában több mint 26 millió lárva rejtőzött.

Ha az izomszövet egy grammjára egy vagy ennél kevesebb lárva jut, a megbetegedés nagyon enyhe lefolyású: 10 lárva esetén enyhe, 100-ig mérsékelt, 500-ig súlyos kimenetellel számolhatunk. A hivatalos álláspont szerint 70 lárva/gramm az az arány, amikor a megbetegedés már biztosan fellép. Más megfogalmazásban: ha az ember testsúlyának egy grammjára 5 lárva jut, a betegség már végzetes kimenetelű. Ez a szám a sertéseknél 10, patkányoknál 30. Más meghatározás szerint, ha a fertőzött kolbászban 5 dekánként több mint 150.000 betokolódott lárva van, ezekből a gazdaszervezetben 100 millió egyed fejlődhet ki.

    1. A diagnosztikai rejtély

Mivel a trichinák különleges tulajdonsága, hogy a szervezet bármelyik részébe bekerülhetnek, a korai és egyedi diagnózis felállítása csaknem lehetetlen. Csak akkor támadhat fel a gyanúnk, hogy trichinózissal állunk szemben, ha egy család vagy közösség több tagja betegszik meg egyszerre. A számtalan korai tünet alapján az egyik kutató ötven különböző diagnózis felállításának a lehetőségével számolt. Egy nagy kórház ötéves anyagát átnézve megállapították, hogy a később bizonyossá vált trichinás megbetegedések 61%-át kezdetben más betegségként határozták meg: leggyakrabban a vesegyulladás, influenza, agyhártyagyulladás, reumás láz, heveny melléküreg-gyulladás és gyomor-bélhurut lehetősége merült fel.

Amikor az orvosok észlelik a korai, de nem specifikus tüneteket, valósággal detektív módjára keresik a rejtély nyitját a beteg esetleges gasztronómiai kiruccanásában, s igyekeznek szert tenni valamelyik általa fogyasztott gyanús húsételre. ma már, ha trichinózisra gyanakszanak, az ötödik naptól kezdve naponta végeznek eozinofilszám-vizsgálatot. Széklettenyésztést is végeznek, hogy az esetleges ételmérgezés lehetőségét kizárják.

    1. Lefolyás és kezelés

A trichinózis súlyos esetben 5 hét lefolyású, néha több. Gyomor-bélpanaszokkal kezdődik, enyhébb esetben ez marad az egyetlen tünet. Amikor a férgek az izmokba hatolnak, végtagfájdalmak lépnek fel. Jellemző tünet lehet a mérsékelt láz, hidegrázás, izzadás, álmatlanság, szemhéjduzzanat. Látás- és hallászavar is felléphet: rekedtség, nyelési nehézség is előfordulhat: gyakori a hörghurut és a tüdőgyulladás, a finom, piros rózsahimlőhöz hasonló viszkető kiütések is mutatkozhatnak. A betegek olyan érzésre panaszkodnak, mintha a bőrükön férgek mászkálnának.

A szívizom és a központi idegrendszer zavarai már komplikációknak számítanak, s felléptük esetén halálos vég is bekövetkezhet, általában a megbetegedés ötödik-hatodik hetében. Kevésbé súlyos esetben ilyenkor már a javulás jelei mutatkoznak. Leggyakrabban teljes a gyógyulás, bár egyes tünetek hónapokig megmaradhatnak, s olykor tartós károsodás is előfordulhat.

Ágynyugalom, folyadékpótlás és fájdalomcsillapítás az enyhe esetek kezelésében is szükséges. A széles spektrumú féregölő szerek (tiabendazol) hatásosak a trichinózis kezelésében, de mellékhatásaik, mérgező-voltuk miatt vagy csak a súlyos, vagy a korán felismert esetekben alkalmazzák őket, lehetőleg profilaktikus céllal, amikor már tudják, hogy valaki trichinával fertőzött húsból evett. A kortikosztereoidok csökkentik a gyulladást, de segítik a bélrendszerben nőstény Trichinella spirálisok szaporodását, ezért csak fontos szervek megbetegedése esetén adják tiabendazollal kombinálva.

    1. A trichinózis ma

Veszélye a vadhúsfogyasztóknál még mindig fennáll az egész világon, egyébként veszélyessége a felfedezése óta jelentősen csökkent.

Az Egyesült Államokban 1969-ben járványszerűen jelentkezett 192 megbetegedéssel, 1970-ben 109 esettel, ezek közül 13 esetben medvehús, 15 esetben farmon nevelt állat húsa okozta, a többi esetben kereskedelemben kapható húskészítménytől betegedtek meg.

A trichinás fertőzések 95 százaléka annyira enyhe lefolyású, hogy nem is kerül orvoshoz a beteg, de nyomot hagy az izomszövetben elmeszesedett tokok formájában, amit a boncolások során gyakran észlelnek A rekeszizomból készített sorozatmetszetek vizsgálata volt az első nagyobb arányú felmérés 1931-1943 között, s úgy találták, hogy az amerikai lakosság 16 százaléka szenvedett élete folyamán trichinózisban. A második nagy vizsgálatra 1971-ben került sor, az arány ekkor már csak 4,1. százalék, a fiataloké 1,8 %. Az idős egyének fertőzöttsége a régmúltból eredt, sok idővel a haláluk előtt voltak betegek.«

(A „Mecidal Newsmagazine” cikke nyomán) Univerzum 211. kötet. 41-50. oldalak.)
Dénes Ottó

Mondja el a véleményét!

2 thoughts to “A trichinózis”

  1. Benne vagyok mert az urológusom evvel szórakozott.
    Königsberg dr Dr Meyer nél volt doki.
    őrült a fickó. Fürstenrieder Str131 80686
    München.
    10 éve valamilyen gyengített szar sok mást is tartalmazó parazitával kisérletezett.
    Lassú észrevétlen gyilkolás.
    Tudta figyelem és be szeretném bizonyítani.
    Rengeteg fotó van az oldalamon.
    Sziasztok,,, Lazy

Vélemény, hozzászólás?