Alma, a gyümölcsök listavezetője

Egyedül az alma az a fajta gyümölcs, amit más ételekkel is együtt ehetünk, anélkül, hogy erjedés lépne fel.
Ezt már az ókorban is tudták róla, ezért is nevezték a gyümölcsök királynőjének.
Nagyon könnyen tudjuk tárolni, ha csak kicsit is odafigyelünk rá,
akkor eláll addig amíg, a tavaszi friss gyümölcsök megjelennek a piacon.

Nagyon jól tárolható, szállítható.Egymilliárd elhízott ember_003
Ha hiszed, ha nem, akár kizárólag almán is meg lehetne élni, szinte korlátlan ideig.
Több mint 1000 fajta alma található a világon. Mindegyikben megtalálható a

fehérje, rostanyag,keményítő,sók, almasav, cukor, csersav.
Magas a foszfor, a vas, és a nátriumtartalma.
Az almát nagyon rövid idő alatt megemészti a gyomrunk, és szinte
azonnal energiát nyerhetünk belőle.
Magas foszfor tartalmának köszönhetően sokat segíthet főleg azoknak,
akik szellemi munkát végeznek, vagy gyenge az idegzetük.
Ha régen nem ettél almát, vagyis talán kicsit elszoktál tőle, vagy nem
a legjobban működik a gyomrod,
esetleg az egészséges ételeket nehezebben emészted, akkor fokozatosan
kezdd el az almaevést, először csak egy-két falatot egyél belőle, de azt nagyon rágd meg, egy harapás almát legalább ötvenszer, mert így keveredik a legalaposabban össze a nyáladdal, és ez a legfontosabb.
Utána fokozatosan emeld az adagot, de mindig ügyelj arra, hogy az alma
pépként kerüljön a gyomrodba.
Gyümölcsöt csak magában egyél.
Ha mást is kívánsz fogyasztani, akkor almát ebéd előtt, vagy vacsora előtt legalább egy órával fogyassz.
Bármilyen gyümölcsöt fogyaszthatsz főétkezéskén is. Ha úgy érzed, hogy az alma nem csillapítja az éhségedet, akkor ez annak a jele, hogy valami baj van a gyomroddal vagy az emésztőrendszereddel.
Próbáld meg ezt tudatosan és módszeresen helyreállítani.
Természetesen, ha már más ételekkel megtömted a pocidat, akkor ne erőltesd rá a gyümölcsöt, mert ez nem lesz előnyös sem az egészséged, sem az emésztésed számára.
Jó, ha tudod, soha sem a gyümölcs okozza a hasmenésedet, lázadat, vagy más kellemetlenséget, hanem az, amit a gyümölcs előtt ettél.
A gyümölcsök nagy része gyógyító hatású, megszabadítja szervezetünket
az eddig okozott károktól, mérgektől.
Többek között az alma nagyon jó tisztító és gyógyító hatással van az alábbi betegségekre:
– Ételmérgezés, bélhurut, vérhas, koli baktérium okozta bélfertőzés,
és akár hiszed akár nem még akkor is segíteni tud, ha veseköved van.
– Székrekedés nélkül képes gyógyítani a hasmenést, szabályozza a
bélműködésedet, tisztítja a húgyutakat, és a tüdőket.
– Gyógyítja a reumát, a köszvényt, mivel sói oldják a húgyköveket.
Az alma, mint gyümölcs, savas ugyan, de mégis a szervezetet lúgosítja,
hiszen organikus sói semlegesítik a fehérje bomlástermékeiből származó savakat.
Kiválóan gyógyítja a hörghurutot, és a felső légúti betegségeket.
Jó ha tudod azt, is, hogy másként hat az édes, és másként a savanyú alma .
Édes almát fogyasszanak mindazok, akik székrekedésben szenvednek, vagy
vérszegények, és inkább savanykásabbat mindazok, akik esetleg túltápláltak, vagy reumás fájdalmakkal küzdenek.
Mindkét fajtájú alma hatásos vértisztító, nagyon hasznos mindazoknak,
akik érelmeszesedésben szenvednek, vagy gyenge a szívműködésük, esetleg aranyerük van, vagy a hölgyeknél jól használható a menstruációs zavarok megszüntetésére.
Minden embernek, de főleg azoknak, akik rendszeresen ülő munkát
végeznek, legalább minden második hónapban kellene almakúrát tartani. Ez azt jelenti, hogy legalább egy napig csak almát ehet.
Lehetőleg csak egészséges, lédús, és érett almát együnk.
Törekedjünk arra, hogy azonos fajtákat fogyasszunk, ugyanis
minden almának más a savassági foka.
Ne keverjük a különböző fajta almákat egymással.
Az almát lehetőleg mindig teljes egészében fogyasszuk el. Ne dobjuk el az alma csutkáját sem, hiszen igen értékes jódot tartalmaz.

Az alma fogyasztásával még az áldott állapot alatti hányingert is le lehet küzdeni.
Almakúrát egész évben lehet a szervezet regenerálása érdekében végezni
4-5 héten keresztül, melyből egy hét legyen a bevezetés.

,Jó étvágyat!!!!

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?