Gyógyszermérgezés esélyei

Nagy baj is lehet, ha grapefruitlével veszi be a gyógyszerét

CITROMA grapefruit és egyes gyógyszerek közötti, esetlegesen veszélyessé váló kölcsönhatásra hívják fel a figyelmet kanadai kutatók a Canadian Medical Association Journal című orvosi folyóiratban.

A grapefruitlé nagyobb mennyiségű fogyasztása egyes gyógyszerek túladagolását okozhatja, mert gátolja a gyógyszerek lebontásában elsőrendűen fontos folyamatokat a bélrendszerben és a májban.
A kanadai Lawson Egészségügyi Kutatóintézet munkatársai – akik elsőként azonosították a kapcsolatot a grapefruitlé és egyes gyógyszerek hatása között – arra hívják fel a figyelmet, hogy míg 2008-ban 17 gyógyszerről volt ismert a kölcsönhatás, addig ma már 43 szerről tudják ezt.

A gyógyszerek között különböző állapotok kezelésére szolgáló készítmények vannak, például vérnyomáscsökkentők, rákgyógyszer, koleszterinszint-csökkentő sztatinok és a szervátültetés után a kilökődés megelőzésére adott immunszupresszánsok.

A grapefruit leve furanokumarin-vegyületeket tartalmaz, amelyek gátolják az úgynevezett citokróm enzimrendszer működését. Ezek az enzimek bontják le a szervezetben a gyógyszereket, ezért gátlásuk következtében több gyógyszer éli túl az emésztőrendszert, mint amennyit testünk kezelni képes.

A felodipin hatóanyagú vérnyomáscsökkentő szernek például háromszor nagyobb volt a mért vérszintje, miután a páciensek egy pohár grapefruitlevet ittak, mint amikor egy pohár vizet ittak.

Az így kialakuló véletlen túladagolás miatti mellékhatások jellege attól függ, hogy milyen gyógyszerről van szó, de köztük lehet a gyomorvérzés, a szívritmuszavar, a vesekárosodás és a hirtelen halál is.
„Egy tabletta egy pohár grapefruitlével bevéve olyan lehet, mintha 5-10 tablettát vettek volna be egy pohár vízzel. … Akaratlanul felmehet valaki a terápiás szintről a mérgezés szintjére csupán azzal, hogy grapefruitlevet fogyaszt” – idézte David Baileyt, a kutatók egyikét a BBC hírszolgálata. A grapefruithoz hasonló hatása van néhány más citrusfélének is, például a lime-nak, vagy a Sevilla narancsnak (Citrus aurantium L.).
Forrás:  http://hvg.hu/egeszseg/20121127_Nagy_baj_is_lehet_ha_grapefruitlevel_vesz#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2012_11_27&type-id=HvgDaily&user-id=731A4772&utm_content=normal
Ezért fájhat a fejünk

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?