Betegségekhez vezethet az alváshiány

Az alábbi cikket az apostoli tanács jegyében ajánlom mindnyájunk figyelmébe:
A vége pedig mindennek közel van. Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok.” (I. Pét. 4,7)
Valamint azért is, mert nagyon gyakorlatias tanácsokat tartalmaz, amelyek igazságtartalmát magam is megtapasztaltam.
Ilyen például a nem kielégítő alvás és a megnövekedett étvágy összefüggése.
Vegyük fontolóra az alábbiakat önmagunkra és gyermekeinkre nézve is:

„Az alváshiány betegségekhez vezethet

A felgyorsult életritmus miatt a ma embere próbálja kihasználni a nap minden percét, és ezért hajlamos az alvást is háttérbe szorítani, hiszen a semmittevéssel ágyban töltött hosszú idő pazarlásnak tűnik.

A szakemberek azonban igyekeznek felhívni mindenki figyelmét: a kevés alvással számos veszélynek tesszük ki magunkat.
„Az egészséges emberek számára nagy a kísértés, hogy legalább egy-két órával tovább maradjanak fenn, vagy egy-két órával korábban keljenek. Ez azonban csökkenti a teljesítőképességet, és akár veszélyes is lehet” – mondta el Dr. Greg Belenky, a Washingtoni Állami Egyetem Alvás- és Teljesítménykutató Központjának igazgatója.
Az Egyesült Államokban körülbelül 40 millióra tehető azok száma, akik valamilyen alvászavarral küszködnek. Mielőtt Thomas Edison feltalálta a villanykörtét 1880-ban, az emberek átlagosan 10 órát aludtak egy éjszaka alatt. A Nemzeti Alvás Alapítvány szerint ma az átlagos amerikai hétköznap mindössze 6,9 órát, hétvégente pedig 7,5 órát pihen éjszakánként. „Egyre kevesebben alszanak annyit, amennyire szükségük lenne” – mondta Dr. Chris Drake, a detroiti Henry Ford Kórház Alvászavar és Kutatási Központ kutatója. Dr. Drake szerint a hat óránál kevesebb alvásnál kezdődnek a komolyabb problémák. A szakértők 7-8 órát ajánlanak, de az alvásigény egyénenként változó lehet.

Az alváshiány azonnal megmutatja hatásait, hiszen másnapra romlik a teljesítőképesség, rossz döntéseket hozhatunk, figyelmetlenek lehetünk. Hosszú távon az egész szervezetre rossz hatással van az elégtelen mennyiségű alvás. Eddig az elhízással, magas vérnyomással, szívbetegségekkel, depresszióval és kábítószerfüggőséggel sikerült kapcsolatba hozni az alváshiány. Az étvágyat szabályozó hormonok rendezett működése megbomlik, csökken az étvágyat elnyomó leptin szintje, míg az étvágycsináló grelin szintje emelkedik, ha nem pihenünk eleget. A vércukorszint szabályozása is károsodhat, és összességében a szervezet stressz válasszal reagál.
Két okból nem alszik valaki eleget. Vagy önként mond le a pihenés lehetőségéről, vagy alvászavarokkal – például inszomniával, vagy alvási apnoéval (légzéskimaradás alvás közben, ami felébreszti a beteget) – küszködik. Az alvási apnoe súlyos következményekkel járhat, ha nem kezelik, ugyanis a szív- és érrendszeri megbetegedések egyik rizikótényezője.
A szakértők nem ajánlják az altatókat hosszú távú megoldásként. Dr. Belenky szerint csak akkor érdemes altatót bevenni, ha valami aggasztó dolog miatt esetleg képtelenek vagyunk elaludni, vagy az időzónák átrepülése után. A Nemzeti Egészségügyi Intézet azt ajánlja, hogy mindig próbáljunk ugyanakkor elaludni és felébredni, kerüljük a testmozgást 5-6 órával lefekvés előtt, ne igyunk koffeint vagy alkoholt, ne dohányozzunk elalvás előtt. Érdemes kerülni a késő esti nagyobb étkezéseket, és a délután 3 óra utáni napközbeni szunyókálást is. Lefekvés előtt relaxáljunk, akár egy forró fürdővel, egy jó könyvvel, vagy valamilyen nyugtató zenével. Ha 20 percig nem sikerült álomba merülni, keljünk egy rövid időre fel, és próbáljunk valami megnyugtató dolgot csinálni, amíg álmosnak nem érezzük magunkat.”
Eredeti megjelenés:
http://www.hazipatika.com/eletmod/tudomanyos_erdekessegek/cikkek/az_alvashiany_betegsegekhez_vezethet/20080612102527

-- 
Stramszki István
www.stramszki.tk - Érdekes cikkek, programok egy helyen
www.stramszki.bplaced.net
Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?