Milyen vitaminokra van szükségünk télen?

Az időjárás tökéletesen kedvez a vírusoknak, a náthának, az influenzának. Persze ezek kivédésére számtalan csodaszert kínálnak, kérdés, higgyünk-e a reklámoknak, hogy az éppen szóban forgó termék majd minden kórokozót távol tart tőlünk. Ám az általunk megkérdezett szakemberek a természetes vitaminpótlás mellett teszik le voksukat.

Kár lenne vitatni, hogy szükségünk van vitaminpótlásra. Ellenkező esetben megjelennek a hiánytünetek, mint például a fáradékonyság, hajhullás, a legyengült szervezet pedig kevésbé áll ellen a vírustámadásoknak. Salamon Ferenc belgyógyász szerint azonban ne essünk abba a hibába, hogy mi akarjuk eldönteni, mire is van szükségünk. Ha fokozott vitaminbevitelre – például hajhullásnál – van szükségünk, ez esetben ezek gyógyszernek minősülnek, és úgy is kell kezelnünk, azaz orvosi előírás szerint szedhetjük.

Az utóbbi években szinte trendi lett habzsolni a különféle vitamintartalmú étrend-kiegészítőket, mindenféle orvosi ajánlás nélkül. A tél kezdetével pedig még inkább erősödik a trend, hogy mesterséges módon készítsük fel védekező rendszerünket a hideg hónapokra. Tesszük ezt annak ellenére, hogy a háziorvos, a szakorvos, de még a dietetikus is arra int, más módja is van az immunrendszer felkészítésének. Dánielné Rózsa Ágnes dietetikus szerint, aki egészségesen táplálkozik – rendszeresen, vegyesen, ..változatosan (különböző ízű, színű, konzisztenciájú) ételeket fogyaszt – és napi rendszerességgel elegendő időt, legalább fél órát tölt a friss levegőn, a szabadban, annak nincs szüksége vitaminok és ásványi anyagok kiegészítésére – magyarázta a táplálkozási szakember.

Kertay Aurél háziorvos, a Magyar Orvosi Kamara háziorvosi tagozatának elnöke is azt hangsúlyozta megkeresésünkre, hogy nem sok értelmét látja annak, hogy mesterséges készítményekkel bombázzuk a szervezetünket. Egyrészt azért, mert sok termékről azt sem lehet tudni, hogy mi van benne, másrészt egyéb módon is megoldható a vitaminpótlás, a kiegyensúlyozott táplálkozással. Megfázás, nátha ellen például kiváló a savanyú káposzta, felesleges bogyókban beszedni a C-vitamint. De számos citrusféle is alkalmas erre.

Egybehangzó vélemény tehát, hogy az egészséges táplálkozás sokkal jobb forrása a vitaminoknak, ásványi anyagoknak, mint a táplálék-kiegészítők; a tápanyagok kölcsönhatása olyan előnyökkel járhat, amit a kiegészítők nem tudnak pótolni.

Depresszió ellen D-vitamin

Részletesebben kitérünk azokra a vitaminokra, amikre télen kifejezetten szüksége van a szervezetünknek. Egyik ilyen a D-vitamin, amellyel kapcsolatban nemrég mutatták ki, hogy szerepet játszik a depresszió tüneteinek kialakulásában. A massachusettsi egyetem kutatói kísérletükben azt találták, hogy minél alacsonyabb valakiben a D-vitamin szintje, annál nagyobb a valószínűsége a depressziós tünetek kialakulásának. És ha már a hangulatszabályozásnál tartunk, a magnézium is kiváló erre a célra, ugyanis nagy szerepe van a szerotonin termelése és működése szempontjából. Kutatások azt is kimutatták, hogy a népesség 80 százaléka magnéziumhiányban szenved. Nem árt tehát erre odafigyelni.

A vitamin legjobb forrásai a zöldleveles zöldségek, illetve a nyers mandula. A dietetikus azonban más ötletet is ad: a D-vitamin szükségletünk egy részét a szabad levegőn tartózkodva tudjuk biztosítani, mert annak ellenére, hogy nem érezzük a nap erejét, mégis feltölti a szervezetet. Ha mindenképpen étrend-kiegészítőkben gondolkodunk, depresszió ellen szedjünk komplex B-vitamint, és válasszuk a színezék és ízesítő nélküli termékeket.

Szintén sokat emlegetjük ilyentájt a C-vitamint, amit szeretünk a nátha elleni csodaszerként kezelni, csakhogy eddig még nem sikerült ezt bebizonyítani. ( ez még tárgyalásra szorul Dénes Ottó)

Multivitaminok: van, amikor hasznos

Rosszul tesszük, ha a multivitaminok szedésétől is azt várjuk el, hogy segítenek megelőzni bizonyos betegségeket, mint például a szívbetegségeket. Egyelőre nincs elegendő bizonyíték sem az alkalmazása mellett, sem ellene. Tanulmányokat persze találunk minkét eshetőségre: olyat, amely jótékony hatást mutat ki, de olyat is, amely kifejezetten károsnak kiálltja ki a multivitaminokat. Ezek között a vitaminok között találhatók olyanok is, amelyek egyértelműen védenek bizonyos betegségekkel szemben, ilyen például a folsav, amely bizonyos születési rendellenességek ellen hatásos.

Szintén divatos és sokat emlegetett az echinacea, az észak-amerikai indiánok kedvelt gyógynövénye. Sokan feltételezik, hogy segít felvenni a harcot a náthával szemben. Ám ez esetben is igaz, hogy a növény kivonatának alkalmazása a vírusfertőzés előtt vagy után semmilyen hatással nem volt a fertőzés arányára vagy a tünetek súlyosságára 437 megfigyelt kísérleti alanynál, akik véletlenszerűen kapták a szert és placebót.

Összegzésképpen, ha mindenáron szedni akarunk valamit a téli hónapokban, lehetőleg válasszunk ki egy terméket. De a legjobb, ha a természetes bevitel mellett maradunk, kiegyensúlyozott táplálkozással, illetve sok mozgással.

HVG.HU EGÉSZSÉG 2011. november 29

Szerző: hvg.hu

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?