Az Alzheimer-kór hét stádiuma

Tünetmentesség az egyik, a gondolkodás és mozgás képességének elvesztése, valamint huszonnégy órás gondozás igénye szerepel a skála másik végén, amellyel az idős korban előforduló, gyógyíthatatlan betegség lefolyása írható le.

A betegség hét stádiumaimages (7)

Tünetmentesség:

Ekkor a páciens még semmiféle jelét nem mutatja a betegségnek, az emlékező- és kommunikációs képességei látszólag tökéletesen működnek.

Kismértékű szellemi hanyatlás:

Ebben a stádiumban a beteg már érzékeli a kezdődő memóriaproblémákat: a szavak néha nem ugranak be elsőre, illetve elfelejti, hogy hová tett le tárgyakat. A környezete, családja ilyenkor még nem észlel semmilyen rendellenest, emellett az orvos sem tudja meghatározni a bet egséget, mert az enyhe kognitív problémák akár a korral járó változásnak is betudhatók.

Észrevehető szellemi hanyatlás:

Már a családtagok, barátok, kollégák is észreveszik a problémát: a beteg memóriazavarai láthatóvá válnak, kommunikációs képességei és viselkedése megváltozik. Jellemző tünetek: a beteg nem képes emberek vagy tárgyak nevét gond nélkül felidézni, elfelejti a pár perccel ezelőtt olvasott dolgokat, nehézségeket okoz a napi tevékenység megszervezése, elveszít tárgyakat.

Korai Alzheimer-kór:

Az erősödő szimptómák alapján egyértelművé válik a diagnózis. A beteg elfelejti a nemrégiben történt eseményeket, a napi tevékenység megszervezése, nyilvántartása egyre nehezebb (például számlák befizetése, egy családi vacsora megszervezése), a matematikai képességek romlásával pedig a pénzügyeket sem tudja megbízhatóan intézni. Mivel a problémákat érzékeli a beteg, visszahúzódóvá válik, a társas kapcsolatokat tudatosan kerüli, ez pedig elszigeteltséghez vezet.

Közepes Alzheimer-kór:

Az emlékezetzavarok és gondolkodási nehézségei erőteljesen jelentkeznek, a páciens akár a saját vagy iskolái nevének felidézésével is problémák adódhatnak, illetve nem emlékszik arra, kit honnan ismer. A fokozatosan elhatalmasodó betegség miatt például előfordul, hogy a beteg nem az évszaknak megfelelően öltözik, s elkezd gondot okozni a napi rutintevékenységek ellátása. Egyelőre képes egyedül az étkezésre és a tisztálkodásra.

Előrehaladott Alzheimer-kór:images (8)

A beteg állapota rosszabbodik, egyre több segítségre szorul a napi tevékenységek (öltözködés, étkezés, tisztálkodás) elvégzésében, megjelenik az inkontinencia, a gondozás egyre inkább folyamatossá válik. Már nem tudja beazonosítani az arcokat névről, de tudja, hogy ismeretlent vagy ismerőst lát. Ezek mellett akár a felismerhetetlenségig megváltozik a személyisége, gyanakvóvá válik, rendszertelenül alszik, felügyelet  nélkül otthonról elkószál és hallucinálni kezd.

Komoly vagy késői Alzheimer-kór:

A végső stádiumban a páciens egyre kevésbé válaszol a környezeti ingerekre, szavakban vagy tőmondatokban kommunikál. Felgyorsul a testi leépülés, ezért képtelen segítség nélkül ülni, az izmai merevvé válnak és nyelési nehézségek lépnek fel. A beteg ilyenkor 24 órás gondozást igényel.

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?