A magyar lakosság negyede minőségi éhező

DN 2010. 10. 16.

Élelmezési világnap Az unió révén 420 ezren kaptak Magyarországon élelmiszersegélytDSC03758
„Magyarországon a lakosság 26,5 százaléka tekinthető minő­ségi éhezőnek, ez azt jelenti, hogy étkezései során nem jut húshoz legalább kétnaponta” – mondta tegnap az élelmezési vi­lágnapon a Vidékfejlesztési Mi­nisztérium főosztályvezetője. Vajda László szerint Magyaror­szágon a minőségi éhezés csök­kenő tendenciájú ugyan, de még mindig nagyobb, mint a többi vi­segrádi országban, az Európai Unió 9,5 százalékos átlagát pe­dig jóval meghaladja. Az EU se­gélyprogramja évente 500 millió euróval próbálja csökkenteni az éhínséget, ebből Magyarország 14-15 millió euróval – 3,5-4 mil­liárd forinttal – részesedik.

Az összegből általában az in­tervenciós készletekből vásárolt alapanyagokból – például gabo­nából és tejporból – készült élel­miszereket osztanak szét.

Az Élelmiszerbank Egyesület tavaly 3425 tonna élelmiszert juttatott el a rászorulóknak mintegy 450 hazai segélyszer­vezeten keresztül. így 420 ezer ember juthatott adományhoz, egymilliárd forint összértékben. A tEZÉKIELervek szerint az idén 20 szá­zalékkal több élelmiszert lehet majd szétosztani.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Me­zőgazdasági Szervezete (FAO) szerint most egymilliárd éhező van, a szervezet 2015-re a felére akarja csökkenteni a számukat.

Megjegyzés: az éhezés-kontra jóllakottság kérdése ebben a tanulmányban meglehetősen leegyszerűsödött a kétnaponta ehető húsételekre. A világ lakosságának túlnyomó hányada megelégszik a növényi táplálékkal, ha hozzájut. A megfelelően összeállított ovo-lakto-vegetáriánus étrend, ha figyelembe veszi a komplettálás elvét, az emberi szervezetet minden szükséges alapanyaggal el tudja látni. Nem véletlen, hogy az EU  segélyben is a két fontos élelmi komponens – a gabona és a tej – van jelen.

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?