A leejtett étel 5 másodperces törvénye

Van, aki szerint ostobaság, hiszen például a szalmonellabaktérium gyorsabb az emberi kéznél. Mások azt mondják, minden a helyszíntől és a gyorsaságtól függ. 

Csupán tévhit, hogy ha a földre ejtett ételt öt másodpercen belül felvesszük, akkor még nyugodtan elfogyaszthatjuk – állítja Paul Dawson, a Clemson Egyetem professzora, aki a National Geographic legújabb számában élesztette újra a vitát. Ő és tanítványai ugyanis úgy találták, hogy a szalmonellabaktérium akár négy hétig is megél a száraz felületeken, és rendkívül gyorsan telepszik át az ételekre.

Ez az eredmény némileg ellentmond a Connecticuti Főiskola diákjai által tapasztaltaknak. Ők egy kísérlet során almaszeleteket és cukorkákat szórtak szét az iskola étkezőjében. Az almadarabokon egy perc múlva tapadtak meg az első baktériumok, a cukorkák esetében pedig öt perc kellett mindehhez.

A legtöbb kutató szerint a hangsúly a helyszínen van. Ha a gyermek például elejti az utcán a kiflit, nyugodtan visszaadhatjuk neki, mivel kevesebb kórokozó van a járdán, mint a konyhapadlón – állítja Harley Rotbard, a Coloradói Orvosi Egyetem tanára. „Ezzel szemben a konyhakő igen szennyezett, mivel például a nyers hús kifröccsent levében sokkal több a káros baktérium, mint a talajban. A fürdőszoba csempéje ugyanilyen veszélyes” – tette hozzá a professzor.

Szerző: Medipress

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?