Elfelejtett neveket idézhet fel az agy elektromos stimulációja

 

 Az agy elektromos stimulálása segíthet az elfelejtett nevek felidézésében – állapították meg amerikai kutatók.

Ingrid Olson kutatásvezető, a philadelphiai Temple Egyetem pszichológusa úgy véli, a módszer alkalmas lehet a memória javítására idős korban vagy akár szélütésen átesett embereknél is.
Az eljárásban alkalmazott apró elektromos „ütések” bizonyos idegsejteket stimulálnak az agyban, így az azok közti összeköttetés javulhat. A kutatás során az önkénteseknél használt agyi elektródákon átfolyó áram erőssége töredéke volt az ellentmondásos sokkolásoknál alkalmazottnak, csupán 1-2 milliamper.

A kutatók úgy találták, hogy az elektromos stimuláció 11 százalékkal javította a résztvevők memóriáját, ám a kezelést követően csak körülbelül egy órán át. A tanulmány, melyet az EurekAlert tudományos portál a héten ismertetett, a Neuropsychologia című szakfolyóirat októberi számában jelent meg.

Észrevétel: néhány milliampert még én is köszönettel fogadnék, ha tényleg segítene a memória karbantartásában. Bár lehetséges, hogy a terhelést kéne csökkenteni és máris minden rendben lenne ?? (Dénes O.)
© HVG Online Zrt. Minden jog fenntartva.
2010. október 08., péntek, 16:20
Szerző: MTI

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?