Ferenc pápa első Úrangyala imája és az “Úrnak szentelt vasárnap”

„Isten bocsásson meg nektek ezért a döntésért” – Timothy Dalton amerikai érsek szíves közlése szerint az új pápa ezekkel a szavakkal „köszönte meg” a bíborosok testületének, hogy Róma püspöki székébe ültették. És valóban: bár sokan csak a hatalmat, a csillogást vagy a pompát látják a kétezer éves Szentszékben, illetve annak vezetőjében, Isten földi helytartójának lenni korántsem egyszerű hivatás. Nem volt az az ókorban, a középkorban vagy az újkorban, és hát ma sem az.   Forrás:   http://www.magyarhirlap.hu/szegenyek-puspoke

Minden protestáns hitű léleknek sokatmondó és elgondolkodtató kijelentés volt ez a beszéd, aminek a fajsúlyos hányada “két lábon áll.” Az egyik a pápai trónon ülő személy evilági tisztsége: “Isten földi helytartójának lenni…”, amit nem is kellene kommentálni, annyira  magáért beszél.
Isten fia,  egyetlen HELYTARTÓT hagyott maga után amikor eltávozott földi küldetésének színteréről, az isteni szentháromság egyik személye lett Jézus evilági tevékenységének utóda: ”De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig.”(Apcsel 1:8)
Ezt az erőt az egész hívő közösségnek ígérte. A pápai primátusról könyvtárnyi vitaanyag született, de soha sem fog nyugvópontra jutni, mert a pápaság intézménye ezt a “helytartói” jogot a lelkek – és a világi hatalom – feletti uralom alapjának tekinti. Más kérdés, hogy “az ókorban, a középkorban vagy az újkorban…” nem stimmel, mert ténylegesen működő pápai rendszerről egyáltalán nem beszélhettünk kb a középkorig. 

http://papasagtortenete.blog.hu/
. (A pápa kifejezést korábban minden püspököt megilletett, s csak lassan vált a római püspök különleges tekintélyének kifejezőjévé.) Gondoljunk egy-két valóban nagyformátumú római püspökre, mint pl.Hildebrand, aki 1073. és 1085. között VII. Gergely néven volt pápa….és III. Ince pápasága idején (1198-1216.) a katolikus egyház hatalma kiteljesedett.
Izgalmasabb tétel ebben a mostani eufóriában, ami az előző pápa és utódja körül kialakult, hogy ezekben a pápaként mondott első mondatokban már benne volt a pápai uralom legerőteljesebb jelképének a megújítása: “jó az, ha az emberek az Úrnak szentelik a vasárnapot..” Körgrafikon - vallások
A földön működő vallások között kb 1/3 rész  a magát kereszténynek nevezők tábora. Ez a pár szó, a kereszténységben többségben lévő felekezetek ünnepnapját felemelő kijelentés. Ez a hagyományokra épülő “ünnepnap” nagyon fontos lett az utóbbi (utolsó?) időben, de még mindig nincsen azzal a valódi jelentéstartalommal felruházva, amit a biblia szerint fog hordozni. erről még érdemes lesz kis “rögeszmecserét” folytatni.
Nézzük az újságcikket:     (Dénes Ottó)
“Több tízezer hívő előtt mondta el első Úrangyala imáját (Angelus) vasárnap délben Ferenc pápa a Szent Péter téren és környékén. A hatalmas tömeg tetszését kiváltva az egyházfő a hagyományoktól eltérően nem előre megírt szöveget olvasott fel, hanem rögtönözve beszélt Isten bűnmegbocsátó hatalmáról.
„Egy kevés irgalmasság megváltoztatja a világot. Ezáltal igazságosabb és kevésbé hideg lesz a világ. Az Úristen nem fárad bele abba, hogy megbocsásson nekünk. A probléma abban áll, hogy nem kérjük elég sokszor a bocsánatát” – fogalmazott Ferenc pápa a Szent Péter térre néző pápai lakosztály ablakában állva.
Hozzátette, hogy jó az, ha az emberek az Úrnak szentelik a vasárnapot, és a héten egy napon egymással találkoznak és beszélgetnek.
Neve kiválasztását is elmagyarázta: Assisi Szent Ferencnek, Itália védőszentjének nevével meg kívánta erősíteni az olasz földhöz fűződő lelki köteléket – ahhoz a földhöz, ahonnan családja is származik.          Az egyházi státusztól megfosztott egyházak nyilatkozata_Semjén és a pápa
….A szentszéki szóvivő több mint 150 ezres tömegről beszélt, a római főpolgármester 300 ezresről. A helyszínen levő újságírók ennél is nagyobbra becsülték a Szent Péter tértől az Angyalvárig tömött sorokban álló emberáradatot, amely már órákkal a pápa beszéde előtt megtöltötte a Vatikánt és környékét.
….
Forrás: http://www.magyarhirlap.hu/ferenc-papa-elso-urangyala-imaja

Mondja el a véleményét!