Puccsparádé

Tényleg kemény lehet így kormányozni. A szekrényben csontvázak, a világ tele vérszomjas spekulánssal, idebenn vakondemberek kísértenek, és akkor jönnek a háromlábú puccskísérletek. És mindezzel full őrülten kell megküzdeni.  (Tóta W. írása)
image
Egyik “antiküzdő” kommentje a cikk 136 hozzászólásából:
Temper

Nakéremszépen, tisztelt úr! Látom, hogy önkegyed ebből egy szót se tetszik érteni. Nadeénmajd elmagyarázom kegyednek. Először is, itt van a gonosz sajtó. Nyugati, nyugati, persze hogy nyugati! Olvasott kegyed akár egy rossz szót is az észak-koreai lapokban mirólunk? Naugye! Hogy miért mondom gonosznak azt a nyugati szennylap kupacot, az majd kiderül a végén.

Ne tessen hablatyolni, mostan én beszélek! Ugyebár. Kuss! Natehát. Mint kegyed is tudja, a nyugati szennylapok csupa rosszat írnak rólunk. És sokat. Sok rosszat, kérem! Rólunk! Magyarokról! Ne tessék a kormánnyal jönni, ne tessék, a kormány köztudomásúlag maga Magyarország, értem? Aki nem a kormány tagja, illetve, helyesbítek aki nem a kormány tagja, vagy nem támogatja a kormányt, az nem magyar.

Én nem is tudom fölfogni, hogy ha már, a kormány rendkívüli jóindulatából adódón, mer az van nekik, humanitás, ugyebár, de abszolúte, szóval ha már nem lövette agyon azt az itt, minálunk, a mi pénzünkön élősködő sok szemetet, hogyhogy nem tudta legalább kiseprűzni ezeket az országból! Túl jószívű a mi kormányunk, kérem, pedig mennyivel egyszerűbb lenne a libsibolsiromabibsi bagázs nélkül … no de hagyjuk ezt. Szóval, kéremszépen. Mit írnak ezen lapok? Ezen lapok, mit lapok, egy csomó………. majmegmontam, bírálják a magyarok intézkedéseit. A mieinket. A magyarokét!

De nem ám ezt meg azt, hanem egy csomót, kérem! Bírálják, kérem! Nade, miután a mi minden intézkedésünk egytől egyig a legeuropéerebben helyes és jó, sőt közgazdaságilag meghaladtuk az egész nyugatot, megjegyzendő, hogy a keletet még nem, ott van például Nazarbajev, nemdebár, ebből logikusan következik, hoimagegy a bírálat tiszta rosszindulatból gyön.
Nem azért mert mi, magyarok rossz törvényeket meg rendeleteket hoztunk, hiszen azok, mint említettem, egytől-egyig kiválóak, hanem a puccs miatt. Ezek meg akarják buktatni a legnagyobb magyart, kérem! Tiszta rosszindulatból. Nade, hahá, abból nem esznek!

Úgy visszavertük a magyar csudafegyverekkel asztat, ismerni tetszik a kokit meg a sallert, ugyebár, hogy véres fejjel rohantak el a falaink alól, és csak akkor oldalogtak vissza, mikor mindenáron pénzt akartak nekünk adni, tukmálták, kérem, persze csak ezért, hogy beleszólhassanak a magyarok dolgába. És ekkor jött a meglepetés!
A zseniális trükk! Nem ugrottunk el, kérem, nem ugrottunk el előle, de nem ám! Most persze a meglepetéstől csak hápogni tudnak a nyomorultak. Ezt kapd ki Kroes!   Azannya.    Tetszik már érteni?
http://hvg.hu/w/20120210_puccs#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2012_02_10&utm_content=normal

Most érkezett új hír:

Nyüzsi  Nem volt puccs, de levertük!

2012.02.10.,

A kormánypárti sajtó szerint is volt Orbán-ellenes puccs, Lázár János szerint szó sem volt ilyenről.

Rosszul tudtuk. Sőt, más is rosszul tudta: semmi olyasmi nem történt a Fidesz egri frakcióülésén, amiről – a hvg.hu nyomán – elhűlve számolt be a teljes magyar média. Orbán Viktor nem beszélt puccsról, nem beszélt három lábon álló, őt elmozdítani szándékozó összeesküvésről, és ha egy kicsit várunk, kiderül az is, hogy Óceánia soha nem állt hadban Eurázsiával.

A kormányzati kommunikáció legújabb unortodox húzása Lázár „Tőzsdelovag” Jánoshoz kötődik, aki péntek délelőtt cáfolta az egri meetingről kiszivárgott, mit kiszivárgott, folyamként kiáramlott infómennyiséget.

Forrás :http://hirszerzo.hu/nyuzsi/2012/2/10/A_nap_amikor_a_Fidesz_meghazudtolta_a_Magya_W4HZ5H#utm_source=hvg_top&utm_campaign=newsletter2012_02_11&utm_medium=email&utm_content=top2

Mondja el a véleményét!