Egykulcs, két szoba, három gyerek, négy kerék

Az agysebész visszatér

A történelmi mélypontra eső születésszám évéről azt állítani, hogy nőtt a népszaporulat, ráadásul az egykulcsos adó miatt – leborulunk, tényleg.

Rég előzött meg ekkora várakozás stand up comedy föllépést. A műfaj állócsillaga az Országgyűlés Költségvetési és Számvevőszéki bizottsága előtt szerepelt tegnap. Hosszú ideje nélkülöznünk kellett a csak rá jellemző hamisítatlan élőshowt, a parlamenti szünetben csupán azzal vétette magát észre, hogy különböző ismerőseinek írta meg, hogy hülyék, és többet nem áll velük szóba. Öri hari.

Ám ekkor az örök humorforrás, a család került szóba, és Matolcsy élcmester egyből elemében kezdte érezni magát. „Az IMF-fel családi viszonyban vagyunk – indította a tréfát –, a családban normális, ha valaki segítségre szorul, segítséget kér családon belül”. A csattanót már el sem kellett mondani a hálás közönségnek, mindenkinek beugrott a korábbi nagyszerű előadás:
Családon belül mi sem normálisabb, minthogy a családtagok ellen hangoljuk a politikánkat, igaz, utána ritkán megyünk tőlük kölcsönkérni.

Ekkor azonban már nem volt megállás. „Az egykulcsos adónak hála, már 2011-ben nőtt a foglalkoztatás, fehéredett a gazdaság és nőtt az adótisztesség” – szálltak a szellemességek – sőt, sőt!, „még nincsenek egyértelmű adatok, de az egykulcsos adórendszernek köszönhetően úgy tűnik, hogy nőtt a népszaporulat is”.  2012.01.27.,

http://hirszerzo.hu/nyuzsi/2012/1/27/Az_agysebesz_visszater_Y7XYHC

Mondja el a véleményét!