A WikiLeaks alapítója szerint a Facebook egy világméretű kém

Julian Assange, a WikiLeaks alapítója a közösségi médiát is érintette, amikor a Russia Today-nek nyilatkozott: „a Facebook a legszörnyűbb kémhálózat, amelyet az ember valaha is kitalált.”

Assange úgy véli, hogy a Facebook egy hatalmas, neveket, telefonszámokat, és gyakran tartózkodási helyeket, illetve feljegyzéseket is nyilvántartó, folyamatosan és önként frissített adatbázis, melyet a felhasználók fejlesztettek az amerikai és más hírszerzőknek. „Mindenkinek meg kell értenie, hogy amikor a barátait meghívja a Facebookra, akkor ingyen dolgozik az amerikai hírszerző szerveknek, mivel adatbázis épít nekik.” – írja a Mashable.com.

Julian Assange
Fotó: AP
Bár Assange nem állítja azt, hogy a Facebookot az amerikai hírszerző ügynökségek hozták volna létre, de abban mindenképpen biztos, hogy a szolgálatok hozzáférnek a közösségi hálózat adataihoz – és szerinte ez elég veszélyes. „A Facebookot az amerikai hírszerzés működtetné? Nem, ez így nem igaz. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a hírszerző szervek jogi és politikai nyomást gyakorolnak a közösségi oldal üzemeltetőire.”

A WikiLeaks alapítója állítja, rájuk is gyakoroltak nyomást a titkos kormányzati jelentések miatt, amelyeket az oldal nyilvánosságra hozott, ugyanakkor azt mondja, az igazán fontos dokumentumokat még nem fedték fel. „Csak titkos, minősített vagy bizalmas besorolású jelentéseket hoztunk eddig nyilvánosságra, „Top secret” minősítésűek eddig nem voltak közöttük.”
A beszélgetés végén Assange hulladéknak nevezte a teljes médiaipart, mert eltorzítják a valóságot, és túl keveset tesznek a háborúk megakadályozása, vagy korrupt vezetők leváltása érdekében. „Véleményem szerint a média általánosságban rossz, nekünk pedig fel kell tennünk a kérdést, hogy a világ jobb volna-e nélküle!”
2 HOZZÁSZÓLÁS
2011. május 3., 12:17 ßäß
Mi ebben a nagy LOL? Miért lenne Amerikában és a világban másképp, mint itthon? Merthogy nem nyílt titok, hanem közismert tény, hogy a magyar nyomozó hatóságok elsődleges információ-forrása az iWIW. De őszintén: nagy lámaság lenne a részükről a tálcán kínált információkat nem felhasználni, pláne, hogy ezeket az adatok nemcsak hogy naprakészek, hanem szinte percről-percre büszkén és bőszen frissítik a kedves felhasználók. És az éppen aktuális lakcímnél, telefonszámánál, email és IP címénél, néha már ijesztően részletes személyiségprofiljánál és a friss fotóknál csak egy még értékesebb van: a felhasználó (aka: gyanúsított) teljes szociális hálója…
Ha ez a szép új világ neked, LOL, és fikció, akkor itt tényleg baj van.
És „Google a barátod” (http://www.google.hu/search?aq=0&oq=iwiw+rend&sourceid=chrome&ie=UTF-8&q=iwiw+rend%C5%91rs%C3%A9g)
2011. május 3., 10:57 Róbert
Ez beteg… Akkor a telefonkönyv is hírszerzésre szolgáló adatbázis? Benne a címem, nevem, számom. LOOOL! 😀

HVG.HU IT | TUDOMÁNY HÁLÓZAT

 2011. május 03., kedd, 10:45 •

Mondja el a véleményét!