Súlyosan károsító állapot. Veszélyes magány

A szingliség veszélyes állapot, egy ideje egy finn vizsgálattal riogatják a magányos férfiakat, miszerint az egyedül élők 167 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg, mint a házasok. És a gyermektelenség, valamint a válás is súlyosan károsítja az életüket. Kopp Mária egyetemi tanár jól ismeri a finn adatokat, sőt közli, hogy a magyarországiak még rémisztőbbek. images (21)

– Önt meglepte a finn vizsgálat eredménye?
– Nem mondhatnám, hiszen az amerikai felmérés is azt mutatta, hogy 1941 és 2006 között két és félszer nagyobb valószínűséggel haltak meg az egyedülálló férfiak, mint a házasok. A mi vizsgálatunk szerint a magyar férfiaknál még nagyobb a különbség. Mi 2002-ben 12600 embert kérdeztünk ki, s négy év múlva megismételtük a vizsgálatot. És azok közül, akik 2002-ben egyedül éltek azóta négyszer annyian haltak meg, mint a házasok. És a jó házasságban élőknek 5,5-ször akkora esélyük volt megélni a 69. évet, mint a szingliknek.

– Nem értem, miközben évtizedek óta a házasság válságával foglalkoznak, kiderül, hogy ez az elavultnak mondott kapcsolat mégis védettséget ad?images (20)
– Csak első hallásra furcsa. Mert hát létezik házastársi stressz is, vagyis a rossz házasság nem egészséges, viszont ma már nagyon ritka. A válások száma viszont nagyon magas és az is stresszeli a férfiakat, s ez igaz a gyermektelenségre is. A nők kiegyensúlyozottabbak, ők a szingliséget is jobban viselik, másfajta kapcsolatokkal kompenzálják az állandó társ hiányát.

– Miért olyan veszélyes a szingliség?
– A magány mellett a kockázati tényezők is sokkal gyakoribbak, tehát a dohányzás, az elhízás, az alkoholfogyasztás és a mozgásszegény életmód. A depresszió és e káros szenvedélyek egymást erősítik.

– S önök mire jutottak, van-e gyógyír e bajra?
– A társkapcsolati készséget kellene tanulni, fejleszteni. Van egy remek könyv, Daniel Goleman írta a Társas intelligenciáról. Kutatásai igazolták, hogy a magas IQ érték csak 20 százalékban segíti az egyén boldogulását, sokkal nagyobb a szerepe az érzelmi intelligenciának. Ez a munkában és a magánéletben is a siker kulcsa. A társas intelligencia képességével megáldott ember olvasni tud a másik gondolat092aiban, belelát a szívébe, lelkébe és együtt érez vele…

– Hol lehet ezt tanulni?
– Már az óvodában el kellene kezdeni…

Csütörtök, 2011. március 3.
Dalia László írása

Mondja el a véleményét!