Aki szelet vet, vihart arat

Orbán Viktor Taigetosza  Egy régi, spártai legenda szerint, melyről Plutarkhosz, a Kr. u. 2. században élt görög író számolt be, a Taigetosz-hegyhez egy különös és kegyetlen szokás kötődött:

images-11
A Taigetosz hegység látképe

„Az újszülött csecsemővel apja nem rendelkezett, hanem karjába vette, és elvitte a Leszkhé nevű helyre, ahol a törzsek vénei összegyülekeztek és megvizsgálták a kisdedet. Ha egészséges alkatú és erőteljes csecsemő volt, utasították az apát, hogy nevelje fel. (…) De ha idétlen vagy nyomorék volt, bedobták a Taügetosz Apothetai nevű szakadékába – azzal a meggyőződéssel, hogy nem előnyös sem a gyermeknek, sem az államnak, ha egy születésétől kezdve gyenge és életképtelen ember életben marad.” (Lükorgosz életrajza, 16. Muraközy Gyula fordítása)

Az Orbán-kormány ezt a régi szokást elevenítette fel, a Széll Kálmán tervnek csúfolt, dilettáns, felelőtlen és kegyetlen megszorító csomaggal. Mely természetesen Orbán-csomag néven vonul majd be kis hazánk történelmébe, még ha a miniszterelnök nem is adta becses személyét és legendás szónoki képességét a bejelentéséhez.
Nem adta, mert ennyi tisztesség és szégyenérzet még maradt benne. Rábízta hát ennek a rettenetnek a bejelentését két hűséges vazallusára, Matolcsy és Navracsics „urakra”. Ők pedig be is jelentették szépen, hiszen tudjuk, mindig, minden feladatra van jelentkező, amióta csak ember él ezen a Földön.
Na de mi is a gond ezzel az Orbán-csomaggal?
Nos, csak annyi, hogy az Orbán-kormány az eddigi, 10 hónapos, dilettáns ámokfutásának, a felelős kormányzás elmulasztásának és súlyos hibáinak minden következményét ráterhelte e legszegényebb és legkiszolgáltatottabb rétegekre, népességcsoportokra.
Cinikusan és kegyetlenül.
A rokkantnyugdíjasok jelentős részétől ugyanis meg akarják vonni az ellátást, mondván, hogy visszavezetik őket a munka világába. Miközben országlásuk alatt és annak következtében majd százezer új, regisztrált munkanélküli lett Magyarországon. Miközben fiatal, tetterős és egészséges emberek tömegei sem találnak ma munkát. Magyarán szólva, felelőtlen, szemenszedett hazugság, hogy több tízezer, idős és beteg embert tudnának munkába állítani.
De persze világos a tervük lényege. A négyórásra csökkentett közmunkaprogramok segítségével esetleg valóban adnak ideig-óráig, mondjuk néhány napig vagy hétig munkát ezeknek az embereknek. Ez aztán még a munkanélküli segélyre sem jogosítja majd a hamarosan és törvényszerűen újra munka nélkül maradó embereket.

Akik aztán ily módon, akár heteken belül, mindenféle ellátás nélkül maradnak. Se nyugdíj, se munkanélküli segély.
Eközben a gyógyszerek adóinak emelése, illetve a gyógyszerkasszákat érő megszorítások (tudom: átalakítások) miatt várhatóan az egekbe szöknek a hazai gyógyszerárak is.
Melyeket aztán az idős, krónikus betegek és elsősorban is a rokkant-nyugdíj ellátásból kiforgatott honfitársaink nem tudnak megfizetni. Miből is fizetnék meg… Az ördögi kör bezárul.

Ez a modern, orbáni Taigetosz értelme és stratégiája. Spórolunk a nyugdíjakkal. Azaz lassú halálra ítélünk egy egész, elesett népréteget. Hiszen úgyis csak a társadalmon élősködő, rokkant-nyugdíj csalók és mint ilyenek, kiestek a nemzeti együttműködés rendszeréből.

Ahogy a hazai gyermektársadalom sok tagja is. Akiket 12 éves kortól börtönbe lehet majd zárni vagy 15 éves kortól munkába lehet állítani. Akik – mondjuk ki bátran – túlnyomó részben a hazai roma közösség tagjai. Ők is kiestek a nemzeti együttműködés rendszeréből.
Hiszen e rendszerben elsősorban a (felső)középosztálybeli, hithű fideszes, sőt ha lehet keresztény családoknak van csak hely. Akik százezreket és milliókat kapnak a szegények adóiból és persze majd a Széchenyi-tervnek csúfolt, fideszes osztogatásból is. A „zemberek” akik kételyek nélkül rajonganak a bölcs vezérért. Ők részét képezik a nemzeti együttműködés rendszerének.
Mely valljuk be végre bátran magunknak, egyre inkább emlékeztet egy nemzeti szocialista, korporatív rendszerre, dúsan megtűzdelve félfeudális, soviniszta és revizionista elemekkel, gondolatokkal.

Viszont fentiek tükrében nem tűnik túl találónak az Orbán-csomag elnevezése. Azaz a Széll Kálmán terv.
Hiszen Széll Kálmán egy szabadelvű, liberális államférfi volt, aki hazája és nemzete egészéért dolgozott, kormányozott és politizált. Felelősen, racionálisan, méltányosan és sikeresen.
Nem úgy, mint Orbán Viktor és kormánya. Bár az elnevezés talán mégsem teljesen elhibázott. Mivel egy régi, népi bölcsesség szerint: Aki szelet vet, vihart arat…
Dr. Dániel Péter

gyimi
2011-03-04 23:46:40   #8
Tisztelt Dániel Péter ! Gratulálok , tömören világosan a valós helyzetet írta meg ! Az a kérdés meddig mehet ez még, az az érzésem hamarosan késő lesz felébredni ! Biztos vagyok abban hogy a „Tákolmányozás” sem véletlenül ennyire sürgős !- De jó is lenne ha nem lenne igazam ?!De mivel már megéltem „egy-két” évet és láttam ezt-azt úgy gondolom jogosak a félelmeim !!!

Megfigyelő
2011-03-03 23:50:27   #7
josolo: Rátapintott a lényegre. Ha a kormányon levők a zsebük tömködése helyett kormányzással lennének elfoglalva, világos lenne, hogy a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok megszorításain túl semmi újabbra nem volt szükség. Az egész tavalyi és idei válság-cirkusz a kormánypártiak hibájából, a gazdasági programnélküliségből fakad. A gazdasági felfutás helyetti restrikció a Fidesz-önkény eredménye. Tízezreket taszítottak nyomorba, de ez nem volt elég. Hol van a beígért MUNKAHELY-TEREMTŐ program?

damika
2011-03-03 21:53:42   #6
mapolg! Persze, mert a valamirevaló állásokat már elfoglalták ezek a disznók, az azokat eredetileg betöltők kirúgása által. Tudi?

mapolg
2011-03-03 20:08:45   #5
Azért kíváncsi leszek, hogy hány fideszes pártkatona munkanélküli gyermeke és szülője fogja közmunkásként kapargatni a vízelvezető árkokat. Persze valószínű, hogy csak a pórnép gyermekeit és szüleit fogja ez a „megtiszteltetés” érni.

josolo
2011-03-03 19:27:41   #4
Minden társadalom fokmérője,hogy hogyan bánik az idősekkel,fiatalokkal,elesettekkel. Hát ez a banda igencsak negatívan áll a kérdéshez!

csecseij46
2011-03-03 17:38:59   #3
Állitsátok meg ART…. Orbánt és csapatát,amig nem késő. Mit akar Orbán,még nagyobb szegénységet,még több munkanélkűlit? Ezek nem megszoritások? mi az anyja kinja ha nem az.Közmunka? Ugyan már ,onnan is elvett sok pénzt.Az embereknek nem közmunka kell hanem rendes becsűletes ,adófizető munka.Nehéz felfognia Orbánnak,hogy minden kűlönadó,hamburger adó,stb ezek mind,mind az emberek pénztárcájából megy ki.Ezért kár volt a kommunista állam pénzéből Angliába tanulni,nem látszik rajta .

chili
2011-03-03 17:38:23   #2
Ezt azert mar nem kellene turnunk! Politikai vallakozo gatlastalan orszaglasa zajlik, es a tobbseg csak neman bamul. Koszonet a vilagos osszefoglalasert, ez a helyzet az Orban-csomaggal.

zenebuta
2011-03-03 17:11:53   #1
A csomagot bármilyen díszszalaggal /Szál Kálmán/kötik is át az csak megszorító Orbán csomagként fog a köztudatban maradni! Mikor felbontották, szörnyű döbbenet és félelem látszott az egybegyűlteken. Egy határidő napló szerű tákolmány romjait vizionálta mindenki szörnyű távlatokkal. Nemzetközi befektetők erre nem támaszkodhatnak és az ország meglévő javainak rombolási hadműveletét legalizálták. A csoda bóvli megalkotása megszületett lényegében az embereknek az új munkahelyek teremtésére vártak e helyet még több százezer munkanélkülit realizálhatunk és szegényedést leépülést pecsételték meg vele! Nemzetközi visszhangja is ezt bizonyítja!

Csütörtök, 2011. március 3.
168 Óra Online írása

Mondja el a véleményét!