Rembrandt: Belsazár lakomája
„És ez az írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak. Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál. Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek és persáknak.” (Dániel könyve 5. fejezet)
Méné Tekel: Karinthy Frigyes verse
Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.
Szívedbevésem és füledberágom:
Rossz volt embernek lenned a világon,
E korban, melynek mérlege hamis,
S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.
Délben az ember megkisértetett,
Az éjben sírtak a kisértetek.
Siratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
De a gyilkost megint hősnek nevezték.
A férfi vért ivott s a nő velőt,
Künt a költő bőgött a bolt előtt.
Halottra adtak selymet és brokátot,
Az élő rongyos volt és vért okádott.
Virággal hintették a síri vermet,
Az élő künt a hó alatt didergett.
Hangos szóval esküdtek a koporsón,
Az élő halkan jajgatott a borsón.
Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,
De szembeköpte mesterét a hitvány
Piszkos rüpők, a szemtelen tanitvány.
Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
A ringyók cifra rongya szállt a szélben,
De a legszebb és a legékesebb
Szemétdombon rohadt el, mint az eb.
Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.
Tedd most szívedbe és füledbe el –
Az értelmét majd megtudod, ha kell.
MÉNÉ, TEKEL – ha érted, vagy nem érted,
Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.
Egykoron sötétben elmondott dalom,
Mint lángírás, világít a falon.
Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
De élni fognak, hogyha én nem élek
S lesznek, ha nem leszek.