Átkot szórtak a kormányra a román boszorkányok

Hivatalos foglalkozábeolvasás0231sként ismerik el Romániában mostantól a boszorkányságot, így adót, valamint egészségügyi és nyugdíjjárulékot is kell fizetniük. A boszorkányok mérgező mandragórával tiltakoznak.

Román boszorkányok átkot szórnak a kormány fejére az új szabályozás miatt, amely alapján januártól nekik is kell adót fizetniük a munkájukból származó bevétel után – írja az erdely.ma hírportál.
A boszorkányok az élet és halál füvének tartják a mandragórát, ebből morzsoltak a Duna vizébe, hogy így tiltakozzanak az ellen, hogy 16 százalékos jövedelemadót, valamint egészségügyi és nyugdíjjárulékot kell fizetniük ezentúl.
A változás nemcsak a boszorkányokat, hanem az asztrológusokat és a jósokat is érinti, ezeket ugyanis mostantól hivatalos foglalkozásként ismerik el Romániában. Az adóköteleletöltészettség kiterjesztésével a kormány növelni akarja bevételeit, és vissza akarja szorítani az adóelkerülést. A boszorkányok díja általában alkalmanként 30 lei (körülbelül 1800 forint), ami szerintük annyira kevés, hogy lehetetlen ebből még adót is fizetni.

Romániában sokan hisznek a gonosz szellemekben – olykor az ortodox egyház is gyakorolja –, még Traian Basescu román államfő is elismerte, hogy minden csütörtökön lilába öltözik, hogy távol tartsa a gonosz erőket. A két évvel ezelőtti elnökválasztáson vele szemben indult Mircea Geoana szerint Basescu varázslói mágikus erejének köszönheti, hogy nyert – hangzott el az RTL Klub Híradójában.beolvasás0361

Nagyon bosszantó lehet egy, jövendőmondónak, vagy egyéb boszorkányságot művelő személynek, hogy nem sejtette a várhatóan rájuk vonatkozó törvényt. Miként állnak vevőik elé, hogy a holnapjukról tájékoztassák őket? Elmúlt volna a varázserejük, a jóslásra alkalmas technikájuk? Megértem, hogy mindezek erősen rombolják a kijelentéseik súlyát, a hitelességet. Az adófizetést egyébként milyen alapon kerülnék meg? Az ördög munkatársait jól felbosszantották. (Dénes Ottó)

Mondja el a véleményét!