Harminc év után (nem Vajda J. verse!!)

image

Néhány emléket közreadok múlt századi gyűjteményemből. Tanulságos lesz összevetni a mai állapotokkal és az ezekről alkotott köztudattal. Elsőnek ezt a Magyarország-ban közölt cikket a Le  Nouvel Observateur – ből.  (Dénes Ottó)

Húsz év, amely meg fogja rengetni a világot

1980-nal olyan húsz év kezdődik, amely gyökeres változásokat hoz életünk­ben, Jimmy Carter a nyá­ron még ünnepélyesen figyelmeztette honfitársait; „Mindig azt hittük, hogy gyermekeink jobban fog­nak élni, mint mi. Ideje ráébredni, hogy ez nem igaz.”
Carternek csak részben volt igaza; gyermekeink nem fognak jobban élni, mint mi, de másképpen fognak élni. És hogy végső soron boldogabban-e, az tőlük és tőlünk függ, at­tól, hogyan tudjuk előké­szíteni őket az új világ napjaira – abban kell majd élniük.
Ehhez persze azt kell tudni, milyen lesz ez az új világ.094 Sokan tanakodnak ezen. Franciaországban nemzetközi kollokviumot szervezett a Futuribles csoport a 2000. év Euró­pájáról. Ott is sok érdekeset hallottunk a jövőről.

A Római klub  is beszállt a futurológia “tudományába”. Megmérhetjük, mi vált be “előre megmondásaikból”.
Csak néhány téma: az új nemzetközi világrendszer agya és idegrendszere a te­lematika lesz. Először a történelemben minden em­ber ugyanakkor, ugyanazt fogja álmodni. A tudomá­nyok királynője, amelynek alkalmazása a következő évtizedeket uralni fogja, a biológia lesz.
Az orvostudomány kevésbé látványos lesz, de hatékonyabb és egészében véve kevésbé költséges. A nők emancipációja lesz a századvég nagy erkölcsi témája. És hogy konkrét példákból is merítsünk: közel van a nap, amikor minden tehén ikerborjakat fog elleni.

A demográfusok is érdekes dolgokat jósolnak a jövőről. 1789-ben, amikor a francia forradalom forgatta fel a világot, Franciaország volt földré088szünk legnagyobb lélekszámú országa, Európa Kínája. Természeti erőforrásai kimeríthetetlennek látszottak.                           Fritz Baade könyve 1965 – ben   jelent meg először.

Amikor Európa rákényszerítette hegemóniáját a világ többi részéré, vagyis a múlt században, ezt a terjeszkedést igazi demog­ráfiai robbanás kísérte. Nagy-Britannia lakossága egy évszázad alatt megnégyszereződött.

Most csökken a fehér emberek lélekszáma. Becslések szerint a nemzedékek reprodukciójához minden házaspárnak átlag 2,1 gyermeket kell világra hoznia. Az észak német nagyvárosokban ez a mutató jelenleg 0,8. A tendencia hasonló minden iparosodott országban, Franciaországban is. Ha ez így marad akkor a Német Szövetségi Köztársaságnak például, mint kiszámították 2080-ban már csak 17 millió lakosa lesz.

A harmadik világ országai viszont, amelyek noha szegények, szintén kezdik élvezni az orvostudomány fejlődésének áldásait, nagy mértékben növelik lélekszámukat.
A demográfusok nem kongatják a vészharangot, azt mondják, a jelenlegi helyzet nem lesz tartós, a fehér fajtájú népek szaporasága megint növekedni fog, a többieké pedig csökkenni, és 2050 táján az emberiség újra egyensúlyba kerül. De addigra a népességi viszonyok meg­változnak.

1930-ban az ipari orszá­goknak 850 millió lakosuk volt a 2,3 milliárdos lélek­számú emberiségből, vagyis a világlakosság 37 százaléka. 2000-ben hatmilliárd lakos közül 1,259 milliárd él majd az iparosodott országokban, vagyis 22 szá­zalék. 2050-ben a fehér bő­rűek az emberiségnek csak 12 százalékát fogják jelenteni.

Mivel a történelmet az emberek csinálják, nyil­vánvaló, hogy a jövő században a világ sorsáról nem Európában fognak dönteni, hanem ott, ahol a legtöbb ember él, az emberiség 57 százaléka: a Csendes-óceán partjai körül. Civilizációnk, amely sokáig mediterrán volt, mostanára atlanti lett. Ha ugyanazok az okok to­vábbra is ugyanazokat a következményeket hozzák létre, újabb változásra szá­míthatunk: a világ Csen­des-óceáni lesz. Az Egye­sült Államokban máris megfigyelhetjük, hogy a nyugati part fontosabbá vált a keleti partnál, pél­dául a Stanford és a Ber­keley egyetem a Harvard­nál.
103A nyugati ember kudarcának tünete és jelképe az energiaválság. Azt hittük, végleg megbirkóztunk az éhséggel, hideggel, a szenvedéssel, a gépek mindenben kisegítenek. Felépítettünk egy teljesen mesterséges világot, egy ipari világot, ahol a gépi erő helyettesíti az ember vérét és verítékét. Gépi erő, amely jóformán sem­mibe sem kerül. Csak lyu­kat kell fúrni a földbe, és máris felszökik az olaj.

1970-ben a kőolaj ára hordónként 1,20 dollár volt, 1979 novemberében 23 dollár, és azóta megint emelkedett.

093 Akkor még féltették a földet, több hasonló könyv jelent meg, mint valaha, vagy ma.

Mégis lesz energiánk a következő két évtizedben, de másfajta. Sok a szén, van atomenergia, vannak más lehetőségek: a ten­gerek, a napsugárzás, a szél, a biomassza, a föld hője mind adhat energiát.

Ám mindezek az energiafajták költségesek. Az embernek most már meg kell gondolnia mielőtt egy új gépet használatba, hogy valóban szüksége van-e rá. És kényelmét jól meg kell fizetnie.
Az orvostudomány is megváltozik. Eleget álmélkodtunk a csodálatos gyógyszereken. Volt altató tablettánk, ébren tartó tablettánk és jókedvcsináló tablettánk. Azt terveztük, úgy cserélhetjük elhasználódott szerveinket, mint, kocsinkon az abroncsot.

Most ráébredtünk, hogy ez a fejlett orvostudomány töméntelen pénzbe kerül. Az ilyen színvonalú egészségügyi ellátás lassacskán elnyeli egy ország minden erőforrását. A francia társadalombiztosítási költségvetés például máris meghaladta a lehetőségeket.
Húsz év amely meg fogja rengetni a világot_Cimke 002

Mondja el a véleményét!