Levél Illésnek

acháb fia, acházia, izrael királya, a thesbitesi illésnek

Levél Illésnek
Ez a soha meg nem írt, fiktív levél, kiválóan példázza, hogy a vallás hivatalos képviselői és a politika irányítói milyen módszerekkel igyekeznek majd tönkretenni, eláztat­ni azokat, akik minden külső nehézség ellenére azt képvi­selik, azt mondják, amit Isten mond nekik.

Én, izrael felkent királya, azzal a paranccsal kereslek meg téged, Izrael népének árulóját, királyodnak hűtlen, lázadó alattvalóját, hogy e sorok vétele után az elfogatásodra rendelt katonák kí­séretében vonulj fővárosomba, s kezdd el megérdemelt büntetésed letöltését! Hosszú éveken át tűrtük visszaéléseidet jóindulatunkkal szemben, de a türelmem most véget ért!

Álnokul a Magasságbeli prófétájának vallód magadat, ugyanakkor hűtlenné lettél ahhoz a fe­ladathoz, amelyet, mint Isten népének szolgájától elvártunk volna tőled. A nép felemelkedé­sén, jólétén kellett volna munkálkodnod, te ehelyett Isten haragját hoztad ránk. Négy évig tartó szárazsággal sújtottad országunk lakóit, ezzel mérhetetlen nyomort zúdítottál reánk. Elfelej­tetted, hogy akkor szolgálod igazán Istenedet, ha az Ő népet szolgálod, amelynek prófétaként az élére álltái? Isten telve van szeretettel és jóakarattal; van-e hőbb vágya, mint boldognak, elégedett­nek látni választott, szent népét? Te azonban az elégedettség helyett a kétségbeejtő nyomort idéz­ted a fejünkre. Milyen szégyen volt ez Istenre nézve is! A környező népek úgy érzékelhették a tör­ténteket, hogy országunknak nincsen gyámolítója. „Hol van az Istenük?” – kérdezték. „Nem segít rajtuk!” – kiáltották. Kétségbe vonták küldetésünket, s Istenünk hatalmát. Miközben népünk jaj­szava hangzott, nem vállaltál sorsközösséget a szenvedőkkel, hanem minden szükségessel ellátva dúskáltál a jókban, s nem indított szánalomra az ország szenvedése. Próféta az ilyen? Dehogy! Né­pének árulója!
Giovanni Battista Piazzetta: Illés elragadtatása,
National Gallery of Art, Washington

Jelentések érkeztek hozzánk, hogy idegen országban kerestél menedéket atyámnak, Achábnak igazságos büntetése elől, s egy özvegy szegényes javain élősködtél. Bár érkeztek olyan hírek is, hogy megszaporítottad az eledelét, s így biztosítottad saját jólétedet; ha ezt elfogadjuk hiteles­nek, a felelősséged még nagyobb! Ezek szerint lett volna lehetőséged arra, hogy segíts nyomorgó népeden! Ha az idegen nemzetiségű pogány nőn volt lehetőséged segíteni, vajon nem kellett volna sokkal inkább saját néped fiain megkönyörülnöd? Mi ez, ha nem hazaárulás?

Arról is hallottunk, hogy feltámasztottad az özvegy fiát. Nem voltak nevezetesebb, fontosabb halottak, akiket feltámaszthattál volna? Nem lett volna kötelességed ilyen erő birtokában bejárni a Földet, és a Föld nagy uralkodóinak, bölcseinek adni vissza az életét? Miért csak a saját önző érde­keidet nézted, és csak azon segítettél, aki a tó jólétedet biztosította?
De nem tettél jót a környező népekkel, nem szolgáltad a Föld népeinek boldogságát. S nem­csak hogy nem munkálkodtál javukon, hanem elítélted azt is, aki ezt tette! Felségsértő szavaid­dal megvádoltad atyámat, Acháb királyt, aki fáradozott népe elszigeteltségének megszüntetésén. Izrael megháborítójának nevezted őt, holott ő Izrael boldogítója volt; kiragadta a névtelenség­ből, az ismeretlenség homályából az országunkat, rokoni kapcsolatokat építve ki velük, megsze­rezte a környező népek jóindulatát. Kulturális elszigeteltségéből emelte fel hazáját, azáltal, hogy megismertette a környező népek szokásaival, életformájával alattvalóit. De te atyám érdemeit bűnéül róttad fel! Ki tudott rólunk eddig, ki ismerte Izrael országát? Ismertté válva betölthettük végre küldetésünket az idegen népek között! Amikor atyám a bizonyságtevésre ilyen módon elő­készítette a lehetőséget, megjelentél te, s belső viszályok szításával rossz hírbe hoztál minket. Egy önmagával civódó, belső meghasonlásban élő nép hogyan lehetett volna vonzó a környezete számára? A belső meghasonlás elterelte királyod figyelmét a külső tevékenységről, a fontosabb munkákról. Mennyi erőt, mennyi időt vont el aknamunkád ellensúlyozása!

Királyod elleni aknamunkád a kármeli áldozat alkalmával érte el a tetőfokát. Atyám jóhisze­műen lehetővé tette, hogy megjelenj a nép előtt, és jobb belátásra térhess, miután látod, hogy egyéni nézeteid nem találtak megértésre a nép körében. Annak ellenére, hogy felhívásod visszhang nélkül maradt, te változatlanul ráerőltetted akaratodat a népre. Meggyőző érvelés helyett az erőszak eszközéhez nyúltál, és elragadtak gonosz szíved indulatai. Fellázítottad a népet azok el­len a hivatalos tanítók ellen, akiket felkent királyod állított a nép élére, hogy annak lelki gondozá­sát végezzék. Nem tettél kísérletet arra, hogy megnyerd őket a közös munkára. Nem mutattál kés­zséget arra, hogy együtt munkálkodj velük a nép felemelése érdekében, hanem az első adandó al­kalommal halálba küldted valamennyiüket! Pásztorok nélkül maradt a nép.
Hosszú évek fáradtságos munkájával érte el atyám, a király, hogy a nép egységes tanítást kapjon, s ez közelebb vitte őket a környező kultúr nemzetekhez. De te a magasabb ismeretek eme értékes képviselőit lemészároltattad!

Ezek a tudósok garantálták számunkra az egyenjogúságot a környező népek papságával. Ki áll a helyükbe? Visszasüllyesztetted népünket a barbárságba, az elmúlt idők primitív szűklátókörűségébe. Egyetlen pozitívuma volt ennek a tettednek: leleplez­ted önmagadat! Kimutattad, hogy micsoda lélek lakik benned, milyen a jellemed! Hol volt ben­ned megértés, a szelíd lelkűség, a megfontoltság, a türelem, az alázat? Bizony, türelmetlenség, durvaság, kegyetlenség, kapkodás, gőg tölti be a te szívedet! Még csak bűnbánatot sem tartottál tetted miatt! Vezeklőruhában kellett volna királyod színe elé járulni, s ehelyett te elmenekültél urad igazságos haragja elől.

Felséges anyám, Jézabel, természetesen sérelmezte vallási türelmetlenségedet, amely sértő volt az ő személyére is, hiszen saját vallását érte támadás általad, és saját lelkigondozóit nyelte el a sír mélye. Jogos haragjában olyan mértékkel akart mérni néked, amilyennel te mértél. Ekkor újabb engedetlenséget követtél el: külországba menekültél ítélő keze elől. Hatalmad teljében nem voltál képes megalázni magadat, de mint hírül vettük, végső kétségbeesésedben beláttad, hogy nem vagy különb elődeidnél. De akkor hogyan mertél ítéletet gyakorolni, elmarasztaló szavakat mondani má­sokra? Miért nem önmagáddal, saját lelkületed megjavításával foglalkoztál? Miért avatkoztál olyan dolgokba, amelyekhez semmi közöd nincsen? Ki vagy te, hogy felülbírálni merészelted felkent ki­rályod módszereit, amelyekkel a választott népet vezeti?

Beláthattad, hogy magadra maradtál, elszigetelődtél önkényes eszméiddel. Mit tettél ekkor? Megjavulni igyekeztél? A megbékélés útját kerested? Nem! Panaszra mentél a legfelsőbb fórumhoz, Istenhez, elindultál Izrael népének útján, a Hórebre. Mint megtudtuk, negyven napig tartott az utad. (Fájlaljuk, hogy nem negyven évig, mint Izrael népének, hiszen akkor sok-sok kellemetlenségtől kímélt volna meg bennünket az istenek kegye!) Féltetted Isten ügyét, féltetted néped sorsát. Micsoda hitetlenség, a lázadásnak micsoda magas fokára jutottál! Van egy nép, amelyet Isten hívott el, s Ő adott élére vezetőket, sőt, megbízott egy széles látókörű férfiút a királyi hatalom gyakorlásával, és te mégis félted e népet! Azt képzelted, hogy te alkalmasabb lennél a ve­zetésre, s az Isten által választott vezetők mindnyájan rosszul csinálják a dolgukat, mindnyájan té­vednek, s csak te lennél tévedhetetlen, mindnyájan hűtlenek, csak te lennél hűséges?

Be akartál tölteni olyan funkciókat, amelyekre nem is kaptál senkitől elhívást, s ezzel elvitattad az arra hivatottak jogait, megkérdőjelezted alkalmasságukat, megbízhatóságukat. Feljelentetted, bepanaszoltad őket! Azokat a vezetőket vádoltad, akik országukat megvédtek a külső veszélyektől. Élvezték Isten támogatását: győzelmes csatákat vívtak a szír seregek ellen. Az Úr megmutatta, hogy nélküled is megvédi népét felkent szolgája, Acháb király által a külső támadásoktól! Vádas­kodásoddal megszégyenültél. Urunk felszólított, hogy add át helyedet méltóbb, alkalmasabb em­bernek, Elizeusnak.

Sajnálatos, hogy elmozdíttatásod nem oldott meg minden problémát; a vádaskodás lelkületét beleoltottad már másokba is. Atyám, győzelmes csatája után, nagylelkűséget gyakorolt ellenfelével szemben, hiszen az írások szellemében ellenségeinkkel is jót kell tennünk. Ezt el is várta tőle Szíria királya, aki ismerte Izrael uralkodójának elveit és nemes szívét. Atyám megajándékozta a foglyul ejtett királyt az életével, s békés egyezségre lépett vele. Győzelme fölötti örömmel palotájába térni készült, amikor, mint vészmadár, megjelent az egyik tanítványod, s megrótta őt azért, amiért megdicsérnie kellett volna. A te véres kármeli példád nyomán el sem tudta képzelni a tanítványod, hogy mást is lehetett volna tenni a gyilkoláson kívül. Érzékeny szívü atyámat egészen megfosztotta a győzelem örömétől.
A nép vezetőjének magánéletébe való csúfos beavatkozásod jellemző példája volt a Nábót szőlőjének birtokba vételekor atyámnál tett látogatásod. A király érdekei megkívánták, hogy Nábót átadja földjét. Nem önkényes rablásról volt szó, atyám teljes kártérítést ígért a szőlő­ért, kész volt akár cserére, akár a szőlő árának kifizetésére. Mit tett ekkor ez a tiszteletlen, enge­detlen lázadó? A király érdekeit semmibe véve, megtagadta a kérés teljesítését. Atyám gyengéd szíve megszomorodott. Felséges anyám azonban nem hagyta a királyi méltóság ilyen módon való lábbal tiprását, megtette a szükséges intézkedéseket. Hova jutna a nép, hova süllyedne a vezetők tekintélye, ha bárki ellentmondhatna nekik? Anyám panaszt emelt Nábót ellen a város elöljáróinál.

Tájékoztatta őket a felségsértés lényéről. A hűséges és engedelmes vezetők tudatában voltak an­nak, hogy felkent vezetőjük szava hitelt érdemlő, így kívánságának megfelelően végrehajtották a lázadásért járó ítéletet. Amikor a dolgok ily módon igazságos elintézést nyertek, megjelentél te, minden lázadók atyja, lelki vezére, s vádat emeltél a király ellen, aki már hosszabb ideje beteges­kedett, s ez az igaztalan támadás teljességgel kedélybeteggé tette őt. Nemcsak tekintélyét, az egész­ségét is tönkretetted állandó támadásaiddal!
A belső bajokat külső sikerekkel próbálta atyám, a király ellensúlyozni. Kísérletet tett külső kapcsolatai rendezésére, megpróbálta Júdával, a szomszédos testvérnéppel helyreállítani az együttműködési lehetőséget. A nép érdekeit érintő szent háborút hirdettek meg Ramath visszaszerzése érdekében. Felszabadító háború volt ez. A királyi udvart benépesítő, hűséges alatt­valóként szolgáló próféták, felismerve a helyzetet, tekintélyük bevetésével támogatták az egyetértésre jutott uralkodókat nemes céljaik elérésében.

Ámde amíg királyunk a haza javán fáradt, a kűl­ső béke biztosítására igyekezett, te kihasználtad a lehetőséget a belső gyengítésre, a megosztottság további mélyítésére! Hamis nézeteiddel megtévesztetted népünk fiataljait, és megkérdőjelezted ta­nítóik megbízhatóságát, helytelenítetted, hogy sokrétű oktatást nyernek, hogy bővül a látókörük, nem maradnak meg korlátozott lehetőségeik határain belül, hanem mások előtti megbecsülést ér­nek el végzettségük, képesítésük magas színvonala által. Elcsaltad őket királyunk iskoláiból, és saját úgynevezett „prófétaiskoláidban” kezdted kiképezni őket. A széthúzás szellemét honosítottad meg széles körökben, az engedetlenség magját vetetted el, amely megtermetté a lázadás gyümöl­csét!

Miután atyám megtért dicső elődeihez, átvettem jogarát s vele együtt kormányzásának eszméit is. Trónomat elfoglalva elhatároztam, hogy véget vetek az országban uralkodó áldatlan állapotoknak, leszámolok veled és lázadó társaiddal. Sajnos baleset ért, s ez tervem elhalasztására kényszerített. Igyekeztem mindent megtenni mielőbbi gyógyulásom érdekében, és ek­kor beléptél az én életembe is. Követemet megakadályoztad parancsom teljesítésében, és fenyegető üzenettel visszaküldted palotámba. Betegségemben nem bátorítottál, nem siettél alattvalói hűséggel a segítségemre, holott, mint mondták, te még halottakat is életre tudtál kelteni. Segítségnyújtás he­lyett elkezdted bírálni tetteimet: uralkodás! elveim helyességét kérdőjelezted meg, sőt legbelsőbb magánügyembe, vallási életembe is beavatkoztál. Gyógyítás helyett, vagy legalább a gyógyulásba vetett reményem erősítése helyett, üzeneted által a gyógyulás reményétől is igyekeztél megfosztani engem.
Sokat ártottál népednek. Sokat ártottál hazádnak. Sokat ártottál királyodnak, atyámnak. Most elkezdted támadásaidat ellenem is. Állítom, hogy csak elkezdted, de folytatása nem lesz! Ötven katonával elküldöm seregem egyik vezérét, és parancsolom, épségben hozzon el börtönömbe.

Kegyességemnek tulajdonítható, hogy lehetővé teszem számodra azt, hogy át­gondold és megbánd elhibázott életedet! Lehetővé tesszük néked, felkínáljuk számodra, hogy bűnbánatod esetén, magatartásod megváltoztatásával megszabadulj elszigeteltségedből, helyet kapj országunk megbecsült prófétái között, s helyrehozd múltad vétkeit, tévedéseit. Uralkodót kegyelmemről biztosítlak megjobbulásod esetén. Királyod, felkent vezetőd, népednek hivatalos feje: Acházia

Lejegyezte: Mráz Gusztáv
Szövétnek, 2003,1. szám