“Harmadik kultúra? (Mi az és mit mond?)

http://www.hetek.hu/fokusz/201501/a_harmadik_kultura_profetai
Az angol író, fizikus és politikus, Charles Percy Snow 1959-ben írta meg a The Two Cultures and the Scientific Revolution (A két kultúra és a tudományos forradalom) című könyvét. Ebben kifejti, hogy a nyugati világban az intellektuális élet két kultúrára szakadt szét, és a közöttük létrejött konfliktusos kapcsolat a gátja annak, hogy az emberiség megoldást találjon a világ problémáira. A kilencvenes években aztán egy újabb, az úgynevezett harmadik kultúra is megjelent, ami leginkább a számítógépek drámaian gyors elterjedé­sének volt köszönhető.

Néhány kimagaslóan izgalmas részlet a cikkből. (szubjektív kiemelések Dénes Ottó)
„Mindenkinek az az érzése, hogy ez egy olyan pillanat, amivel befolyásoljuk a jövőt… azok, akik elég bolondok azt gondolni, hogy meg tudják változtatni a világot, azok meg is fogják változtatni!” (Steve Jobs)

„Szeretnénk, ha a Google az emberek agyának harmadik féltekéjévé válna…(Sergey Brin, a Google másik alapítója)
A harmadik kultúra sztárjai általában gnosztikusok vagy ateista beállítottságúak.

„Ki kell jelentenünk, hogy a világon a legördögibb dolgok egyike a vallásos hit, amely a himlő vírusához hasonlatos, ám sokkal nehezebb felszámolni… Bush és bin Laden igazából ugyanazon az oldalon álltak: a hit és erőszak oldalán az értelem és diskurzus oldalával szemben… Vallásellenes vagyok, mert a vallás arra tanít bennünket, hogy elégedjünk meg azzal, hogy nem értjük a világot… Legyünk igazságosak: a Biblia nagy része nem gonosz, egyszerűen csak furcsa, ami elvárható is egy ilyen egymással nem összefüggő dokumentumok kaotikusan összeválogatott gyűjteményétől, amelyeket több száz anonim szerző, szerkesztő és másoló írt, javított ki, fordított le, torzított el, fejlesztett tovább…” Az Ószövetség Istenét gondolkodás nélkül kegyetlennek és bosszúállónak állítja be, mint aki „vérszomjas etnikai tisztogató”, „homofób”, valamint „férfisoviniszta erőszakoskodó”.(Richard Dawkins )

„Úgy vélem, a vallás sok ember számára egyfajta erkölcsi Viagra tabletta… A vallás túl drága túl sok ember számára ahhoz, hogy megszüntessük, pedig valójában semmi jó nem származik belőle, és igazából csupán egy üres történelmi hagyaték, amit fenntarthatunk addig, amíg szép csendben ki nem oltja önmagát a távoli jövőben… Egyenesen és korrektül fogalmazva, bárki, aki kételkedik abban, hogy a földön található sokszínű élet az evolúció eredménye, az egyszerűen buta…” (Daniel Dennett amerikai ateista filozófus)

.„hit azt eredményezi, hogy az emberek önzőbbek, kegyetlenebbek és mindenekfelett hülyébbek lesznek… A Biblia jogosítványt ad az emberkereskedelemre, az etnikai tisztogatásra, a rabszolgaságra, a menyasszonyvásárlásra, a válogatás nélküli mészárlásra, de mindez nem kötelez bennünket, a Bibliát ugyanis faragatlan, kulturálatlan emberszabású emlősök írták” (Christopher Hitchens)

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?