A NÁZÁRETI JÉZUS Messiás vagy bolond?

C. S. Lewis, a keresztény tudós és író mondta, hogy ha Jézus nem az volt, akinek mondta magát – Isten Fia és Messiás akkor valószínűleg bolond volt. Lewis érvelése valahogy így folytatódott: mert csak olyan ember állítja magáról, hogy ő Isten Fia, sőt, hogy ő Isten maga, aki vagy tudatában van annak, amit mond, vagy teljesen őrült. Az olyan ember, aki azt tudja mondani, amit Jézus, és olyan dolgokat tanított, amit ő, ugyanakkor azt állította magáról, hogy ő Isten Fia, az vagy nagyon is az eszénél van, vagy, ahogy Lewis mondja: „tényleg Isten Fia vagy egy őrült”.1

1-16-2010_050Lee Strobel újságíró és egykori kételkedő, aki a legújabb Jézusról szóló könyvek közül az egyik legmeggyőzőbbnek a szerzője, egy keresztény pszichológussal beszélt erről a témáról. „Vajon Jézus őrült volt?” — tette fel a velős kérdést dr. Gary Collinsnak, aki szintén tömören felelt: „A rövid válaszom, hogy nem.”2
Strobel följegyzi, hogy mikor egy hosszas beszélgetést követően haza-ért, ismét átolvasta Jézus újszövetségi szavait. „Semmi jelét nem találtam a tébolynak vagy a paranoiának. Ellenkezőleg, ismét megrendített mélységes bölcsessége, megfoghatatlan emberismerete, kiváló szónoki képessége és mélységes könyörületessége.”3

Napjainkban alig akad valaki, aki Jézust kiegyensúlyozatlan és szellemileg instabil személynek állítaná be. Akárhányszor merül fel ilyen okoskodás, mindannyiszor meg is dől az újabb kísérlet. John Stott, a tekintélyes egyházférfi jó megjegyzést tesz ezzel kapcsolatban: „A csaló emberek senkit nem csapnak be, csak magukat, ellenben Jézus milliókat győzött meg.”4 Sokakat megtévesztenek ma az ún. tudósok a Krisztussal kapcsolatos félrevezető írásaikkal.
_________________
1 C. S. LEWIS: Mere Christianity, Fortuna, 1955, 52-53.
2 Lee STROBEL: The Casefor Christ, Zondervan, 1998, 195.
3 I. m” 206.
4 John STOTT: Christian Basics, Baker Book House, 1984, 66.

A NÁZÁRETI JÉZUS
– 2 –
Azonban a Megváltó maga nem volt csaló. Dr. Paul Barnett erről ír meggyőző módon a The Truth About Jesus (Az igazság Jézusról) című kitűnő könyvében.

Tehát Krisztus valóban az volt, akinek állította magát, aminek tanítványai is tartották, és aminek a keresztények is hitték évszázadokon keresztül? Valóban Isten Fia volt, a megígért és régen várt Messiás? A válasz – legalábbis annak jelentős része — szintén a próféciában található.

Az előző fejezetben szándékosan kihagytunk minden ószövetségi utalást a próféciákban a Messiásra, akinek el kellett jönnie, hogy megszabadítsa a népét. Azonban egy megbízható forrás szerint nem kevesebb, mint 21 ószövetségi könyv tartalmaz próféciákat vagy profetikus utalásokat az eljövendő Messiásról.5 Most érkezett el annak az ideje, hogy megvizsgáljuk néhányukat, és megnézzük, vajon beteljesedtek-e Jézus személyében és életében. Ha pedig megvalósultak, akkor hogyan és mikor. Ezek további bizonyítékát adják annak, hogy a Biblia képes dolgokat pontosan előre kijelenteni, és hogy a Szentírás isteni eredetű.

Prófécia az eljövendő Messiásról
Kép13

A Messiás héber szó jelentése: egy Isten által különleges céllal felkent személy. A zsidó nép századokon keresztül várta a Messiás érkezését, azt, aki beteljesíti Isten azon ígéretét, hogy általa fogja megszabadítani népét az ellenségtől. Egy királyt ígért nekik, aki megmentőjük is lenne. Ez a hit a zsidó írásokból ered, amit mi Ótestamentumnak nevezünk. Az alapos Biblia-tanulmányozók szerint több mint 300 messiási prófécia található az Ószövetségben. Ez viszonylag megkönnyíti a döntést, hogy vajon a Messiás eljött-e már, és ha eljött, ki ő.

A keresztények hite szerint a messiási próféciák Jézusban teljesedtek be. Jövendöltek születéséről, életéről, haláláról és feltámadásáról is. A keresztények abban is hisznek, hogy némely messiási próféciák Jézus első eljövetelével nem teljesültek be, hanem második visszatérése alkalmával válnak valóra. Ez azért lehet, mert az ótestamentumi próféták gyakran úgy beszélnek a Megváltó két eljöveteléről, mintha egyetlen nagyszerű eseményről szólnának – a „Krisztus-eseményről”, ahogy manapság utalnak rá. Többet beszélnek arról, hogy mit valósít meg, mit visz véghez a Messiás, mint arról, hogy mikor fognak azok bekövetkezni.
________________
5 J. BARTON PAYNE: Encyclopedia of Biblical Prophecy, Hodder&Stoughton, 1973, 665-672.

A NÁZÁRETI JÉZUS
– 3 –
Tehát vajon a keresztények helyesen gondolkoznak, mikor elhiszik, hogy Jézusban teljesedtek be az Ószövetség messiási próféciái? Vajon ő tényleg a megígért Messiás volt? Milyen erő ez a bizonyíték?

Mielőtt megkísérlünk válaszolni ezekre a lényeges kérdésekre, meg kell jegyeznünk, hogy a keresztény magyarázat kritikusai azzal próbálták meg az érveket gyengíteni, hogy több ószövetségi próféciát sokkal később írtak, mint ahogy azt eredetileg gondolták. Még ha ezeknek a könyveknek, megállapításoknak igazuk is lenne, akkor is értelmetlen volna vitába bocsátkozni azokkal. Ahogy Boice is rámutat, hogy a nemrég napvilágot látott legradikálisabb kritikusok adatai szerint is a messiási próféciák Krisztus születése előtt mintegy száz évvel láttak napvilágot.6Kép42
Valójában minden kétséget kizáróan állíthatjuk, hogy Jézus személyében és életében beteljesedtek a messiási próféciák. Túl sok és túl erős bizonyítékai vannak ennek. Bár e fejezetben csak a meglévő bizonyítékok töredékét tudjuk áttekinteni, mégis olyan érvvel szolgál, amit nem lehet elutasítani vagy figyelmen kívül hagyni.

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?