Bár a Római Katolikus Egyház a bibliát Isten szavának ismeri el, de a (vallásos) hit alapjait több forrásból merítik. Az egyik – a bibliánál erősebb – elv szerint az un. “Szenthagyomány”, valamint az egyház legfőbb tekintélyévé az utóbbi kb 800-1000 év alatt kinőtt pápai hatalom egyszemélyi súlya alatt létező berendezkedés messze felülmúlja bármelyik egyéb “alap” létjogosultságát.
A vasárnap rendeletének kibocsátója: Nagy Konstantin császár képe egy pénzérmén.
Ennek – is – köszönhető, hogy az a ma már megkövesedett “ünneplés”, ami a vasárnap nimbuszát erősíteni látszik, valójában nem más, mint a pápai hatalom legegyszerűbb kifejeződése.Aki ezt a napot “támadja”, vagy isteni eredetét megkérdőjelezi, az az EGYHÁZ teljes apparátusával találja magát szemben. Az említett dokumentum (Dominus Jesus) immáron 10 éves múltjával beleivódott a vallásos – vegyesen a protestáns és a katolikus- emberek többségének hitéletébe. Érdemes egy kicsit szemügyre venni az akkori egyik nyilatkozatot, amiben az első megrettenés hangulata érződik, amikor az Isten szava és az EGYHÁZ szava kerül szembe egy nap okán. (Dénes Ottó)
Még alig ültek el a Dominus Iesus c. vatikáni nyilatkozat keltette protestáns nyugtalanság hullámai, úgy tűnik, megkezdődött az igazodás a vészhelyzetbe került ökumenikus kapcsolatok mentése érdekében. Ezt látszanak igazolni azok a nyilatkozatok is, amelyek a közeli napokban hangzottak el protestáns részről a vasárnap megszentelésével kapcsolatos katolikus állásfoglalás mellett.
E nyilatkozatok éppúgy nem lepik meg a bibliai jövendöléseket ismerő embert, mint ahogy nem csodálkoztunk a Dominus Iesus nyilatkozatban történt katolikus igény bejelentésén sem. Inkább belső remegéssel szemléljük a próféciai drámát, amelyben nem marad „szerep” betöltetlenül. Mindenki – egyének, közösségek, szervezetek – felsorakoznak, hogy az utolsó felvonásban betöltsék a nekik testhez álló szerepet.
Nem predestinációról van itt szó, hanem próféciai forgatókönyvről, amelyben Isten az ő előre látása alapján elmondta szolgáinak azokat, „amiknek meg kell lenniö
k hamar” (Jel 1:1). Mindenki önként dönt a szerepvállalásban.
Amellett, hogy nem csodálkozunk, az események folyamatában mégis lesznek meglepő megnyilatkozások, amelyek megmutatják, hogy amikor Isten Szava helyett érdekszövetségek parancsai érvényesülnek, akkor az ember olyan dolgokra is képes, amelyeket önmagáról nem is feltételezett.
Meglepő, hogy a minapi csalódás után a „magyarországi nagyegyházak” (közöttük a református és evangélikus egyház) közösen foglaltak állást a vasárnap megünneplésének törvénybe iktatása mellett.
Álláspontunk szerint egy nap megünneplésének kötelezettsége éppúgy a lelkiismereti szabadság megsértése, mint annak tilalma.
Emellett különös, ahogyan a református egyház zsinati elnöke, Bölcskei Gusztáv püspök és Kálmán Attila főgondnok a Bibliára hivatkozva érvelnek. Eszerint:
„eleget téve a Szentírásban olvasható parancsnak, legyen a vasárnap Krisztus feltámadásának és a nyugalomnak napja” (MTI).
Ismeretünk szerint a Szentírásban egyetlen ilyen parancs sincs, amely szerint a vasárnap Istentől rendelt nyugalomnap volna. Számos egyházi tekintély – katolikus és protestáns – elismeri, hogy a vasárnap megünneplésének nincs bibliai alapja. Maga a római katolikus egyház inkább hivalkodik azzal, hogy neki joga volt megváltoztatni a törvényt.
Ám a Bibliát nem ismerő tömeg hangulata könnyen befolyásolható téves bibliai hivatkozásokkal.
Majd pedig, ha Isten törvényének megrontása miatt nyomorúság nehezedik az emberekre, akkor ily módon könnyű a szenvedő emberekben felébreszteni a gyűlölet szellemét „Isten parancsolatainak megőrzőivel” szemben (Jel 12:17).
Napjainkban különös figyelemre van szükségünk, hogy elkerüljük a váratlan meglepetéseket. Óvakodnunk kell azonban minden provokatív, keresztényhez nem illő magatartástól, amikor hitünk védelmében szólunk.
Követnünk kell a Péter apostol által tanácsolt elvet: „Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel” (lPét 3:15).
Legyünk egyértelműek az igazság képviseletében, de ne hívjuk ki magunk ellen idő előtt az ellenség haragját! Imádkozzunk azokért, akik még nem döntöttek véglegesen, bár látszólag, magatartásuk alapján a törvényszegés oldalán állnak! Közeledünk ahhoz a vonalhoz, amelyen túl már tudatos döntése alapján mindenki elkötelezetté válik az egyik vagy másik oldalon. 
Ahhoz, hogy erőnk legyen megállni a nehéz napokban, szükséges, hogy életünket Isten oltalma alá helyezzük. Ez azt is jelenti, hogy minden olyan dologtól meg kell szabadulnunk, amely ellentétben áll Isten akaratával.
„Ha a nyomorúság idején Isten népének – aggódásuk és gyötrődésük közben – be nem vallott bűnök jutnának eszükbe, összeroskadnának… Nincsenek elrejtett hibáik. Bűneik előttük mentek az ítéletre. Isten eltörölte bűneiket, és ők már nem emlékeznek rájuk” (E.G.White: A nagy küzdelem, 551. oldal).