A pápa az idők jeleiről

Izgalommal várom a pápa könyvének magyarországi megjelenését. A legnagyobb keresztény egyház feje – várhatóan – arról ír, hogy a kereszténység majd’ 2000 éves történetének állandó témája, Jézus megígért II. eljövetele a Megváltó által előre jelzett állapotokkal, “az idők jeleivel”,(Mt 24,Mk 13, Luk.21)  mint szervesen hozzátartozó fogalommal, gondolkodásra késztet minden bibliaismerő hívőt. Gyerekkorom óta hiszem, hogy amikor “mindezek meglesznek..”  akkor már tényleg komolyan kell venni a valódi ADVENT elérkeztére való készültséget. A kereszténység legnagyobb létszámú vallásos szervezetei (Ortodox,Anglikán, R.Katolikus…stb) szép liturgiájuk és a történelem előző századai alatt kiépült hierarchikus berendezkedésük által elbűvölve, az “apróbb” (többnyire protestáns)  keresztény közösségek “elméleteivel” nem foglalkoztak. Pedig  Krisztus megígért eljövetelének hite sohasem tűnt el a bibliás emberek tudatából, ugyanúgy, mint a minden templomban, naponta elmondott keresztény hitvallásból.

. Azonban, szerencsére minden közösségben éltek/élnek a hit alapjaival komolyan foglalkozó lelkek. Ezek alkotják a bibliai kifejezéssel MARADÉK-nak nevezett – az emberi szemeknek láthatatlan – de létező, valódi EGYHÁZAT, melynek kiterjedését csak maga a Mindenható ismeri.(lásd Hans Küng: Mi az egyház? Clifford Goldstein.A maradék)  Krisztus ezen gyermekeit mélyen érinti a világ zavaros és – a jövőt illetően – kiszámíthatatlan állapota. Ezért üdvözlik  az ELJÖVENDŐ Krisztus várásának, bárhonnan is érkező megerősítését.  (Dénes Ottó)

Mikor mondhat le XVI. Benedek?

Rendhagyó őszinteséggel ír lapzártánkkal egy időben megjelenő új könyvében a pápa esetleges lemondásáról. 1294 óta XVI. Benedek lenne az első, aki önként távozna. A katolikus egyházfő szerint ez akkor következne be, ha nem találná magát alkalmasnak testileg vagy lelkileg a hivatala ellátására.

A Világ világossága – a pápa, az Egyház és az idők jelei című könyv már megjelenése előtt a címlapokra került XVI. Benedek óvszerekkel és az AIDS megfékezésével kapcsolatos állásfoglalása miatt. Peter Seewald német katolikus újságíró egyetlen hosszú interjúban számos aktuális kérdésről faggatta a pápát: többek között arról, hogy lehetséges-e őszinte párbeszéd az iszlámmal, létrejöhet-e szakadás a katolikus egyházban, volt-e megállapodás a papság szexuális bűneinek az elhallgatásáról, és milyen jelek utalnak Jézus Krisztus visszajövetelére.

A cikk teljes terjedelmében itt olvasható

Hetek-összeállítás
2010. 11. 26. (XIV/47)

Mondja el a véleményét!