A „Harmadik Templom” építése elkezdődik 2010 ben?

A zsidóság és a velük szimpatizáló keresztények körében világszerte él egy váradalom a HARMADIK TEMPLOM  felépülésével kapcsolatban. Érdemes a témát több oldalról is szemügyre venni. Bár az emberi jóslatok –“jövendölések”(?) – sorra-rendre mellélőttek ezen és egyéb hasonló téren egyaránt, mégis felszínen van a  téma. A 2010-es esztendő úgyszólván elmúlt,de a jóslat beteljesülése várat magára. Az időkre vonatkozó előrejelzések (próféciák?) kudarcait ne használjuk fel gúnyolódásra, de gondosan vizsgáljuk meg az összefüggéseket és elemezzük annak rendje-módja, de ne saját elgondolásaink és előfeltevéseink szerint (Dénes Ottó)

A harmadik jelletoltes-1

„Ha a Vilnai Gáonnak igaza van, akkor küszöbön áll a Harmadik Templom felépítése” – írta szalagcímében a Háárec. A baloldali izraeli napilapban megjelent írás nagy feltűnést keltett: már két nap alatt több száz internetes hivatkozás született a témában. A cikk egy 18. századi, de máig nagyon nagy tekintéllyel bíró rabbi előrejelzésére hivatkozik, amelynek értelmében a jeruzsálemi Harmadik Templom felépítésének 2010. március 16-án (a zsidó niszán hónap elsején) el kellene kezdődnie. A Nyugati fal főrabbija a Heteknek elmondta, hogy arra számítanak: a zsinagóga felavatásával „a szellem visszatér Jeruzsálembe”.images-7

Akár igaznak bizonyul végül az előrejelzés, akár nem, a Harmadik Templom közeli felépítésének a lehetősége felkavarta az izraeli vallási életet. A Vilnai Gáon a judaizmusban nagyon nagy tekintély. A különös név jelentése: „a vilniusi jesiva (rabbinikus akadémia) vezetője”; a judaizmusban csak ezen a becenéven emlegetik Elijáhú ben Slómó Zalman rabbit (1720-1797), aki a litvániai fővárosban élt és tanított, és már harmincas éveiben Európa-hírű írásmagyarázó volt. Ő állította azt, hogy amikor a jeruzsálemi zsidó Óvárosban álló Churvá zsinagóga harmadszor is újjáépül, akkor megkezdődik a Harmadik Templom felépítése is.

Ruff Tibor
2009. 12. 18. (XIII/51)
A teljes cikk itt olvasható.

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?