Európai Unió. Tartós egység? Mit mond a biblia? II. rész (Nabukodonozor álma)

Mit érezhetett egy hadifogoly, egy túszként elhurcolt előkelő családból származó imageifjú ember, amikor a nagyhatalmú uralkodó előtt állt és felvezette sorban-rendben az  elfelejtett álom apró részleteit és annak magyarázatát? Először,- mint létfontosságú tételt – udvariasan ismertette hitbéli álláspontját, melynek lényege,hogy az uralkodó “istenei” semmit érő fogalmak, még, ha akármilyen hatalmas szobrokkal ábrázoltassanak is.

Egy előkelő ember az uralkodó előtt (relief Chorszabadból)
A Mindenható Istennek mindezekre nincs szüksége, mert Ő “kézzel csinált templomokban nem lakik…”, azonban a királyt izgató kérdést – mi lesz a birodalom sorsa – kijelenti, azért, hogy örök időkre szóló tanítást közöljön. Ennek egyik – főleg mai – jelentősége, amikor a jövőlátók, egyéb sátáni lelkek “sikereitől” visszhangos a napi sajtó,az internet, a suttogó reklám, hogy a csalásokra nem lehet eléggé felkészülni, de lehet ellenállni, ha ismerjük DÁNIEL  álláspontját. Csak Isten látja a jövőt!!!
Kapuőrző szimageárnyas bikaszobor Chorszabadból
Hungarian • PAL-38Hungarian • PAL-39
Hungarian • PAL-41Hungarian • PAL-36
Hungarian • PAL-42Hungarian • PAL-43
Hungarian • PAL-44Hungarian • PAL-45
Hungarian • PAL-46Hungarian • PAL-47
Hungarian • PAL-48Hungarian • PAL-49
Hungarian • PAL-50Hungarian • PAL-54Hungarian • PAL-51
Hungarian • PAL-53
NABUKODONOZOR álma az ie. 606-ik esztendőre datálható,de jelentőségét, a magyarázat teljes kiteljesedését, az örökkévalóságig terjedő időszakra vetítve kell értelmezni. Hatalmas történelmi időszak, melynek – e pillanatban – nem látni a végét.Az álombéli történet részletes elemzése a következő blogbejegyzésben olvasható.

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?