Címkekereszténység III. rész. Templomi “kereszténység” és identitásválság.

Barát, vagy ellenség a másként hívő (gondolkodó?)

Hit és vallás Krisztusban, vagy templomi különállás, távolságtartással? 

Bevezetésként említek egy emléket abból az időből, amikor baráti kötődéseim emblematikus személye a közeli R.Kat. templom plébánosa volt. Dr Bán Endre (Bandi atya). Mindent tudott egyházamról. Könyvespolcán egymás mellett sorakozott EGW könyveiből több példány. Prédikációiban idézett belőlük. Többször meghívott, hogy a mise keretében – szentbeszéd gyanánt – beszéljek hitemről. Első szolgálatom alapigéjét Pál apostoltól  idéztem: “ 2Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. 3Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódottan mentem hozzátok.4Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a Lélek és az erő bizonyságából, 5hogy hiteteknek ne emberi bölcsesség, hanem Isten ereje legyen az alapja. (II. Kor.2,1-5)

Közvetlensége és elfogadó lénye okán jó lelkületű kapcsolatunk jött létre. Közvetlen barátommá vált, azóta sem találtam utódát. Korai halála mélyen megrázott. Nem tudom elfelejteni és minta gyanánt tekintek rá, amint egyes képek felbukkannak lelkemben. A más hitű embert szeretni? Nem jellemző a vallások világában.

A hitem változik, vagy én magam nézek más módon a másként gondolkodókra?

Egy elkötelezett …..egyháztag voltam,(ide nem írok felekezetet. Aki ismer, úgyis tudja a belső világom részleteit)  aki nem szívelte a többi kisegyház, vagy főleg a NAGY egyházak híveit. Mindenkiben eretneket véltem látni, aki tagadta, vagy átírta a TÍZPARANCSOLATOT. Plusz egészséges életmódot átmagyarázó étkezési elveimet. Dühítettek a mellébeszélések, a “megmagyarázom a hitemet” típusú vélekedések.

Bigottan néztem, láttam a világ másként élő, beszélő, gondolkodó egyedeit. Nem volna szerencsés ezt az akkori tanítók, lelkészek rovására írni. Bár a dogmatikus merevséget nem magamtól találtam föl. Ezt azzal a kiválasztottsággal és elhívatottsággal csepegtették belém, amit az Utolsó Idők prófétai küldetéssel bíró népének alapból illett vallani. Mi voltunk azok, akik meg akarták – fogják? – menteni a pusztulásba rohanó világot.

Mi történt ezzel a merevséggel? Miért tudom ma már elfogadni azt, aki nem éppen abba a közösségbe, (templomba, imaházba, …) jár,mint én?

Borge Schantz Pécsett is járt 1987-ben.

Borge Schantz a gyülekezetnövekedés professzora volt az Angliai Newbold egyetemen. Előzőleg 13 évet szolgált Afrikai misszionáriusként.  Egyházát próbálta – a szó pozitív értemében – “eladni” azon a kontinensen, ahol a végtelen szegénység, a minden általunk megszokott infrastruktúra, higiénia, élelem, kultúra…nélkül is működött az élet. Voltak egyházak, missziók, akik ugyanazt akarták, mint ő. Jézus Krisztust hirdetni. a maguk ismereteivel és hitük gyakorlati megéléseinek birtokában.

Idézek tőle abból az előadásából, ahol ez a téma hangsúlyosan érzékelhető:

“Amint már korábban említettük több, mint 20.000 különböző gyüle­kezet van. Egy ember felvázolt egy képet kb. 2000 évvel ezelőtt.

Amikor megkérdezték őt azt felelte: Szeressétek egymást! A legfontosabb üzenet hogy szeressétek egymást. Az ő tanításán kívül több mint 20.000 egyház keletkezett, akik gyűlölik egy­mást. Ez a mostani állapot.. Mi nem mindig fogadjuk el egy­mást….

Egy tapasztalatot szeretnék elmondani. Észak-Nigéria adventista missziójának az elnöke voltam. Volt egy gyülekezetem 1500 km-re a központtól, ahol az irodám volt. Amikor odamentem autóval, akkor három na­pot vett igénybe az utazás. Három napon át vezettem Afrikán át olyan helyen, ahol egyetlenegy keresztény sem volt.

Azok af­rikai vallást követőek voltak. Kivéve a központban volt egy katolikus atya Írországból. Ő hosszú évekig dolgozott ott, megpróbálta az afrikaiakat megnyerni, de nagyon kevés ered­ménnyel. Amikor elérkeztem az ő há­zához,- ő úgy élt mint az afrikaiak. – nagyon kevés fizetése volt. Amikor elhaladtam volna a háza előtt, megálltam az autómmal. Kijött fehér palástjában, megcsókolt mindkét arcomon, és úgy fogadott mint keresztény testvért.

Bementem a házába és azt mondtam neki: nagyon szomjas vagyok. Kivette a hűtőszekrény­ből a hideg vizes palackot, amiben 2 liter víz volt. Én azt mondtam neki: most nagyon szomjas vagyok megiszom az egész vizedet. Azt mondta: nem bánom, mert nekem söröm van. Beszélgetni kezdtünk egymással. Magamban meg kellett egyezni hogy nem fogom fene­vadnak nevezni, és nem mondom hogy ő Babilon.

Vagy semmi más rossz névvel nem fogom illetni, amit a h.n. adventista köny­vekben találok. A tények ellenére volt egy világosság a sötét­ségben. Ő volt a pogány sötétségben egy fény. Olyan világosság, amit én nem tudtam odahelyezni. Mert nem volt pénzem, sem em­berek, hogy munkát kezdjek. Annak ellenére, hogy római kato­likus volt, egyúttal ő a testvérem is volt. Aki megteszi a tőle telhetőt azzal a világossággal amivel ő rendelkezik, az helyes. Én tudom azt, hogy hol tévedett. Ő is tudta hogy mit mondanak az adventisták a katolikusokról. Belehelyezve a pogányság nagy óceánjába, elfelejtettük ezeket a különbségeket. Mert a ka­tolikus világosság jobb, mint a semmi világosság.”

Folytassuk a témát az Idők Jelei honlapról.

 http://idokjelei.hu/2018/12/krisztusban/?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+IdokJelei+%28Id%C5%91k+jelei%29

A Salemi boszorkányok pere is a túlfűtött vallási hivatkozásokra épített egyik jele volt az eltorzult fanatizmusnak. Protestánsok öltek protestánsokat. (Fantáziakép egyik tárgyalásról, ahol egy fanatizált – némely vélemény szerint “betanított” – leány volt a per koronatanúja. )

Egyesek időt és energiát nem kímélve harcolnak más hívőkkel, azt gondolva, hogy ők az ellenség. Nem a keresztény hívők az ellenségeink. Ők a mi oldalunkon állnak. Ahogy a háborúban is előfordul, hogy egy katonát a bajtársai golyója öl meg, a hívőket is rendszeresen éri támadás más hívők irányából, akik meg vannak győződve arról, hogy Isten akaratát cselekszik.

Ennek javarészt a szellemi éretlenség az oka.

A támadás gyakran azért érkezik, mert valaki a miénktől eltérő nézeteket vall Istennel kapcsolatban, és sok keresztény az általa elfogadott teológiai nézetek alapján határozza meg saját identitását. Tudat alatt egyenlőségjelet teszünk az Istennel kapcsolatos teológiai nézeteink és identitásunk közé, így amikor valaki megkérdőjelezi ezeket a nézeteket, az eltérő véleményt az identitásunk elleni támadásként kezeljük.

Mivel az identitásunk létünk alapja, sok keresztény támadólag lép fel azokkal szemben, akik Istennel kapcsolatos nézeteiket megkérdőjelezik.

Egy érett keresztény az identitását az Atyából meríti, nem pedig abból, amit az Atyáról gondol. Pontosan tudja, hogy ki ő: az identitását az Atya jelentette ki. Mivel az identitása nem egyenlő Istenről alkotott nézeteivel, nem fog személyes támadást indítani azok ellen, akik más véleményen vannak, hiszen nem az identitásával, csupán nézeteivel nem értenek egyet.

Gyakran azért lépünk fel támadólag hívőkkel szemben, mert nem fogadtuk el igazi identitásunkat, ez pedig meggátolja, hogy teljessé legyünk a szeretetben.

A szellemi érettség egyik legjobb barométere a mások iránti szeretetre való képességünk.

„A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.”

Amikor identitásunkat Istentől merítjük, feltétel nélkül szeretni is könnyebb.

A Praying Medic, American Sniper című könyvének felhasználásával

THEA 2018/12/09

 

Mondja el a véleményét!