Árvaház a Küküllőnél (Havadtő)

Egy református lelkésznő és az otthonába befogadott gyerekek története

 „Úgy nézett ki, mint Árvácska a filmben. Úgy volt felöltözve, és a tetű és a serke csak úgy állogatta a haját. Szeplős volt, kicsi, reszketős. Azt mondta, az apukája rég nem él már, s ő a nagyszülőkkel lakik fent a hegyen, az iskolától öt kilométerre. Ötkor indul, hogy nyolcra beérjen. Félig csurdén járt, kissé koszosan, lucskosan, erdőn-mezőn át, a harmatos fűben. Figyeltem őt, mert az egyik legjobb tanuló volt, s egyszer elmentem hozzájuk. Ott állt a leányka a széken, a több száz literes üst mellett, kavarta a savót, csak úgy lobogott, főtt az orda. Mondom a nagyanyjának, beleesik. Nem esik az, dehogy esik, válaszolta. Egy rozoga viskóban laktak, csupán néhány szalmakupac volt a házban, ezek voltak az ágyak. S hol írja meg a gyerek a házi feladatot? – kérdeztem. Hát ott, a küszöbön, hasra fekszik, s leírja – mondta a nagyanyja. A leányka így tanulgatott, s így járt iskolába.” Halmágyi Ildikó református lelkésznő meséli Kata történetét, aki később a havadtői árvaház egyik első lakója lett. Ma már görögből és héberből fordít, latinul is tud, és elkezdte a református teológiát. De göröngyös volt az útja idáig. (A riportban szereplő gyerekek nevét személyiségi jogaik védelmében megváltoztattuk.)

Megmentett életek

Erdélyben járunk, Maros megyében, egy Havadtő nevű, nem egészen ezerlelkes pici faluban, mely a Havad-patak és Kis-Küküllő találkozásánál fekszik. Innen kapta a nevét is. A falu közepén a református templom, attól nem messze a gyermekotthon. Tizenkét évvel ezelőtt létesült, a napközi otthonok legszegényebb és legelárvultabb gyermekei kerültek ide, s így népesült be. Az évek alatt közel százötvenen nevelkedtek az otthonban, jelenleg pedig több mint húsz gyerek lakja. Az alapító, Ildikó korábban a Böjte Csaba által létrehozott Szent Ferenc Alapítványnál dolgozott, s éppen a kis Kata története vezette el oda, hogy megalapítsa a havadtői otthont.
„Miután láttam, hol él, s hol tanul, kerestem egy jobban élő családot – meséli Ildikó. – Kibéreltem a nyári konyhát a leánykának, s mindennap küldtem a családnak a kenyeret. De Hamupipőkének nézték a gyereket. Este bevitték neki a bontanivaló paszulyt, a súrolnivaló maghagymát, s ő nem tudott sem tanulni, sem aludni, mert megmondták neki, mivel legyen kész reggelig.”

Ildikó ekkor határozta el, hogy kialakítja az otthont, s az akkor hatéves kislányt és a környékbeli rászoruló, árva vagy félárva gyermekeket, illetve azokat, akikről a szülők nem tudnak megfelelően gondoskodni, maga mellé veszi. Az idők folyamán grófi családból származó nagyszülei egykori kúriáját alakította át gyermekotthonná. „Nem én választottam ezt a hivatást, nem valamiféle alaposan átgondolt terv szerint kezdtem el árva gyermekeket befogadni – mondja Ildikó. – Egyszerűen csak belecsöppentem ebbe az egészbe, s úgy érzem, valaki irányítgat a háttérből. Azt hiszem, Isten bízta rám ezt a feladatot.”

KÉSZÜLVE AZ ÉLETRE

A havadtői gyermekotthon önfenntartó, csupán nagylelkű adományozók segítik olykor. Ildikó mellett Manyi, a szakácsnő és két nevelőnő gondoskodik a gyermekekről, a nagyobbak is gondját viselik a kisebbeknek, s mindenki jócskán kiveszi a részét a házimunkából. A gyerekek besegítenek a konyhás néninek, maguk takarítják a szobájukat, maguk mossák a ruháikat – még a legkisebbek is –, és nem ám mosógépben, hanem egy teknőben az udvaron. A vizet a kútból merik, és a kályhán melegítik. Boltban sohasem vásárolnak, minden élelmiszert maguk termelnek meg. Disznót, libát, tyúkot tartanak, és egy hatalmas kertben gazdálkodnak. Még a búzát is ők termesztik, majd beadják a vetésbe, s innen kapják naponta a kenyeret. A tizenhatodik életévük betöltésétől fogva a gyerekek minden nyáron munkát vállalnak, maguk keresik meg a pénzüket. Egy lány épp az érettségi előtt áll, az orvosi egyetemre készül, és nyaranta a virágfóliánál dolgozik. „Sokan mindent megkapnak a szüleiktől, ezek a gyerekek viszont megtanulták, hogy a pénzt meg kell becsülni – mondja Ildikó. – Szeretném az életre nevelni őket. Nem tudom, hogy innen kikerülve felnőttként mit engedhetnek majd meg maguknak, hogy lesz-e automata mosógépük, és tudnak-e majd szupermarketben vásárolni. Ezért azt szeretném, hogy bármilyen helyzetben képesek legyenek megállni a helyüket.” Az otthon lakói közül sokan már egyetemre járnak, és vannak, akik külföldön dolgoznak asztalosként, esetleg a helyi fafeldolgozóban. A legkisebbek közt is sok a tehetséges, szinte mindnyájan játszanak valamilyen hangszeren, és akad, aki a rajzban jeleskedik.
Kata, az otthon egyik első lakója a házimunkák minden csínját-bínját megtanulta, gondoskodott a kisebbekről, mindenben első volt, és a rászoruló gyerekek számára indított napköziből, majd a havadtői árvaházból vezetett az útja a teológiáig. Pedig korántsem volt könnyű az élete. Egyéves volt, amikor az édesanyja először eladta. Valahogy visszaszerezte őt a nagyanyja, de az édesanyja újra eladta, mire a nagyanyja valahogy megint megkaparintotta, s ha szegényesen, nyomorultul is, de onnantól, egészen Ildikó közbenjárásáig, ő gondoskodott róla.

„ANYA”

Bár Balázsnak és a testvéreinek is nehéz sors jutott, a huszonegy éves fiú már becsülettel dolgozik, épp abban a pékségben, ahol az otthon számára a kenyeret sütik. „Egy nap egy hatévesforma fiú hívott fel egy nénitől, hogy mikor indul már meg a havadtői árvaház, ahova ők el tudnának menni. De sokan vannak ám, tette hozzá – meséli Ildikó. – Ez a fiú volt Balázs. Elhúzódtak a munkálatok, ezért késett a megnyitás, de ő hetente hívogatott. Amikor végre magamhoz vehettem, egy aprócska, sovány, a kosztól fekete, mindig didergő fiúcska jelent meg előttem. Csak egy gumicsizma s egy száras bugyogó volt rajta. Úgy beledagadt a csizmába a lába, hogy alig bírtuk lehúzni róla. Elmondta, az anyjáék úgy berúgtak, hogy három napig haza se mentek. Ő a tyúkoknak való darába tett egy kicsi vizet, egy kicsi sót, és leültek, és megették. S a kicsik annyit ordítottak az éhségtől, hogy már hallgatni se bírta.” Balázsék hatan vannak testvérek, de nyolcan voltak, két kistestvérük azonban meghalt. A hat testvér közül a legkisebb Luca, aki hat hónaposan került be a havadtői otthonba. „Ő mindig mellettem van, s anyának szólít. Nagyon körülményesen indult az élete – így Ildikó. – Balázs összes testvéréről tudtam, de róla nem. Vasárnap volt, s épp prédikáltam, amikor megjelent egy szekér a templom előtt. Széna volt rajta, s a széna közt két kislány, Viki és a húga, Luca. Láttam, hogy Lucával valami nincs rendben. Kancsal volt, és dongalábai voltak, s minden végtagja csupa fekete. Nitrátmérgezést kapott.” Ildikó a két kicsit is magához vette, így lassan Balázs összes testvére az otthon lakója lett.
Egyszer azonban Ildikó elhatározta, néhány napra hazaadja őket a szüleiknek, el ne felejtsék, hogy van hat gyermekük. „Ez volt életem legrosszabb döntése – vallja be Ildikó. – Ami a kamrában volt, liszt, cukor, olaj, kolbász, tészta, vittem mindent a gyerekekkel. Mondtam, itt van három zsák étel, legyenek itt egy hetet a gyerekek. Pár nap múlva jött a telefon, hogy jöjjek gyorsan, mert a gyerekek ki vannak téve a zöldbe, legelnek, és a gilisztát huzigálják ki a földből, azt eszik, mert mihelyst otthagytam őket, a szülők úgy eladtak mindent, ahogy odavittem. Soha többé nem hagytam volna, hogy elvigyék a szülők a gyerekeket, bár nem is akarták elvinni őket soha. Nem is tudunk róluk semmit. Egyszer az apjuk agyonszúrta az anyjukat. Kórházba vitték, megműtötték, fizettem a kórházi költségeket, majd elhoztuk az otthonba az asszonyt, ápoltuk majdnem két évig, felerősödött, munkát kerestünk neki, de azóta nem is igen jelentkezik. Az apjukról pedig annyit tudunk, hogy a börtönben van.”

SORSOK ÉS REMÉNYEK

Egytől egyig minden havadtői gyermeknek hasonlóan fájdalmas, megrendítő a története. Mindegyikük kicsiny, sebzett lelkű, ugyanakkor oly nagyon vágyik a szeretetre. „A kis Vera még csak két hónapja van itt, hallja a többieket, és azt mondja nekem, anya – meséli Ildikó. – Biztos jól esik neki, hogy kimondhatja ezt a szót. Ő a legnagyobb feladat most az otthonban. Amikor az apjával a juhokat őrizte, az anyja elment valahova, s otthon hagyta a két kicsi gyereket. Vera és az apja arra értek haza, hogy ég a ház. Bennégett a két kicsi gyerek, s a kislánynak ezt végig kellett néznie. Mivel az apja pillanatnyilag képtelen gondoskodni róla, a kislány ide került az otthonba, az anyját pedig húsz évre lecsukták. Vera soha nem járt óvodába és iskolába, elég nehéz vele, most az első osztályt kezdte meg.”
A mosakodás után a gyerekek arra kérnek, én olvassam fel nekik az esti mesét. Körém gyűlnek, és figyelmesen hallgatják a történetet. Amikor a végére érek, puszit nyomok mindegyikük arcára, s ott maradok még egy kicsit Verával. Nézegetjük a mesekönyvet. Egy kutyamamán és a körülötte békésen alvó kiskutyákon megakad a szeme. „Meghaltak” – mutat rá a kutyusokra. „Nem haltak meg, csak alszanak” – válaszolom, s elszorul a szívem. Nemigen van válasz arra a kérdésre, hogy az egyik gyereknek miért épp ilyen, s a másiknak miért épp olyan élet jutott, de jó látni, hogy vannak emberek, mint Ildikó is, akik arra hívattak, hogy segítsenek a gyerekeknek újraírni a sorsukat.

http://ujember.hu/megmentett-eletek/

Mondja el a véleményét!