„Uszítás az öregek ellen”

Nyugdíjak: az aktívak kétharmada támogatja a csökkentést

Nyugdíjellenes mozgalmat indított Kiss Zoltán blogger, aki szerint a „a gyurcsányi-orbáni nyuggerszocialista kormányok” a nyugdíjas szavazatokért feláldozták az ország jövőjét. A hasonló gondolatokkal egyre többen egyetértenek, felmérések szerint ráadásul Magyarországon az aktív keresők kétharmada támogatna egy nyugdíjcsökkentést, a hvg.hu által megkérdezett szakértő szerint azonban korai még a nyugdíjrendszer összeomlásáról beszélni.

„A jelen nyugdíjasai felélik a jelen és a jövő erőforrásait” – fogalmaz egyik videójában Kiss Zoltán. A korábban saját blogján publikáló, magát „a nyugdíjcsökkentés élharcosának” nevező férfi idén februárban Azonnali nyugdíjcsökkentést címmel indított Facebook-oldalt, amelyre hamarosan az ATV is felfigyelt. Bár a tévé inkább furcsaságként tálalta Kiss programját, felmérések szerint úgy tűnik, nincs egyedül a véleményével: egy idei közvélemény-kutatás szerint a magyar aktív keresők kétharmada egyetért azzal, hogy „az adók emelése és a járadékok csökkentése is szükséges a nyugdíjrendszer fenntarthatóságához”.

„Uszítás az öregek ellen”

Ennek ellenére Kiss mozgalma egyelőre nem aratott osztatlan sikert a közösségi oldal felhasználói között. „Ez vegytiszta náci gondolkodás. Uszítás az öregek ellen. Aki 30 évet dolgozott, annak 120 éves koráig járna a nyugdíj” – írja az egyik, még viszonylag visszafogottan fogalmazó kommentelő. „Vágóhídra küldenéd a nyugdíjasokat, akik megdolgoztak kevéske pénzükért. Ember vagy te?” – fogalmaz egy másik hozzászóló. Kiss ATV-s nyilatkozataira hasonlóan élesen reagált a Jobbik is. „Különösen aljas erkölcstelen dolog a részéről, hogy annak a generációnak a járandóságát akarja csökkenteni, aki már megdolgozott érte. (…) Fel sem merül benne, hogy ötletekkel álljon elő a szürke- és feketegazdaság, az adóelkerülés felszámolására, külföldre vándorlás csökkentésére” – írták közleményükben. Kiss Zoltán a támadásokra reagálva annyit ír: „Igen, nekem is vannak nagyszüleim, nem is akarom, hogy éhezzenek. De ugyanakkor nem küldhetjük vágóhídra a fiatal generációt, ezzel Magyarország jövőjét.”
A teljes cikket ITT olvashatja el. hvg.hu 2013.11.21.,

http://adozona.hu/altalanos/Mozgalom_a_nyugdijak_csokkentesere_ATMYG6#utm_source=hvg_top&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2013_11_21&utm_content=top2&type-id=HvgTopAdo&user-id=731A4772

Mondja el a véleményét!