“A liberalizmus „bálványait”, a szólás, a sajtó…”

Böngészgettem egy készülő előadáshoz anyagot gyűjtve régebbi posztok között. Az emberi szabadságjogok ellenzőit, ellenségeit minden időben könnyű volt meglelni. Elég volt, ha a politikai katolicizmus nyilatkozatait és vezetőinek körleveleit, enciklikákat …. olvasgatom.

Amikor ezeket az elmúlt századon belül összevetettem az emberi jogok meglétével, vagy meg nem létével, nem volt nehéz meglátni az “emberiség ezen ősi ellenségét”, aki a saját szuperhatalmát mindig, minden körülmények között fenn akarta tartani, vagy, ha billegett a lehetőség, mert mondjuk a kiszemelt kormányzat, városi vezetőség… nem akarta igába hajtani fejét, hát taktikát váltott és átmenetileg meghúzva magát kivárásra játszott. Példa a kommunizmus, vagy leányvállalatai. Ekkor a kivárás volt az uralkodó irányzat.

Az”EGYHÁZ” ott türelmes, ahol tehetetlen”.  A jelen világ szabad levegője éppen úgy esélyt ad(hat)  A mostani lazább világ kedvez előretörésének és ki is használja a kormányzati és az ezzel szorosan összefüggő anyagi viszonylatait, lehetőségeit. Az alábbi cikkben azonnal fel lehetett fedezni a mai kedvező politikai széljárás hatását. A Horthy- korszakra nosztalgiával gondoló – tájékozatlan – emberek gondolják át a politikai katolicizmus akkori “eredményét”, a halálmeneteket, a vagonokba zsúfolt leendő halottakkal töltött irányvonatokat, a Dunába lőtteket…

Szóval, ha közvetlenül ezt nehéz is lenne közvetlenül a katolikus egyház számlájára írni, de a kor szelleme, a zsidókat, a másként – vagy egyáltalán a – gondolkodókat, kirekesztő, dehonesztáló, gőggel teli felfuvalkodottság beletömte a tömegekbe a Hitlerrel,Mussolinivel való szimpatizálás lelkületét. Ettől “csak” egy lépés az említett “vonatozás”, a többi ezzel rokon eljárások. image
„ahol a tényeket nem az okok és okozatok egyszerű láncolatában, hanem azokon kívül álló feltevések és várakozások jegyében kellett értelmezni és magyarázni, ahol álbajokra kellett pazarolni jó erőket, s ráolvasással gyógyítani valóságos bajokat”.

A magyarországi konzervatív politikai katolicizmus ezt a visszatekintő kritikát természetesen nem ismerte. Szócsöve, a Bangha Béla jezsuita pap vezetése alatt működő Magyar Kultúra pedig a meghirdetett „keresztény-nemzeti kurzus”-tól már az 1920-as évek elején a „rombolás ördögei”, a liberalizmus, az ateista irodalom, a „destruktív” zsidóság és a szociáldemokrácia elleni harcot várta el: mivel az 1919-es „szociáldemokrata összeesküvés” nagymértékben veszélyeztette a keresztény társadalmat, korlátozni kell a liberalizmus „bálványait”, a szólás, a sajtó és a gyülekezés szabadságát a keresztény hit és erkölcs mértéke szerint.

Bangha Béla 1926-ban a zsidókérdéssel foglalkozva kifejti, hogy a zsidók nemcsak a gazdasági, hanem a kulturális életben is zavarják a keresztény társadalom fejlődését, mert materialista világnézetüket és alacsonyabb erkölcsüket rá akarják kényszeríteni keresztény környezetükre. Ráadásul a „szocialista uszítást” is ők irányítják.

1927-ben az olasz fasizmus megszüntette a szabad szakszervezetek működését. A Magyar Kultúra dicséri Mussolinit, aki erős kézzel vetett véget a demokratikus szabadságjogok „babonájának”, ami Magyarország számára is példaadó. A fasizmus védelmében a Magyar Kultúra 1928 nyarán nyílt levelet intézett Zsolt Béla liberális újságíróhoz, melyben szemére veti, hogy naivul hisz a demokratikus szabadságjogok értékében, és a fasizmust támadja, amely pedig egy erkölcsileg magasabb társadalmi rendszert képvisel.

XI. Pius pápa 1931. május 15-ei „Quad­ragesimo anno” kezdetű bullája a szociális kérdéssel foglalkozva a társadalmi rétegek és osztályok békés együttműködését hirdette meg a méltányosság és a szeretet jegyében, ugyanakkor leszögezte, hogy a szocialista és a keresztény társadalomszemlélet ellentéte áthidalhatatlan. A magyarországi konzervatív katolicizmus örömmel üdvözölte a pápai bullát, melyet a Magyar Kultúra a korszerű katolikus társadalompolitika alaptörvényének nevezett.

http://denesotto.blogspot.com/2010/07/70-eve-az-elso-zsidotorveny-szuletese.html
Ki kell mondanunk mindjárt kezdettől fogva, hogy a liberális gazdasági elvnek, azaz az egyén korlátlan szabadságának a társadalmi közjó mellőzésével többé teret nem engedünk, hogy az individualizmus és a haszonlesés rendszerének helyébe a társadalmi szolidarizmus törvényét állítjuk.

Csak felemlítjük, hogy sokan mindenekelőtt a bank- és börzeéletnek erősebb állami felügyelet alá helyezését sürgetik s azt vallják, hogy a mozgótőkét nem szabad ezentúl is túlságos kiváltságokban s előnyökben részesítenünk az ingatlan birtokkal s a munkával szemben.

Hasonlóképp lesz szükség a sajtó, az irodalom, az iskola, a gyülekezési és szervezkedési szabadság reformjára s felszabadítására a plutokrácia járma alól.
Mindez nem lesz könnyű munka, sőt a reform gyökeres és teljes keresztülhajtására ma szinte utat sem látunk. A liberalizmussal, mint az egyéni szabadság elvének minden más fontos és tárgyilagos szempont fölé helyezésével a modern ember gondolkodása annyira összenőtt, a világnézetek, életfelfogások és irányelvek tekintetében annyira kaotikus már az emberek megoszlása, hogy a liberális társadalmi berendezkedés gyökeres és gyors megváltoztatására komolyan nem is gondolhatunk. Be kell érnünk azzal, hogy a modern bálványnak legalább legártóbb kihatásait megszüntessük, ellensúlyozzuk.

A korlátlan gondolkozási szabadság (a hírhedt «szabadgondolkozás»), a határozott igazságokat és tárgyi isteni törvényeket el nem ismerő ú. n. lelkiismereti szabadság (le a felekezetnélküliség és az atheizmus hirdetésének jogáig), a féktelen irodalmi és sajtószabadság, a magasabb érdekeket, sőt még lényeges államérdekeket sem respektáló szervezkedési és gyülekezési szabadság, az egyetemeken grasszáló, időnkint minden nemes eszmével: vallással, hazával szembeforduló tanítási szabadság, a színház és a mozi szabadsága,… a nagy ország pusztító veszedelmekre: a zsidóság óriási térfoglalására, a szabadkőművesség és szociáldemokrácia terjedésére, a sajtó elfajulására, a közerkölcsök romlására, az irodalmi és színházi dekadenciára stb. a katolikusok mutattak rá legelőször, s küzdöttek ellenük a legnagyobb elhatározottsággal…”image
Bangha Béla

Egyelőre ennyi elég annak jellemzésére, hogy a Horthy kor prominens vallási személyisége – BANGHA BÉLA – miként kívánta kijelölni az ÁLLAM  tevékenységének irányát és ideológiáját.

Ne legyen kétség afelől, hogy aki jezsuita volt, az is marad élete végéig. A katolikus egyház élcsapata adta nem kevés esetben a pápát. A vezető viszont az irányt mutatja.  Mit is értettek akkor MAGYARORSZÁG ÚJJÁÉPÍTÉSE  alatt?  Ismerősen csengő hívószavak? Mintha a KEDVES VEZÉR is effélét hirdetne? Forrás:http://betiltva.com/files/bangha_magyarorszag_ujjaepitese06.php

„A múlt század harmincas éveit idéző pártpolitikai berendezkedés alakulhat ki Magyarországon április 11-e után. Az eredmény szükségszerű, de nem kizárólag a rossz kormányzás okán, hanem az erre következő, történelmileg s ezáltal kulturálisan meghatározott válaszok miatt is” – írta az első fordulót megelőző diagnózisában Ungváry Rudolf.  Mi több, a Fidesz-győzelem után közölt Népszabadság-publicisztikájában egyenesen akképp véli: „…helyreállt a politikai térképen az a pártstruktúra, amely 1939-ben jellemezte az országot, s amelynek éltető lelki hordozói 1945 után visszahúzódtak a magánéletekbe. A nagy jobboldali gyűjtőpártot 1939-ban Magyar Élet Pártjának hívták.image Ez a párt olyan „centrális politikai erőtérben” kormányzott, mely egykor megakadályozta a nyugat-európai típusú demokrácia maradéktalan érvényesülését (valami demokrácia persze akkor is volt, és most is marad), és háborúba, majd a nyilasok vezetésével katasztrófába sodorta az országot…Nagy ellenzéki párt a két világháború között a lényegében nyílt választási rendszer következtében 1939-ig nem létezett.

http://hvg.hu/velemeny/20100416_ungvary_horthy_restauracio

Mondja el a véleményét!