1525 novemberében a haldokló Jakob Fugger még tett egy utolsó kísérletet a Thurzó–Fugger-féle Egyesült Magyar Kereskedelmi Vállalat működésének helyreállítására, és ezt írta II. Lajos magyar királynak: „Mert ha ezen a végső tárgyaláson számunkra is elfogadható feltételekkel jutnánk megegyezésre, akkor mi újból bérbe vennénk a magyarországi bányaműveket, ami új szövetséget is jelentene a Fuggerek és Magyarország között.”
A fiatal király hajthatatlan volt: a november 25-én kezdődő tárgyalásokon ragaszkodott saját feltételeihez: a közös vállalkozás ismerje el a magyarországi Fugger-vagyon kisajátítását.
Ez a vállalkozás akkor már több mint harminc éve működött, és több mint másfél millió gulden nyereséggel gazdagította a Fugger–Thurzó-párost, csakúgy, mint a magyar kamarát.
A Fugger-ház új feje és örököse, Anton Fugger 1526. február 10-én Bécsbe utazott, hogy Lajos király megbízottjaival rendezze a megoldatlan magyarországi helyzetet, de ez három hét alatt sem sikerült. Április elején viszont, Szulejmán szultán közeledésének hírére, a magyar király megbízásából Thurzó Elek kereste fel Anton Fuggert egy toborzásra fordítandó ötvenezer dukátos kölcsönért, amelyre április 4-én előszerződést is kötöttek. Anton a Sevillától Varsóig egész Európát behálózó kereskedő- és bankházainak jelentéseiből pontosan tudta, hogy mekkora hadsereggel közelednek a törökök, s feltartóztatásukhoz legalább százötvenezer dukátra lenne szüksége a magyar királynak, de Thurzó Eleknek ekkora kölcsönre nem volt felhatalmazása. Azért nyilván sokkal nagyobb engedményeket kellett volna tennie.
„Többet szólnom dolgunkról nem szükség.”
Eddig Sumonyi Zoltán Históriás jegyzet című írása, amelyből a részleteket vettem.
A fél évezreddel korábbi magyar királyság összehasonlíthatatlanul komolyabb tényezője volt Európának, mint mai országunk. Mégis! Amikor veszélybe került, szüksége mutatkozott Európa pénzügyi segítségére. Mint ma is.Amit akkor sem ismert fel. Amit akkor sem fogadott el.
Nekünk Mohács kell? Mindig?